Könnybe lábadt szemű anyukák, szorosan hozzájuk bújó apróságok – a csíksomlyói kegytemplom előtti téren vasárnap néhány anya búcsúzott azoktól a gyermekektől, akiknek az elmúlt héten gondjukat viselték. A csíkszeredai Csíki Anyák Egyesületének (CsAkEgy) néhány tagja ugyanis egy hétre otthonába fogadta a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Ház kisebb és nagyobb lakóit. Azokat, akikről szüleik valamilyen okból kifolyólag nem gondoskodnak.

 

csikianyak_03_b

Az úgynevezett egy hetes vakációztatás ötlete Kolozsvári Tibornak, az otthon vezetőjének a fejéből pattant ki néhány héttel ezelőtt, az egyesület tagjaival való találkozón, az anyukák pedig segíteni szerettek volna mindenképp, így örömmel vették a kezdeményezést.

„A tanév elején, úgy érezzük, nagyon nagy feladat áll előttünk, több mint száz gyermekről kell gondoskodnunk. A jó Isten általunk ételt, ruhát, lakást ad a gyermekeknek, de szeretnénk mi is felkészülni erre a feladatra, ne csak ruhát, élelmet, lakást tudjunk nekik adni, hanem emberhez méltó életre készítsük fel. Az volt a célunk, hogy a kollégákkal elvonuljunk három-négy napra, hogy mi is tudjunk tudatosan felkészülni. Az elmúlt öt évben soha nem volt ilyen alkalom, és köszönjük az anyák nagylelkűségét” - mondta Kolozsvári Tibor. „Minden gyermekünknek más a családi helyzete. Van, akiket hosszabb időre elvisznek, másokat pedig sohasem visznek haza. Ezek a gyerekek, akik most családokhoz kerültek, még karácsonyéjszaka is velünk vannak az otthonban, mert ugyan vannak hozzátartozóik, de nem tudják magukkal vinni őket” – fűzte hozzá Tibor.

csikianyak_01_b

A 33 gyermeket 21 – csíkszeredai és Csík környéki, illetve két székelyudvarhelyi – család vitte haza – tudjuk meg Tiboldi Beától, az egyesület elnökétől, az egy hetes vakációztatás egyik szervezőjétől. A két gyermekes Bea egy héttel ezelőtt három gyermekkel tért haza: egy, egy éves kilenc hónapossal, egy majdnem három és egy tizenöt évessel. Teljesen átalakult a család élete – meséli –, a főzéstől kezdve a mosásig, takarításig mindent másként kellett szervezni. „El kell fogadni, hogy ezek a gyerekek sérült családokból származnak, szeretetre vágynak. Ha sikerül hagyományt teremtenünk ezzel az első akcióval, ha folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a gyerekekkel, és a nevelőknek olyan hasznos tanácsokat adhatunk, amelyekkel mi magunk is szembesülünk nap mint nap, akkor ez egy nagyszerű dolog, és akár más városban is követhetnék a példánkat” – jegyzi meg Bea. Elmesélte, különböző programokkal is színesítették a gyermekek egy hetes vakációját, volt közös mászófalas program, kirándulás a Nagy-Somlyó körül, majd a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István háza udvarán bográcsgulyásos ebéd.

„Már a téma feldobásnál igent mondtunk a férjemmel, úgy gondoltuk, nekünk is nagy kihívás lesz, de a gyermekeinknek sem árt, ha más gyerekek is vannak a közvetlen környezetükben” – mondja Szentes Gyöngyike. A fiatal nő egy, két éves négy hónapos és egy három hónapos gyerek anyukája, de anyai szeretettel gondoskodott az elmúlt héten egy, öt és egy hét éves testvérpárról. Miközben a mellette álló kürtőskalácsot majszoló kislány, Izuka fejét simogatja, együtt mesélnek az elmúlt egy hétről. Gyöngyike szemei megtelnek könnyel, Izuka pedig a nyakában lógó nyakéket mutatja: emlékbe kapta. Egy anyuka Tibornak mesél az elmúlt napokról, hagyogat, hogy meddig kell szednie a gyógyszereket Nóéminek, mások pedig a gyermekektől búcsúznak.

D. Balázs Ildikó, székelyhon.ro, 2011. szeptember 4.
 
Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!