Mária-út konferencia

 

 

 

Közép –Kelet – Európai Népeket Összekötő Út

„Kiengesztelődés Útja”

 

Csíksomlyó

2013. szeptember 12-14

 

            A Mária Út – Via Mariæ spirituális turistaút, zarándokút a Közép-Európai népek Mária tiszteletére épít, de egyben összekapcsolja az úthálózata révén, nemcsak a Mária kegyhelyeket, hanem az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket vallásra való tekintet nélkül. Célja, hogy Közép-Európa vallási értékeit egységes rendszerré szervező turista útvonal és zarándok útvonal hálózat épüljön ki Európa ezen régiójában, amely összeköttetést teremt kelet-nyugati irányban az osztrák Mariazell, Budapest, Máriapócs és Csíksomlyó között, valamint észak-déli irányban Czestochowa, Esztergom, Budapest, és Medjugorje között. A Mária Út egy nagy keresztet rajzol ki Közép-Európa térképén (Ausztria, Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Bosznia), ezáltal kialakítva egy El Caminohoz hasonló helyi hagyományokra épülő zarándokútvonal hálózatot.

            Ez az út mindenkihez szól, mindenkit meghív. Várja azokat, - nemzetiségtől és felekezettől függetlenül - akik vallási, spirituális, önismereti célból kívánnak zarándokolni és várja azokat is, akik egyelőre turisztikai, sport célból kívánnak az útra lépni. Ez az út híd lesz a nemzetek, a vallások, az emberek között, összeköti a nyugatot és a keletet, így válik Közép – Kelet – Európai Népeket Összekötő Úttá a „Kiengesztelődés” útjává, mely a jövőben európai kulturális úttá is válhat.

A konferencia szervesen csatlakozik a Magyar Kormány által kezdeményezett Közép Európa Évhez, amely a közép-európai népek közötti társadalmi, kulturális kapcsolatok erősítését célozza meg annak kapcsán, hogy Magyarország 2013/2014-ben egyszerre tölti be a visegrádi csoport (V4), valamint a Közép Európai Kezdeményezés (KEK) elnöki pozícióját.

 

A rendezvény Szervezői, VÉDNÖKEI

 

Csíksomlyói Ferences Szerzetesrend, Csíkszereda, Románia

Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Románia

Gyulafehérvári Katolikus Érsekség, Románia

Erdélyi Mária Út Egyesület, Románia

Mária Út Egyesület, Magyarország

 

A Rendezvény Támogatói

 

Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi
Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest
Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda
Turisztikai Fejlesztési Igazgatóság Bukarest
Erdélyi-Kárpát Egyesület, Románia
Gyulafehérvári Caritas, Csíkszereda, Románia
Salvator Hotel, Csíkszereda, Románia
Pro Educatione, Csíkszereda, Románia
Románia Magyar Cserkészszövetség

 

PROGRAM

2013. szeptember 12., csütörtök

Helyszín: Csíksomlyó, Hotel Salvator** és Konferencia Központ

 

16.00   Vendégek fogadása, regisztráció

 

18.00 18.45  A konferencia hivatalos megnyitója          

5 perc: P.,dr. Orbán Szabolcs, OFM, tartományfőnök
5 perc: Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke
5 perc: Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda Polgármestere
5 perc: Dr. Zsigmond Barna Pál Magyarország főkonzulja
5 perc: Hegyi László kabinetfőnök, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi
    Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság Emberi Erőforrások Minisztériuma

19.00   Szentmise

20.00   Vacsora, ismerkedés – Kulturális program (háttérzene: Kamarazenekar)

2013. szeptember 13., péntek

Helyszín: Csíksomlyó, Hotel Salvator** és Konferencia Központ

 

7.00     Szentmise

8.00 – 8.45 Reggeli

 

9.00 – 10.30 Előadások (bemutatkoznak a kegyhelyek):

 

Felvezető: Dr. Szakács F. Sándor Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke köszönti a részvevőket

Moderátor: Dr. Szakács F. Sándor
20 perc Csíksomlyó bemutatkozik – P. Urbán Erik OFM - a csíksomlyói kegytemplom igazgatója
20 perc Máriazell bemutatkozik
20 perc Czeştochowa bemutatkozik
20 perc Međjugorje  bemutatkozik

10.30 – 11.00 Szünet

11.00 – 12.20 Előadások (bemutatkoznak a kegyhelyek)

20 perc A füzes-mikolai zarándokközpont bemutatása Nicolae Moldovan főapát
20 perc Máriapócs bemutatkozik (görög katolikus)  Kapin István kegyhelyigazgató
20 perc Szlovákia
2o perc Horvátország

 

 

12.20 – 13.30 A Mária Út és tematikus utak bemutatkozása

 

15 perc Bencsik János Magyar Országgyűlési Képviselő, Mária Út bemutatása

15 perc A vallási-kulturális útvonalak és azok befoglalása Románia idegenforgalmi kínálatába – Arsene Octavian Turisztikai Fejlesztési Igazgatóság igazgatója, Bukarest

15 perc Dezső László az országos Erdélyi Kárpát-egyesület elnöke bemutatja  a Mária Út zarándokútvonallal kapcsolatos eredményeket

15 perc Anton Wintersteller  az ausztriai zarándokutak projektvezetője

15 perc Czégé Zoltán, Magyarországi Mária Út – A Mária Út, mint nemzetközi tematikus turista út

15 perc Kelemen Gábor Hargita Megye Tanácsa - RECULTIVATUR projekt: A vallási kulturális értékek területi tervezési és fejlesztési gyakorlatba integrálása

 

13.40 – 14.30 Ebéd

 

14.30 – 15.30 Kerekasztal I. (egyházi és politikai, civil képviselet)

Közép-európai léptékű spirituális turistaút hálózat kiépítése

 

Vitaindító: Bencsik János

Moderátor: Dr. Molnár András

Résztvevők: Dezső László, Arsene Octavian, Anton Wintersteller, Czégé Zoltán, Kapin István, Szlovákia képviselője

 

15.30 – 16.00 Szünet

 

16.00 – 17.00 Kerekasztal II. (egyházi és politikai, civil képviselet)

Közép-európai léptékű spirituális turistaút hálózat megtöltése tartalommal

 

Vitaindító: Gerhard Hofbauer, Diözese Graz-Seckau, Ausztria

Moderátor: Prof. Konkoly Gyuró Éva

Résztvevők: P. Urbán Erik OFM, Bencsik János, Nicolae Moldovan, lengyel, bosnyák és horvát képviselők

 

17.00 – 17.30 Szünet

 

17.30 – 18.00 Zárás (tervek, a konferencia célja, kapcsolatok)

 

18.00 – 20.00 Szünet

 

20.00 Állófogadás – Táncol: a Hargita Székely Néptánc Együttes

 

 

2013. szeptember 14., szombat

 

Helyszín: Csíksomlyó, Hotel Salvator** és Konferencia Központ

 

7.00     Szentmise

 

8.00 – 8.45 Reggeli

 

9.00 – 12.00 Zarándoklat a Nagy-Somlyón a Mária Úton. Vezetik a ferences atyák

 

12.00 – 13.00 Ebéd

 

13.00   Elutazás

A konferencia keretében lehetőséget biztosítunk a résztvevő búcsújáróhelyeknek, zarándokutaknak, egyéb kapcsolódó szervezeteknek a bemutatkozásra. Előzetes igénybejelentés alapján tabló, roll-up, kiadványok elhelyezésére paravánt/falfelületet illetve asztalt (standot) biztosítunk. A rendezvény során a szünetekben az egyes szervezetek képviselői a standoknál fogadják az érdeklődőket. Stand igényüket kérjük legkésőbb 2013.09.01-ig jelezzék a következő e-mail címen:

molnar.sandor@mariaut.ro

 

office mobil (Hu.Ro.De.):0040-730-711.745

 

 

Exc. Ft. Dr. Jakubinyi György-Miklós                                         P. Urbán Erik OFM

Gyulafehérvári Főegyházmegye Érseke                                           Templomigazgató