A holland kölcsön ügye akár egy krimi címe is lehetne, holott ez egy ma megvédett tudományos dolgozat címe. Kiss Endre, a gyulafehérvári papi szeminárium spirituálisa számolt be kutatómunkája nyomán a 20. század első felének nagy és nehéz, helyenként egyenesen botrányos ügyéről.


Kiss Endre

A különös ügy főszereplői: egy széplelkű, de az anyagiakhoz nem értő plébános, Hirschler József, néhány gazdasági ügyekben őt (rossz irányba) befolyásoló tanácsadó, egy pénzéhes gondnok, ügyvédek, néhány jókaratú és egyházhű, de a kusza ügyet kibogozni már nem tudó szakértő, s végül az új plébános (előbb plébániai kormányzó), Márton Áron, akinek keze között kemény munka és sok vesződség árán, de megoldódott az ügy. Az ügy, amelynek kiindulópontja szép és nemes: a kölcsön ugyanis egy egyházgyarapító kolozsvári befektetéshez volt szükséges Hirschler plébános koncepciója szerint.

A doktori tézis megvédésének is vannak szereplői: a már említett doktorjelölt mellett elsősorban a témavezető tanár, Marton József egyháztörténet professzor, valamint az opponensek: Gárdonyi Máté magyarországi egyháztörténész, Báthory Lajos történész, Holló László, a kolozsvári kar tanára és a védést vezető Vik János dékán.


Akik a teremben jelen lehettek: a vezető tanár, Marton József, az elnök, Vik János dékán és a jelölt, Kiss Endre

A doktori tézis megvédésének forgatókönyve már jól ismert a BBTE RK Teológia Karán, és még a járvány következtében online üzemmódban megtartott és képernyőn követhető védés során is olajozottan működött minden.


Doktori védés a járványhelyzet előírásainak megfelelően, képernyők segítségével: oldalt a csupán online jelenlevő oppenensek

A kar fennállásának évtizedei alatt többen is szereztek itt doktori címet. Kezdetben csak Marton József vezetésével volt ez lehetséges, időközben a meglevő ökumené doktori iskola mellett még egy indult, újabb vezető tanárokkal és a kalandra kész kutatókkal.

A doktori iskola pedig továbbra is érdekes témákkal és jól összeállított dolgozatokkal dicsekedhet, ahogyan a mostani alkalommal többen is kiemelték, új, még nem vizsgált területekre kalauzolnak, és fényt derítenek nem ismert, elhallgatott, korábban nem kutatott területekre. A mától immár tudományos fokozattal rendelkező Kiss Endre kutatása is ilyen, amellett, hogy egy kényes ügy színét és visszáját levéltári anyagok alapján bemutatta, Márton Áron életének még egy érdekes mozzanatára is rámutatott, egy olyanra, amely őt a nemzetközi egyházi közvélemény, és a bukaresti nuncius figyelmébe ajánlotta.

Bodó Márta, romkat.ro

 

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).