D. a J. Kr.!

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

A karácsony a családok ünnepe. Ilyenkor még a szétszóródott családtagok is hazajönnek. A karácsonyfa tövében ott találjuk a teljes Szentcsaládot a Kis Jézus körül. Együtt fohászkodunk: „Jézus, Mária, József! Nektek ajánljuk szívünket és lelkünket!” Kit látunk a jászolban és a jászol körül?

A központ a Gyermek Jézus. A második Isteni Személy érettünk emberré lett. A Megtestesülés hitünk szent titka. Fájó visszagondolni a referendumra, ahol híveink – a többi keresztény egyház híveivel együtt – nem álltak ki keresztény értékünk, a család mellett. Pedig ez a referendum jó alkalom lett volna – nekünk keresztényeknek – a hitvallásra. Marad számunkra a keresztségben vállalt feladat: buzgó keresztény mindennapi életünkkel tegyünk tanúságot Krisztus mellett.

A jászolban fekvő Kisded mellett ott van a Boldogságos Szűz Mária és Szent József, együtt a Szent Család, mely örök érvényű modellje a keresztény családoknak.

A Boldogságos Szűz Mária, örökké szűz és örökké édesanya, minden keresztény nőnek az eszményképe. Szentatyánk az örök változatlan Evangéliumot hirdeti, amelyet alkalmazni kell a kortárs világban. Katolikus hívő számára az örök Evangéliumot a Szentatya magyarázza, alkalmazza a kortárs körülményekre, amikor hit és erkölcs dolgában, mint legfőbb tanító (latin teológiai nyelvezetben: „ex cathedra”) nyilatkozik. Egyházunk tanítása szerint keresztény katolikus szentségi házasságot egy férfi és egy nő köt az Egyház áldásával, amelyben vállalják „holtomiglan holtáiglan” a kölcsönös támogatást és a gyermekáldás elfogadását.

A jászol mellett ott vannak a pásztorok is, a Gyermek Jézus első hódolói. Ők az egész Egyházat képviselik. XVI. Benedek pápa újra megerősítette, hogy egyház csak ott van, ahol megvan a hét szentség és az apostoli szukcesszió. (Dominus Iesus kezdetű Hittudományi Kongregáció deklarációja 2000. aug. 6-án, Színeváltozás ünnepén, Joseph Ratzinger bíboros). Az ökumenikus mozgalom – keresztény egységtörekvés – nem azt jelenti, hogy elhallgatjuk saját igazságainkat, hanem ellenkezőleg: Bemutatkozunk, és önazonosságunk feladása nélkül folytatjuk a párbeszédet. (VI. Szent Pál, Ecclesiam Suam kezdetű enciklika, 1964. augusztus 6-án, Színeváltozás ünnepén).

S végül, a jászol mellett ott van az ökör és a szamár is. Bibliai alapja az Izajás prófétánál elhangzó isteni kijelentés: „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg.” (Iz 1,3) Érthető, hogy Egyházunk kiáll a környezetvédelem, a klímaváltozás és a többi természeti katasztrófa megelőzése mellett. Ehhez tartoznak egyházi vagyonunk visszaszolgáltatását célzó pereink, iskolaügyeink, mert ez hozzátartozik Egyházunk küldetéséhez. Érthetetlen, hogy egy „jogállamban” 28 év után sem kaphatjuk vissza intézményeinket, amelyek Egyházunk karitatív tevékenységét hivatottak szolgálni.

Amikor ebben az esztendőben is megünnepeljük Jézus Krisztusnak – a mi Megváltónknak – földi születésnapját, az Ő jászla köré felsorakozva kérjük, hogy a mai idők kihívásai és küzdelmei közepette segítsen hűségesnek maradni Hozzá!

Kegyelemteljes Karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog újesztendőt kívánok Főtisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!

            Gyulafehérvár, 2018. Karácsonyán, Urunk Születése főünnepén

† György s.k.

        érsek  

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).