Köszönet a 2017-es évi támogatásért

Az új esztendő kezdetén köszönetet mondunk a Mindenható Isten gondoskodásáért. Hálát adunk a sok kegyelemért és az áldásért, amelyben érdemtelenségünk ellenére is, bőségesen részesített minket.

A jó Isten után köszönetet mondok minden lelki, szellemi és anyagi támogatásért, amelyben részesítettek az elmúlt év folyamán. Jó tudni, hogy a felmerülő gondok, nehézségek ellenére is egységben vagyunk, és egy nagy családot alkotunk.

Köszönetet mondok az Úr szőlőjében dolgozó Paptestvéreimnek, valamint érsekségi és plébániai munkatársaknak. Isten áldása kísérje a lelkek ügyekben tett önzetlen, fáradságot nem ismerő munkájukat.

Köszönetet mondok Főegyházmegyénk-ben tevékenykedő szerzeteseknek, a szociális intézményeinkben dolgozó alkalmazottaknak, tanároknak, hitoktatóknak és nevelőknek, az önkénteseknek, hogy munkájuk által az emberek sokaságát segítették közelebb Istenhez.

Hálával tartozom kedves híveinknek a sok imáért, a plébániákon kifejtett munkájukért, a sokszor erejüket próbára tevő adakozásokért, amelyekkel templomainkat, központi intézményeinket, iskoláinkat, szórvány plébániáinkat az elmúlt évben is támogatták. Isten bőségesen áldja meg mindannyiukat az új esztendőben.

Köszönet a külföldi segélyszervezeteknek, az anyaországiaknak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Bethlen Gábor Alapnak a sok támogatásért, amellyel templomainkat, intézményeinket és rendezvényeinket az elmúlt esztendőben is részesítették.

Kiemelt köszönet illeti meg a román kormány keretében működő Vallásügyi Államtitkárságot az államsegélyekért, a különböző pályázatok támogatásáért, építési segélyekért.

Köszönetet mondok továbbá a megyei önkormányzatok, a polgármesteri hivatalok vezetőinek, hogy templomainkat, egyházi intézményeinket, iskoláinkat az elmúlt évben is nagylelkűen támogatták.

Köszönetnyilvánításunk mellett néhány adattal is szeretnénk szolgálni, a teljesség igénye nélkül, a 2017-es esztendőből:

2017

Lej

Külföldi szervektől pályázatokra

4.850.453

Román államtól

Vallásügyi Titkárság

fizetésekre

19.606.994

pályázatok plébániáknak

160.000

Megyei Tanácsok

pályázatok plébániáknak

59.000

Plébániáktól

2.123.269

Más forrásokból

kamat, szponszorizálás

 

12.778

gazdasági tevékenység

 

101.025

kiadványok

 

83.280

Házbérek

1.473.289

Összesen:

28.470.088

Mindezen bevételek lehetővé tették és biztosították, hogy központi intézményeinket, a Papnevelő Intézetet fenntartsuk, iskoláinkat segítsük, egyházi alkalmazottainkat javadalmazzuk, és szociális rendeltetésű intézményeinkről is lehetőségeink szerint gondoskodjunk.

Emberi elismerésnél és köszönetnél értékesebb, amit önzetlen adományainkért remélhetünk: Isten kegyelmét és végtelen jutalmát!

Fizessen meg mindenkinek a Mennyei Atya a maga kegyelmi gazdagságából!

Adjon a jó Isten sok kegyelmet, jó egészséget és eredményes munkát a 2018-as esztendőre is.

Ehhez küldöm sok szeretettel és imádsággal főpásztori áldásomat.

Gyulafehérvár, 2018. január 11.

† György s.k.

érsek

(Részlet a 2018/I. Körlevélből)