Habakuk próféta könyve a maga három fejezetével valamiképp elüt a többi prófétai irodalomtól. Általában a próféták küldetést kapnak Istentől, hogy átadják üzenetét bizonyos címzetteknek, akik lehetnek királyok, vezető emberek, papok, próféták, sőt az egész nép is. Tőlük eltérően Habakuk próféta Istent ostromolja kérdéseivel. Faggatja a szövetség Istenét, látva népének idegen hatalmak okozta sebeit és szenvedéseit.

Mindjárt könyvének a kezdetén több kérdés hangzik el, amiket épp a mai első olvasmányban hallhattunk. „Meddig kell még, Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? Hozzád kiáltottam: „Erőszak!”, anélkül, hogy megszabadítanál?” Habakuk Jeremiásnak kortársa, feltehetően Jeruzsálem gazdag vezető rétegéből származó próféta, aki kellő rálátással szemléli népének helyzetét. A babiloni birodalom elnyomja a kis júdeai királyságot, Jeruzsálemet, Isten templomának a városát. A próféta tudatában van annak, hogy maga Isten rendelte el Júdea büntetését, ám Babilon nemcsak büntetőeszköz, hanem függetleníti magát ettől a feladatkörétől, azért, hogy kegyetlen elnyomóvá vaduljon. Babilon bálványozza saját hatalmát (vö. Hab 1,11). A próféta jogosan háborodik fel a bűnös és elnyomó birodalom kegyetlenségén. Ebben a szomorú politikai helyzetben és szétzilált társadalomban a próféta Istenéhez fordul, sőt ostromolja miértjeivel. Ne gondoljuk, hogy csak önös érdekei miatt teszi. A Biblia embere számára Isten egyik alapvető jellemzője az igazságosság. Ő irányítja a világ folyását igazságban. Isten igazságosságának tagadása felérne istenségének tagadásával. A választott nép körében az igazságosság nevelési elv. Ha Isten nem igazságos, az egész életrend kerül veszélybe. Isten az igazság győzelmének a garanciája. Ám hogyan és mikor gondoskodik arról, hogy a világban a rend és igazságosság megvalósuljon, teljesen az ő szuverén akaratától függ. A próféta azért sürgeti Isten igazságos beavatkozását, hogy ne sodorja veszélybe saját istenségét.

Ezekkel a szavakkal ostromolja Habakuk Istenét: „Nemde te vagy, Uram, kezdettől fogva az én Istenem? Én Szentem, mi meg nem hallhatunk. Uram, te hívtad őt (Babilont) az ítéletre, erőssé tetted, hogy büntessen. A te szemed tiszta, s te nem nézheted a rosszat, a gonoszságot nem szemlélheted. Miért nézed tehát e gonosztevőket, és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat?” (Hab 1,12–13). A próféta ostromolja a szövetség Istenét, hogy ne tűrje el a végtelenségig az ellenség elnyomását. Ezt ígéri meg a szövetség Istene az olvasmány második részében. Izrael elnyomóinak számolniuk kell azzal, hogy Isten igazságot tesz. „Akinek igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért.” Ez a vers erőt adott a qumráni közösségnek, amely Habakuk prófétát tanulmányozta és saját korára alkalmazta. Pál apostol is idézi megigazulásról adott tanításában (Róm1,17; Gal 3,11).

„Hacsak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag…” A hit, picinysége ellenére, csodákat képes tenni. A hit erejét egy filmmel szeretném szemléltetni, mely valós eseményeket dolgoz fel. 2003- ban készült a Légy áldott, börtön (Fii binecuvântată, închisoare), egy politikai fogoly önéletrajzi írását feldolgozó film. A főhősnő értelmiségi család gyermeke, ő is diplomás ember és a Nemzeti Paraszt Pártnak a tagja. Az uralmat átvevő kommunista rezsim felfigyel rá és ki akarja vonni a forgalomból. A vallatások, kínzások, verések közepette, a cella magányában eszébe jutottak azok a zsoltárversek, amelyeket édesanyja oly gyakran felolvasott, amikor ő kislány volt. Amikor harmincéves nőként a kommunista börtönök lakója lett, eszébe jutottak a gyermekkorában hallott zsoltárversek. Saját vallomása szerint bezárult a cellaajtó mögötte, de kinyílott előtte a hit kapuja. A régen hallott és vizsgálati fogságban felidézett zsoltárverseket szilvamaggal karcolta szorgalmasan cellája falára. Az őreit kezdte egy-egy mosollyal megjutalmazni, és köszönetet mondani „szolgálatukért”. A vizsgálati fogság bírósági per nélkül fejeződött be, és áthelyezték a misleai női politikai foglyok börtönébe, melyet egy korábbi kolostorból alakítottak ki. A templomot raktárként használta a kommunista rendszer. Munkaszolgálata alkalmával meglátott egy hányódó Bibliát, amit sikerült becsempésznie népes cellájába. Néhány cellatárstól eltekintve mindenki lelkesen olvasta a lapjaira szétszedett Szentírást.

Ez a történet ábrázolja, hogy milyen nagy erőt ad a hit. Amikor átlépte a börtön küszöbét, az alig harmincéves főhősnő nem volt gyakorló keresztény. Hite egész piciny és szunnyadó jelenség volt, halvány emlék kislánykorából. A kegyetlen börtöntapasztalatok hatására belekapaszkodott ebbe a parányi dologba, hitébe. Segítségével pedig le tudta győzni az igazságtalanságot. Őt csak testi seb érte. Legbensőbb emberi mivoltához a rezsim nem tudott hozzáférkőzni. Így lett a börtön számára az Istennel való találkozás és a hitben való növekedés helyévé.

Oláh Zoltán, Vasárnap, 40. szám