Főegyházmegyénkben Caritas szervezetünk – minden évben, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közel eső vasárnap – gyűjtést szervez. Erre az idén november 27-én, advent első vasárnapján kerül sor. Az alábbiakban az erre az alkalomra megjelent főpásztori körlevelet olvashatják. 

D. a J. Kr.!

Főtisztelendő Paptestvérek! Kedves Hívek!

XVI. Benedek pápa egyszer egy idősotthonba látogatott, és ott világos és prófétai szavakat használt: „Egy társadalom, mondhatni civilizáció milyenségét az alapján is le lehet mérni, hogy miként bánik az öregekkel, milyen helyet biztosít nekik a közéletben”. (2012. november 12.) Valóban így van: a civilizációk között az idősekre való odafigyelés tesz különbséget. Ahol figyelnek az idősebbekre, az a civilizáció előrehalad, mert képes megbecsülni az öregek bölcsességét és tudását. Az a civilizáció viszont, ahol nincs hely az időseknek vagy kidobták őket, mert problémát jelentenek, halálos vírust hordoz magában. Az idősek olyan férfiak és nők, apák és anyák, akik előttünk járták ugyanazt az utat, mint mi, ugyanabban a házban éltek, mint mi, ugyanúgy megvívták mindennapi küzdelmüket az emberhez méltó életért, mint mi. Olyan férfiak és asszonyok ők, akiktől sokat kaptunk. Az idősek nem idegenek. Az idősek mi vagyunk: előbb vagy utóbb megöregszünk, elkerülhetetlenül, még ha nem is gondolunk rá.

Közöttük vannak sokan, akik fizikailag is meggyengültek és valamilyen betegség terhei alatt görnyednek. Az apró kedvességek, figyelmességek, megértő szavak nem kerülnek sokba, de magasan kamatoznak. Az elmúlt évben a hátrányos helyzetű gyermekeknek, gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó programokra kértük támogatásukat és főegyházmegyénkből összesen 191.692 lej gyűlt össze, amelyet hálásan köszönünk minden jóakaratú embernek, aki adományával ehhez hozzájárult. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén idén az idős és beteg testvéreinket segítő otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységének támogatását szeretnénk segíteni adományaikkal. Főtisztelendő Paptestvéreket és a kedves Híveket szeretettel kérem, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék Főegyházmegyei Caritas szervezetünk ezen kezdeményezését.

Adományaikért ezúton is őszinte köszönetet mondunk. A jó Isten fizesse meg mindenkinek áldozatát, a maga kegyelmi gazdagságából.

Gyulafehérvár, 2016. november 10.
 

 †György s.k. 
érsek

 

 

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).