Nagyboldogasszony-nap Csíkkarcfalván

Áldását adta Jakubinyi György érsek a felújított csíkkarcfalvi vártemplomra és híveire a Nagyboldogasszony napján tartott búcsús szentmisén. Ugyanakkor ezen ünnepi alkalomra elkészültek a templom orgonájának rekonstruálásával is, melyet szintén szentelt vízzel hintett meg a római katolikus érsek.

nagyboldogasszonybucsu_kr_33_b

Jakubinyi György érsek áldotta meg a felújított vártemplomot, orgonáját és híveit

„Minden templomot csak egyetlenegyszer lehet felszentelni, krizmával megkenni tizenkét helyen a falát. Ezt az ősi templomot már felszentelték és krizmával bekenték, ezt nem lehet soha megismételni” – mondta a szentmise bevezetőjében az érsek, hozzáfűzve: ezért a templomot felújítása után nem felszenteljük, hanem megáldjuk.

A Szűz Mária tiszteletére tartott búcsús misén részt vett Csíkkarcfalva és Csíkjenőfalva apraja-nagyja, a zsúfolásig telt istenházát pedig a tömjén füstjének illata és a rekonstruált orgona tiszta hangja töltötte be. „Felújították a templomot, mert szükségük van rá a híveknek, ez bizonyítja azt, hogy Nagyboldogasszony-egyházközségben a jövőben is lesznek, akiknek szükségük lesz erre a templomra” – emelte ki az érsek. A bevezetőt követően egyszerű szertartással megáldotta a templomot. A kikészített vizet előbb megszentelte, majd körbejárta a templomot kívül és belül, meghintve szentelt vízzel a híveket is. Ezt követően pedig az orgonát is megáldotta.

nagyboldogasszonybucsu_kr_47_b

Először tartottak búcsús misét a felújított templomban

Farkas Árpád csíkkarcfalvi plébános az ünnepi mise végén megköszönte mindenkinek a segítségét, aki hozzájárult a templom felújításához, külön megköszönte Kelemen Hunornak, a falu szülöttjének közbenjárását, aki még kulturális és örökségvédelmi miniszterként járult hozzá a vártemplom felújításához. A falu lelkésze felsorolta, milyen munkálatokat végeztek a műemléktemplomnál: felújították a templomtornyot, amelyre egy toronyórát is felszereltek, a várfalat is feljavították, korszerű világítást és fűtésrendszert alakítottak ki, mindezekkel tavaly karácsonyra készültek el.

Az idei Nagyboldogasszony-búcsúra pedig restaurálták a templom 1893-ban épült orgonáját is, mely Bartis Szabolcs gyergyószentmiklósi orgonaépítő mester munkáját dicséri. A búcsús szentmisét ünnepi ebéd követte szokáshoz híven, így ünnepeltek a helyiek. A 14. alkalommal megszervezett Nagyboldogasszony-napok pénteken fotókiállítással és gálaműsorral folytatódik, este pedig utcabál lesz. Szombaton jégkorongmérkőzéseket tartanak, este a piactéri bulival zárják a falunapokat.

Barabás Hajnal, Székelyhon.ro, 2013.08.15.