SAJTÓNYILATKOZAT

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság és az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány vezetősége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség törvénytelen módon, határozatban tiltotta meg, hogy a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum számára korábban elfogadott beiskolázási tervben szereplő cikluskezdő (előkészítő-, ötödik- és három kilencedik) osztályokba a beiratkozást a líceum elindítsa.

 

Ezzel párhuzamosan híveinket, a katolikus iskolába beiratkozott gyerekek szüleit az állami hatóságok megmagyarázhatatlan módon vegzálják és ezzel igyekeznek megfélemlíteni. Teszik ezt annak ellenére, hogy mindenki számára nyilvánvaló lehet, miért kívánták és kívánják híveink továbbra is ebbe az iskolába íratni a gyerekeiket. A hajdani felekezeti iskolák jó hírneve, a II. Rákóczi Ferenc Státus-főgimnázium örökébe lépő Római Katolikus Teológiai Líceum felekezeti jellege garancia arra, hogy ebben az iskolában a gyerekek az oktatás mellett katolikus szellemű nevelésben is részesülnek.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság a tanügyminiszterhez intézett levélben kérte, és ez úton is nyomatékosan kéri az illetékes hatóságokat a törvénytelenségek megszüntetésére irányuló intézkedések megtételére. Ellenkező esetben sérül híveink gyerekei számára a szabad iskolaválasztás joga, a tanári álláskeretben elfogadott tanári helyek közvetett megszüntetésével megszűnik a tanáraink munkahelye és végül de nem utolsó sorban sérül a Katolikus Püspökkari Konferencia és a Tanügyminisztérium között a katolikus teológiai oktatás megszervezésére megkötött protokollum.

Gyulafehérvár, 2017. március 3.

Dr. Jakubinyi György 
érsek, a Státus Alapítvány elnöke

 

 

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).