Árpád-házi Szent Erzsébet

Szent Erzsébet az egyetlen Árpád-házi szent, akinek kultusza Európa-szerte elterjedt. Sárospatakon született 1207-ben. Az Érdy kódexből annyit tudunk, hogy 1210-ben született (vagy legalábbis ahhoz közeli időpontban). Apja II. András magyar király, anyja a Bánk bánból ismert merániai Gertrúd volt. Négyévesen eljegyezték Thüringia leendő grófjával, és attól kezdve az ifjú menyasszonyt német földön nevelték, hogy időben hozzászokhasson az ottani kulturális élethez. Eredetileg Hermann menyasszonya volt, de az ifjú gróf meghalt, így annak öccse, Lajos lett Erzsébet férje. Házasságukról azt olvassuk, hogy boldogságban, összhangban éltek (az akkori társadalmi szokások ellenére lovon kísérte a férjét, egy asztalnál étkeztek). Férje 1227-ben szentföldi hadjáratra indult, de útközben meghalt.

Legendájából úgy ismerjük meg Erzsébetet, mint aki már gyerekkorában „nagy gondot visel a szegényekre”. Házassága alatt is böjtölt, imádkozott, továbbra is segítette a szegényeket, betegeket, rászorulókat. Ahogy XVI. Benedek pápa fogalmazott: „A szegények szolgálatának szentelte magát...”. Férje halála után még jobban elmerült a vezeklő életmódban, gyerekeivel elhagyta Wartburgot, a ferences harmadrend tagja lett. Özvegyi jussából kórházat rendezett be, ő maga is betegápolóként dolgozott. Mindössze huszonnégy éves volt, amikor megbetegedett és 1231 novemberében meghalt. Négy évvel később avatta szentté IX. Gergely pápa.  

Szent Erzsébet életrajzi legendájában sok olyan elem található, amitől ma távol érezzük magunkat. Ha azonban életrajza valós elemeit nézzük, egy energikus, bátor lányt, fiatalasszonyt látunk, aki szembeszállt kora uralkodó osztályára kötelező konvenciókkal. Saját korában a fényűző, üres életet élőknek nyújtott példát, ma is a karitatív szeretet szentje. A liturgikus emléknapjához közel eső vasárnapon, a gyulafehérvári főegyházmegye területén ebben az évben advent I. vasárnapján (november 27.) gyűjtést rendeznek a rászorulók javára.  

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).