Beszámoló 180 fényképben

Kovács Gergely atyának, Márton Áron püspök boldoggá avatási ügye posztulátorának és Ferencz Kornéliának, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársának szervezésében immár tizenharmadik alkalommal indult zarándokcsoport – július 7. és 9. között – szentéletű püspökünk nyomdokain. A zarándoklat főbb állomáshelyei: Csíksomlyó, Csíkdánfalva, Csíkszentdomokos, Szászrégen, Máramarossziget, Kapnikbánya, Dés, Kolozsvár és Gyulafehérvár.

A gyulafehérvári főegyházmegye 26 településéről érkezett zarándokok között olyanok is voltak, akik Svédországból és Németországból jöttek haza, hogy jobban megismerhessék Áron püspök életét, tanítását és életpéldáját. Ezúttal is minden korosztály képviseltette magát, nyugdíjastól a diákig. A résztvevő tizenhárom diák közül négyen jöttek a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly líceumból (kántoriskola).

A korábbi zarándoklatoktól eltérően, a mostani "beszámoló" nem járja végig a helyszíneket és nem nyújtja a zarándokút rövid kronológiáját: Iochom Zsolt közel 180 fényképe által nyújtunk bepillantást a három napba.

*     *     *

Első nap, péntek (július 7.)
– Csíksomlyó: szentmise a kegytemplomban, Csíkdánfalva, Csík­szentdomokos: Márton Áron Múzeum, szülői ház és templom
– Gyergyószentmiklós-Gyergyóditró útvonalon, Szászrégen megállóval, este megérkezés Máramarosszigetre

Második nap, szombat (július 8.)
– Máramarossziget: börtönmúzeum majd szentmise a plébániatemplomban
– ebéd után szegények temetőjének felkeresése
– Kapnikbánya: plébániatemplom meglátogatása
– Dés: közös esti ima a ferences atyákkal
– megérkezés Kolozsvárra

Harmadik nap, vasárnap (július 9.)
– Kolozsvár: piarista templom és Báthory-Apor líceum meglátogatása
– szentmise a Szent Mihály-templomban
– Gyulafehérvár: püspöki palota, udvar és kert; székesegyház
– este visszaérkezés Csíksomlyóra

Az első nap fényképei
A második nap fényképei
A harmadik nap fényképei
A zarándoklat meghirdetése

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).