2018. advent első vasárnapjával a HIVATÁSOK ÉVE vette kezdetét Főegyházmegyénkben.

A világegyház figyelme az utóbbi időben kihangsúlyozottan a fiatalok felé fordult. Ennek az nagy érdeklődésnek számos állomásán vagyunk túl, melyeknek kiemelt pontja és koronája a XV. Rendes Püspöki Szinódus – A fiatalok, a hit és a hivatás megválasztása témával. Ebbe a rendezvénysorozatba kapcsolódott bele Főegyházmegyénk is, amikor az elmúlt esztendőben kifejezetten az ifjúság évét hirdettük meg. Az idei évben úgy látjuk jónak, hogy mi is aktívan vegyünk részt a tevékenységekben, melyek elsődleges célkitűzése a hivatás kérdéskörének vizsgálata.

Ennek a tematikus évnek plébániai, lelkiségi és főegyházmegyei szinten is nyomatékot kívánunk adni, több eseményt, rendezvényt és imaalkalmat szentelve a hivatás témájának. Ezek közül kiemelten három főegyházmegyei szintű programot indítványozunk:

1. Papi és szerzetesi Hivatások Ünnepe Csíksomlyón – 2019. február 12-én;

2. Imanap a papi hivatásokért (a plébániákon); 2019. május 18-án, hivatások vasárnapjának szombatján;

3. Családok zarándoklata Csíksomlyóra – 2019. szeptember 7-én.

Ezúton tisztelettel meghívjuk a Paptestvéreket és szerzetesi közösségeink tagjait, hogy vegyenek részt a 2019. február 12-én, Csíksomlyón megrendezésre kerülő Papi és Szerzetesi Hivatások Ünnepén. A nap célja, hogy a Főegyházmegye papsága, papnövendékei és szerzetesei, a főpásztorral együtt megünnepeljék az Istentől kapott hivatás kegyelmi ajándékát, erősítve az egység közösségi megtapasztalását. Ez a nap egyben Isten Szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulója, amelynek kifejezett nyomatékot szeretnénk adni a nap programjában, melynek tervezete:

10.00: Varga László, kaposvári megyéspüspök elmélkedése;

11.30: Szentmise a Kegytemplomban;

13.00: Márton Áron Emlékkiállítás megnyitója a Jakab Antal Tanulmányi Házban;

13.30: Ebéd;

15.00: Szentségimádás és gyónási lehetőség;

16.00: Csókay András orvosprofesszor tanúságtétele;

17.00: Ünnepélyes Vesperás – Zárás.

Tisztelettel kérjük, részvételi szándékukat jelezzék 2019. február 1-ig, a következő elérhetőségeken:

Segédpüspöki Hivatal, 530210 Miercurea Ciuc, Str. Petőfi Sándor nr. 57.

E–mail: jozsef.tamas@romkat.ro / Tel.: 0266–372.223; Mobil: 0740–898.667.

Érdeklődni lehet a Főegyházmegyei Pasztorális Irodától:

E–mail: gyf.pasztorális.iroda@gmail.com / Mobil: 0753–869.706.

(Részlet a 2019/I. érseki körlevélből)

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).