Miért nem mondta Tamás apostol, hacsak én is nem találkozom az Úrral, és nem ölelhetem át, nem adhatok neki csókot, ahogyan szokásban lehetett az apostolok és a Mester között. Amit Tamás apostol követel, az minket is foglalkoztat. Az ő keresése bizony sokszor az enyém és a tiéd is. Hogyan lehet, hogy egy halálosan megsebzett él? Erősebb az élet a sebeknél, azoknál a sebeknél, amelyek lépten-nyomon világunkat veszélyeztetik?

Senki közülünk nem él sebhelyek nélkül. Aki élni bátorkodik, az sebeket kap. Aki emberekkel merészkedik kapcsolatra, annak sebekkel is kell számolnia. Nincsen rózsa tövis nélkül. Talán ezért is szeretjük ennyire ezt a virágot, mert valahol lelkünk mélyén sejtjük ezt a mély kapcsolatot a sebek és a szeretet között. Ha meg szeretnénk magunkat menteni a csalódásoktól, sebektől, annyi, mintha lemondanánk a szeretetről. Nincs szenvedés- és fájdalommentes szeretet. Ezt senki jobban meg nem értette, mint az emberré lett Isten Fia. Aki az emberek közelségét keresi, annak számolnia kell sebekkel és bántalmazásokkal.

Jézus sebhelyei valóban begyógyultak és mégis láthatóak maradtak. Jézus nem számonkéréssel kezdi a találkozást. Nem követeli, hogy mindenki szembesüljön azzal, amit tett. Nem hányja tanítványai szemére gyávaságukat, félénkségüket és közömbösségüket. Az apostoli „kollégiumban” számot vethettek volna az elmúlt napok eseményei fényénél, hogy most hol is tartanak. Hogyan történhetett meg, hogy egy közülük elárulta a Mestert, hogy a három privilegizált tanítvány szundikált, míg Jézus halálküzdelmében vért izzadt; hogyan tagadta meg őt az apostolok feje, Péter, akire egy szolgálólány is rá tudott ijeszteni kíváncsiskodó kérdésével; miért szaladtak el, amikor a manipulált tömeg „feszítsd meg”-et üvöltött; miért nem volt keresztje tövében senki más az apostolok közül, csak János? Egy csapatmenedzser egész biztosan így járt volna el. Mennyire ragaszkodunk mi, emberek, ahhoz, hogy visszaadjuk az első adódó alkalommal a kapott sebeket. Visszadöfünk, mint valami oktalan állatok. Mi nem tudunk „a szemet szemért, fogat fogért” elvnél sem megmaradni. Ha módunkban áll, akár még nagyobb sebeket is osztogatunk a kapottaknál. Minden számonkérés és szemrehányás távol marad ettől a találkozástól. Jézus köszöntése, „békesség nektek”, rendkívüli örömmel árasztja el azokat, akiket a csalódottság, keserűség és szégyenkezés tart fogságában. A feltámadott látása, de még inkább szelíd közeledése teljesen megváltoztatja állapotukat. A nagy öröm annak a jele, hogy a feltámadt Krisztus látása egy csapásra legyőzte bennük az önmarcangoló kérdéseket, a szégyenkezést és a félelmet. Jézus legyőzte a kapott halálos sebeket, és ezzel lehetővé teszi a győzelmet övéi számára is.

Sebhelyeinek ábrázolása a 19. és 20. században rendkívül gyakori a katolikus ikonográfiában. Itt elsősorban a Jézus és Mária szíve képekre gondolok, amelyek oly sok családi ház falán függött és néhol még ma is függ. A 90-es években szinte reklámmennyiségben érkeztek a Faustina nővér látomásai alapján megfestett irgalmas Jézus képének másolatai. Soha nem ábrázolták Jézus sebhelyeit ilyen gyakran. Vajon miért? Talán mert úgy érezzük, soha ennyi sebet nem kaptak és adtak az emberek egymásnak, mint a 20. században. Két nagy világégés. Katonák milliói pusztultak el száz éve az első világháborúban a frontvonalakon. Az otthonmaradt civil lakosságot az éhség, a munkában való túlhajszoltság, az elesett fi ak, férjek, édesapák fölötti gyász tizedelte. A második világháborúban még több sebet ejtettek egymáson az emberek, mert „fejlettebbek” voltak technikai vívmányaik és gonoszabb a szívük. Így gyilkolhatták zsidók, cigányok és ellenzékiek millióit a haláltáborokban, így bombázhatták az ellenség városait, ahol a civil lakosság tízezrével lelte halálát egy-egy támadás alkalmával. Mi is bőven osztogatunk halálos sebeket, csak a hadviselés lett kifinomult, de annál hatékonyabb. Hány életet oltottak abortusz és eutanázia címén a „civilizáció világítótornyában”, a kiöregedett Európában? Miközben elképzelhetetlen gazdagságot halmoznak fel korrupcióval politikusaink, addig szülők százezrei kétségbeesetten harcolnak a mindennapi betevő falatért. Amíg egyesek már nem tudják, mit kezdjenek pénzükkel, addig a munkásokat minimális bérezésen tartják.

Tamás apostol tudott a sok sebről, amit a világban az emberek adnak és kapnak. A feltámadt Krisztusban viszont azt is látta, hogy az élet erősebb, mint a halálos sebek. A feltámadt Úrba kapaszkodva pedig mi is le tudjuk győzni a kapott sebeket és gonoszságra hajló ösztönünket, amivel másoknak osztogatunk sebeket.   

Oláh Zoltán

Vasárnap 14. szám,  Vasárnapi örömhír rovat

Kép: Sabău-Trifu Cristina: részlet egy stóláról