Nagyszeben – Teréziánum

A Nagyszeben-külvárosi plébániát, régi nevén Terezianumot, a 18. század második felében, 1771-ben alapították. Eredetileg árvaházként működött, amelyet Mária Terézia alapított. Az árvaház szervezője Delphini János Teofi l jezsuita volt. 1767-től a mostani árvaház melléképületében, amelyet azóta lebontottak, megszervezte a gondoskodás nélkül tengődő árvák, szegény sorsú és utcagyerekek nevelését és ellátását, amelyet 1771-ben Mária Terézia alapítólevelével intézményesített. 1781-ben szervezték plébániává. A mindenkori árvaházi igazgató egyúttal e városrész plébánosa is volt. A plébániatemplom 1767–1781 között épült, Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel. A templom és árvaház egy épületegyüttes, az előtte álló
Mária Terézia mellszobrával, csak ezek élték túl a kommunista rendszer rombolását. Az árvaházhoz tartozó épületeket, bérházakat lebontották, a temetőt kitelepítették a városi köztemetőbe, és egy tömbháznegyedet építettek a helyükbe. 1948-ban az árvaházat államosították, s még a plébániai laknak használt épületrészt is lefoglalták. A plébánost kilakoltatták, és évekre a sekrestyében kényszerült lakni.
Azóta sem sikerült az épületet az államtól visszaszerezni. 1987-ben Popa Mária, akinek nem voltak örökösei, az egyházra hagyta házát, cserébe a gondozásáért és eltemetéséért. Azóta ebben a házban lakik a plébános. Jelenleg két nyelven folyik a misézés: magyarul és románul.
Vízakna filiában 1317-től ismeretes plébánosa, Konrád. Temploma a 13. században épült Szent Márk tiszteletére. A reformáció idején protestánssá lettek. Ma református templomként működik. Az új plébánia 1722-ben alakult. A ma is álló templomot 1747-ben építtette a kincstár. 1955-től, Garabet Gergely plébános halálától, Nagyszeben-külváros látja el.
Lázáret: Az elmúlt századokban gyakran köszöntött be a pestisjárvány, s szedte áldozatait szerte a világon. 1531–1795 között Nagyszebenben 20 alkalommal söpört végig a pestis. A szörnyű betegség elterjedését úgy igyekeztek meggátolni, hogy a betegeket elkülönítették. A nagyszebeni céhek és szomszédos települések elhatározták, hogy a városon kívüli ún. Járvány-réten, az Erzsébet-kapu előtt, járványkórházat létesítenek a pestisbetegségek gyógykezelésére. 1718–1720 között el is készültek az új járványkórházak. Ezeket lazaretnek hívták.
Idővel a pestisházak a városi alamizsnaalap tulajdonába kerültek, s mert néha lakatlanok voltak, hajlékul szolgáltak azoknak, akiknek szegénységük miatt nem volt lakásuk.
1904-ben lebontották az Erzsébet-kaput, és így közvetlen összeköttetés jött létre az Alsóváros és a Lázáret között Erzsébetfalváig (Hammersdorf). Nevét az alsóvárosi minoriták volt templomának a védőszentjéről, Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta. Szent Erzsébet alakja és tisztelete csak emlék maradt. A most már lázáreti városrésznek nevezett területre székely munkások telepedtek elsőnek, főképpen Udvarhelyszékről. Családi házakat építettek. Ezek lelki ellátására az egyház 1931-ben három pestisházat és azok telkét kapta. Ezek egyikét kápolnává alakították át. 1939-ben Kászoni Alajos gyulafehérvári kanonok áldotta meg és ajánlotta Árpád-házi Szent Erzsébet pártfogásába. 1969-ben a falakat félig visszabontották, majd megemelték a tetőzetet és a tornyocskát. 2006-ban újrafedték és újrafestették.