Előadás a Katolikus Akadémián

Egyház és politika: az autonómia kérdése címmel tartott előadást Jitianu Liviu, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának docense az idei első Katolikus Akadémián, január 15-én, Kolozsváron, a kar dísztermében. Egyházról és politikáról, avagy politizáló egyházról az emberek nagy többsége nem szívesen hall, habár a kérdés időszerűségét bizonyítja, hogy nem csak választások alkalmával kerül elő a kérdés, legalábbis a mi tájainkon nem.

Ha egyházról és politikáról akarunk beszélni, akkor szükséges tisztázni, hogy mit értünk vallás, illetve egyház alatt (a kettőt az előadó szinonimaként használta ebben az esetben), illetve tisztázni a politika fogalmát (Max Weber: a politika a hatalom gyakorlása). Az egyházzal kapcsolatosan beszélhetünk egyfajta belső politikáról például akkor, amikor saját iskolapolitikáját határozza meg, de ha például intézményekhez, pártokhoz, a társadalom különböző szféráihoz, a törvényhozás orgánumaihoz viszonyul, akkor külső politikáról beszélünk. Állam és egyház kapcsolatát, egymáshoz való viszonyulását nézve pedig különböző modellekkel találkozhatunk ma. Rövid elméleti fogalomtisztázását követően az előadó olyan időszerű kérdéseket taglalt, mint: mi a vallás és egyház közötti különbség, mi a politika, miként van, lehet jelen az egyház a politika színpadán, egyáltalán jelen kell-e lennie, melyek azok a területek, amelyeken az egyháznak politizálnia kell, milyen politikáról, politikákról beszélhetünk az egyházzal kapcsolatosan, milyen egyház-állam kapcsolatrendszer modellek léteznek. Nem csak jó, ha az egyház politikai, gazdasági kérdésekben véleményt mond, hanem a globális kihívások értelmében véleményt is kell nyilvánítania. XVI. Benedek, jelenlegi emeritus pápa Caritas in veritate enciklikájában arról írt, hogy az egyháznak van egy politikai dimenziója is: társadalomalkotó szerepe volt, van. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az egyház formálta a mai Európát, s a kontinens mély, keresztény gyökerekből táplálkozik. A nagy világvallások nem veszítették el társadalomformáló erejüket. A szolidaritás kérdése, a szubszidiaritás elve, a szabadság, a felelősség, az igazságosság gondolatai mind-mind olyan értékek, amelyek az egyházban születtek meg, amelyeket az egyház elsőkként hangoztatott, s szociális tanításának alapkövei. A ma liberális állama „ki akar nőni az egyház gyámsága alól”, arra törekszik, hogy a vallásos dimenziót kiszorítsa a politikai dimenzióból. Globalizált világunkban viszont az állam veszít szuverenitásából, a „szuverén állam szitás lett” – a politika talaja bizonytalan. A politikusok egy része pedig a hatalommegszerzés érdekében manipulatív eszközöket használ – „kiskorúsítani akarják a népet” – hangzott el az előadáson. A volt kommunista országok embere pedig nehezen alkalmazkodik a piaci versenyhez. Négy modellt, intellektuális projektet ismerhettek meg a jelenlevők – olyan modelleket, amelyek a jövőre vetítve a fenti problémákra, de nemcsak azokra, megoldás-lehetőségeket, variációkat kínáltak egykor vagy kínálnak ma is.

Ezt követően pedig hazai vizekre hajózva szó volt a Kós Károly indította transzilvanizmus elgondolásról, annak – az előadó és számos más erdélyi értelmiségi által hamisnak ítélt – valóságképéről. Utolsó pontként pedig az aktuális útkeresések, próbálkozások egyik sokat hangoztatott politikai modelljéről: az autonómia kérdéséről s az a köré kialakult polémiákról volt szó. Politikusok, közéleti szereplők a közelmúltban született elgondolásait ismerhette meg a hallgatóság, de nem maradhatott el ezek kritikája sem, továbbá Kelemen Hunor, Márton Árpád, Bakk Miklós, Salat Levente vagy Szilágyi N. Sándor véleményével is megismerkedhettek. Az előadás végére pedig a jelenlevők előtt nemcsak a kérdés összetettsége és sokoldalúsága vált nyilvánvalóvá, hanem az is, hogy amikor egyház és politika kapcsolatáról beszélünk, akkor nem a helyi egyház egy-egy párt felé kimutatott szimpátiáról beszélünk, hanem arról, hogy az egyháznak igenis képviselnie kell azt, amit Max Weber nyomán egyszerűen így fogalmazhatunk meg: a közjót, valamint ennek keresését, szolgálatát. Az egyház szerepe pedig a ma Erdélyében nem lehet más, mint: a kollektív emlékezés felébresztése és annak ápolása, a közösségépítés, a szavahihetőség képviselete, a szociális-karitatív dimenzió építése és minőségi oktatáspolitika képviselete. Maradandó feladat továbbra is az, amit a későbbi XVI. Benedek pápa egykoron feladatként így fogalmazott meg (Szent Ágoston híres művét juttatva eszünkbe): az ember városának az építése.

  Kép és szöveg:

Fábián Róbert

Vasárnap/ 4.szám (január 25.)