D. a J. Kr.!
Valamennyi Plébánia Hivatalnak
Székhelyükön
Tartalom:
Dr. Jakab Antal megyéspüspök születésének századik évfordulója
Köszönet a 2008. évi támogatásért
Főegyházmegyei jubileumi misszió programja
Szám: 19–2009.
Dr. Jakab Antal megyéspüspök születésének századik évfordulója
Mellékelten megküldjük Dr. Jakab Antal néhai megyéspüspök születésének századik évfordulójára írt köszöntő levelünket. Arra kérjük Tisztelendő Testvéreinket, hogy március 8-án, nagyböjt II. vasárnapján, minden szentmisén a hirdetések előtt olvassák fel.
D. a J. Kr.!
Tisztelendő Paptestvérek!
Kedves Híveim!
A Szentírás figyelmeztet: „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben.” (Zsid 13,7) Ezt a felhívást követjük, amikor március 13-án megemlékezünk Dr. Jakab Antal egykori főpásztorunk századik születésnapjáról.
Nem szeretnék történelmi tanulmányt írni… Ezt megteszik az illetékes történészek. A hiteles ítéletet életpályája fölött már kimondta a jó Isten, amikor 1993. május 5-én magához hívta, hogy hazatérjen az atyai ház örök boldogságába és hallhassa: „Jól van, te hűséges, derék szolga… menj be urad örömébe.” (Mt 25,21).
A Gondviselés úgy rendelte, hogy temetésén nekem kellett búcsúztatni. Akkori szentbeszédem befejezését idézem: „Ez volt Jakab Antal püspök boldogsága is (a Szent Tamásé). Nem testi szemmel, hanem a hit szemével látott. Hiszem, hogy sokat szenvedett boldogult Főpapunk most már az örök boldogságban térdel Megváltónk előtt, és boldogan ismételgeti (jelszavát, Szent Tamás szavait): Én Uram, én Istenem”.
Kispapkorom kezdetén még börtönben volt. Tisztelettel néztük kispap-elődeinknek a falon függő osztálytablóit. Ott jelesedett az egyik ezzel a felirattal (latinul): Primus cursus annos V persolvens – 1929-1934 – (Az első évfolyam, amelyik öt évet végzett – 1929-1934). Köztük volt Jakab Antal fényképe is. A Szentszék akkor emelte a papképzés idejét négy évről öt évre. A fiatal káplánra felfigyelt az akkor már országos hírű hitszónok, kolozsvári plébános, Márton Áron is. Amint püspök lett, hivatta kedves papját, és harminc évesen kiküldte Rómába – ezekkel a szavakkal: „Három évet kap. Amit ez alatt elér, azzal tér vissza!” A tehetséges és vasszorgalmú Jakab Antal e három év alatt megszerezte a pápai Lateráni Egyetemen az egyházjogi licenciátust és doktorátust is! Tétele – akkor még latinul írták – a joghatóság kérdését kutatja az erdélyi fejedelemség idején (1527-1697). Értékes doktortézisét a mostoha viszonyok miatt csak halála után tudtuk kiadni, kilencvenedik születésnapjára.
Hazatérése után már kezdődött is papnevelői munkája, teológiai tanársága. Ebből, a börtön utáni folytatásában én is részesülhettem. Minden áldozatot vállalt, hogy a még kényszerlakhelyre zárt Főpásztorának, Márton Áronnak a kérését teljesíthesse. A kultuszügyosztály még nem engedte be Gyulafehérvárra állandó jelleggel. Búzásbesenyői helyi lelkészként ingázott. Így tanított minket. Majd beköltözhetett a szemináriumba, és elérkezett a segédpüspöki kinevezése is. Emlékszem óráira. Alaposan magyarázta az egyházjogot. Fegyelmet tartott. Gyakorlati nevelést akart adni. Ezért felhasználta lelkipásztori tapasztalatait. Börtönéveit nagyon ritkán említette, szerénységből, de okosságból is. Egyik órán elmondta, hogy a börtöncella falára naponta egy vonást véstek. Így számították az időt. És ezt folytatták börtöncellából cellába vándorolva. Szabadulva magával hozta az utolsó számot. Mi azonnal elosztottuk 365-tel, és megkaptuk a tizenkét év nyolc hónap börtönidőt.
Márton Áron püspök már korán bevonta az egyházkormányzatba a tehetséges egyházjogászt. Ott szerepelt a püspök letartóztatása esetére kijelölt ideiglenes kormányzók (ordinarius substitutus) között. Márton Áron börtönévei alatt – harmadik ideiglenes kormányzóként – öt hónapig vezethette az egyházmegyét letartóztatásáig (1951. augusztus 24.). Nem volt hát feltűnő, hogy Márton Áron vértanú papját akarta segédpüspökének. Hosszas tárgyalások után el is érte a kinevezését. Mindenben úgy akarta, ahogyan őt annak idején, 1938 karácsonyán kinevezték. A kultuszügyosztály azonban nem engedélyezte a hazai püspökszentelést. Tüntetéstől féltek. Így kerülhetett sor a feledhetetlen római püspökszentelésre (1972. február 13.), ahol a főszentelő maga VI. Pál pápa volt. Feledhetetlen élmény maradt számunkra, akik ott lehettünk.
Ezután következett tíz év az egyházmegye élén, Erdély 80. püspökeként, Márton Áron utódjaként. Nehéz tíz év volt, de rá várt még az a feladat is, hogy egyházmegyei kormányzóként átvezesse az egyházmegyét a kommunizmus bukása után az új korszakba. Még három évet élhetett nyugdíjasként. Ott várja a feltámadást a székesegyház kriptájában a megyéspüspökök sorában, nagy elődje és eszményképe, Márton Áron mellett.
Megboldogult főpásztorunk 100. születésnapján ünnepi megemlékezéssel tisztelegnek szülőfalujában – Kilyénfalván.
Március 14-én, szombaton a gyulafehérvári székesegyházban délelőtt 10 órától ünnepi szentmisét mutatunk be Jakab püspök úrért.
A 1-12-től kezdődő ünnepi megemlékezés keretében tisztelegnek a Hittudományi Főiskolán.
Mindkét gyulafehérvári eseményre szeretettel hívjuk és várjuk Tisztelendő Testvéreinket – híveikkel együtt.
Amikor főegyházmegyénk alapításának millenniumára emlékezünk, foglaljuk imáinkba néhai Főpásztorunk születési centenáriumát is.
Gyulafehérvár 2009. január 18.
†György s.k.
érsek
Köszönet a 2008. évi támogatásért
A 2008-2009-es millenniumi ünnepség lehetőség a hálaadásra, hogy köszönetet mondjunk a Mindenható Isten gondoskodásáért. Nemcsak a 2008-as esztendőt köszönhettük meg az elmúlt év alkonyán, az Úr ajándékaként, hanem az 1000 évet is, a jubileumi év mottójával: „Krisztussal ezer esztendeig” (Jel 20, 4).
A 2008-as esztendő sok kihívással jelentkezett. Mindezeket a Gondviselés szerető akarataként fogadtuk el. Hálát adunk az elért eredményekért.
A jó Istennek mondott hála után – a gyulafehérvári főegyházmegye elöljárójaként – szeretném megköszönni minden Kedves Testvéremnek, a fáradozást, a lelkesedést, az együttérzést és a sok jó szándékot.
Köszönet valamennyi Tisztelendő Testvéremnek a felelős szolgálatvégzésért és áldozatvállalásért, amellyel a rájuk bízott lelkek és közösségek javát szolgálták az elmúlt esztendőben is.
Köszönetet mondok Kedves Híveimnek, hogy a 2008-as esztendőben vállalták egyházközségük fenntartását. Részt vállaltak annak életéből, és gondjaiban is osztoztak. A helyi terhek hordozásán túl, nem mulasztották el hozzájárulásukkal támogatni központi intézményeinket, nevezetesen Érseki Hivatalunkat, a Hittudományi Főiskolánkat és katolikus iskoláinkat.
Szolidaritásukat kifejezték a szórvány egyházközségek támogatásával is. A gyűjtésekben való részvétellel hozzájárultak a Szentszék kiadásaihoz, természeti csapások által sújtott emberek megsegítéséhez és szegényeink támogatásához.
A 2008-as esztendőben a jubileumot ünneplő Érsekségünk külön figyelmet fordított Székesegyházunk restaurálására. A kül- és belföldi támogatás mellett – a hívek adományainak köszönhetően – befejeződött a Déli Torony homlokzatának kőrestaurálása, a Lázói-kápolna felújítása, és folyamatban van az orgona helyreállítása.
Tudjuk, hogy híveink közül nagyon sokan, maguk is rászorulnának a támogatásra. Annál inkább értékeljük adományaikat.
Köszönetnyilvánításunk mellett közlünk néhány adatot a 2008-as esztendőből.
2008 |
Lej |
|
Külföldi segélyszervektől pályázatokra |
|
3.165.400,00 |
Román államtól
|
Fizetésekre |
7.532.700,00 |
Pályázatokra |
2.323.000,00 |
|
Rendkívüli gyűjtés |
Székesegyház restaurálása |
135.000,00 |
Plébániáktól |
|
2.224.000,00 |
Más forrásokból |
|
478.600,00 |
Egyházmegyei segélyalap |
|
336.200,00 |
Házbérek |
|
913.200,00 |
ÖSSZESEN: |
17.108.100,00 |
Mindezekért ismételten őszinte köszönetet szeretnék mondani és megerősíteni mindenkit abban a hitben, hogy a legkisebb jótett, adomány, vagy áldozat sem marad jutalom nélkül az Úrnál.
Adjon Isten áldott újesztendőt, amelynek útján haladva betölthetjük hivatásunkat, és egymást támogatva haladhatunk az üdvösség felé.
Hálám és megbecsülésem jeleként szeretettel küldöm – minden Kedves Testvéremnek – imádsággal kísért főpásztori áldásomat.
Gyulafehérvár, 2009. január 11-én, Urunk megkeresztelésének ünnepén;
†György s.k.
érsek
Főegyházmegyei jubileumi misszió programja
Mellékelten közöljük főegyházmegyénk jubileumi missziója beosztásának javított változatát. Ebben szerepel, hogy melyik egyházközségben, milyen időpontban, ki fogja tartani a missziót. Szeretettel kérjük Tisztelendő Testvéreinket, hogy vegyék komolyan a beosztást és mindenki a megjelölt időpontban, legjobb képessége szerint tegyen eleget az elvárásnak.
A missziók befejezése után kérem, hogy minden lelkipásztor írásban közölje a főesperesi hivatallal tapasztalatait, amelyeket saját egyházközségében, illetve a missziótartásra kijelölt közösségben szerzett. Összesítés után a Főtisztelendő Főesperes urak hivatalunkba terjesszék fel a beérkező jelentéseket.
Isten áldása kísérje népünkért végzett áldozatos szolgálatukat!
Február 4-8
1. Nagyenyed – Alvinc – Márton József
2. Borbánd – Marthy Attila
3. Gyulafehérvár – Orbán P. Szabolcs
4. Tür – Marek Ferenc P. Bernardin
5. Zalatna – Bodoni Árpád
6. Csernakeresztúr – Piskitelep – Szemák Ferenc
7. Déva I. – Tankó Szilveszter
8. Petrilla – Lónya – Gál István Attila
9. Petrozsény – Aninósza – Braun Jenő
10. Vulkán – Buciuman Gheorghe
11. Fogaras – Albert István P. Leánder
12. Nagyszeben belváros – Geréd Péter
13. Nagyszeben külváros – Babota Tibor
14. Szentágota – ifj. Szász János
15. Kiskapus – Hatos Mihály
16. Marosludas – Andrási telep – Baróti László Sándor
17. Marosújvár – Darvas Emil
18. Aranyosgyéres – Fábián László
19. Sinfalva–Szt.Mihály – Málnási Demeter
20. Torda – Harasztos – id. Czikó László
21. Bordos – Balázs Imre
22. Buzásbesenyő – Radnót – Boros Vilmos
Február 11-15
1. Brád – Kedves Tibor
2. Déva-telep – Ambrus Vilmos magyarul, Veres Stelian románul
3. Pusztakalán–Hátszeg – Kémenes Lóránt
4. Segesvár – Máthé Vilmos
5. Kudzsir – Alvinc – Szabó Dénes
6. Vajdahunyad – Moisii Róbert P. magyarul, Voiculescu Cristian románul
7. Dicsőszentmárton – Bakó Csongor
8. Kerelőszentpál – Ugra – Csiby József
9. Székelyvécke – Zsákod – Simó Gábor
10. Szentdemeter – Egrestő – György Tibor
11. Szőkefalva – Abosfalva – Fejér Mátyás
12. Ákosfalva – Kisgörgény – Csiszér Imre
13. Bátos – Bartos Károly
14. Deményháza – Ehed – Boros László
15. Görgényüvegcsűr – Bőjte Mihály
16. Jobbágyfalva – Búzaháza – Kiss Attila
17. Jobbágytelke – Benedek Sándor
18. Marosszentgyörgy – Jedd – Jakab Attila
19. Marosvásárhely–belváros –Jakab Gábor
20. Marosvásárhely – Remeteszeg – Pál Vilmos Barna
21. Marosvásárhely – Kozma és Damján – Csibi Sándor
22. Nyárádszereda – Fehér Márton
23. Nyárádköszvényes – Mikháza – id. Nagy József
24. Nyárádselye – Fekete Tamás
Február 18-22
1. Nyárádremete – Csedő István
2. Marosvásárhely – Szent Imre – Virág László
3. Marosvásárhely – Szent Miklós – id. Kádár István
4. Marosvásárhely – Szent Erzsébet – Szabó Sándor
5. Nagyernye – Sáromberke – Sárpatak – Csavar Tibor
6. Nyárádtő – Maroskeresztúr – Keresztes Zoltán
7. Szászrégen és filiái – Balla Árpád és P. Nagy Károly
8. Székelykál – Marosjára – György Balázs
9. Szentháromság – Bede – György Ferenc
10. Jegenye – Bánffyhunyad – Egeres – Szénégető István
11. Györgyfalva – Fr.Bakó Béla P. Pál
12. Kisbács – Baróti Csaba
13. Kolozs – Katona – Csiszér Albert
14. Kolozsvár Kerekdomb – László Áron
15. Kolozsvár Mária Szíve – László Rezső
16. Szászfenes – Magyarfenes – Kovács Péter
17. Dés – Szőcs Csaba
18. Szamosújvár – Madarász Attila
19. Szék – Bonchida – Kide – Válaszút – Szarvaskend – Portik-Hegyi Kelemen és Fejér Lajos. Ellátják Kolozsvárról.
20. Vice – Betlehem – Vas Nimród
21. Beszterce – Salamon József
22. Bögöz és filiái – Mihály Imre
Február 25 - Március 1
1. Kolozsvár Monostor – László Attila
2. Kolozsvár Szent Péter – Varga Rezső
3. Erdőszentgyörgy és filiái–Pakó Benedek
4. Kilyénfalva – Horváth István
5. Fenyéd – Küküllőkeményfalva – Ilyés K. Imre
6. Homoródkarácsonyfalva – Szabó Ákos
7. Oroszhegy – Dávid György
8. Székelykeresztúr és filiái–Balázs Károly
9. Zeteváralja – Adorján Imre
10. Szentkereszbánya – Bereczi István
11. Vágás – Béta – Dobó – Major Sándor
12. Feketehalom – Pap Antal
13. Ilyefalva – Göthér Gergely
14. Zernyest – Palcău Augustin
15. Málnásfürdő – Ifj. Kádár István
16. Szentivánlaborfalva – Daniel Ernő
17. Miklósvár – Faragó István
18. Türkös – id.Pál Antal és Táncos Levente
19. Brassó Szt. Kereszt – Bakó Ferenc
20. Sepsibükszád – Bilibók Géza
21. Sepsiszentgyörgy Őrkő – Karácsony Tibor
22. Sepsiszetgyörgy Szt. Gellért – Borka Ernő
23. Uzon – Fekete József
24. Csikkozmás – Gergely Géza
Március 4 – 8
1. Kadicsfalva–Bethlenfalva – Pál Vilmos
2. Pálpatak – Fenyőkút – Pál Ferenc
3. Lengyelfalva – Lázár Lajos
4. Szováta – dr. Nagy György Attila és Szecsete Zoltán
5. Kápolnásfalu – Bartalus Zoltán
6. Máréfalva – Balogh András
7. Varság – ifj. Máthé Ferenc
8. Székelyszenttamás – Tibód – Ülke – Gábor Zoltán és Tamás József ifj
9. Lövéte – Demeter Gergely
10. Székelyudvarhely Szt. György – Tófalvi Géza
11. Barót és filiái – Berszán Lajos
12. Kőhalom – Farkas László
13. Mikóújfalu – Dávid Zoltán
14. Sepsiszentgyörgy Szt. Benedek – Csala László
15. Sepsiszentgyörgy Krisztus Király – Tóth János
16. Kapnikbánya – Alsókapnik – Lőrinci Károly
17. Magyarlápos–Tőkés – Rob Dán Daniel
18. Óradna – Naszód – Küsmődi Attila
19. Zágon – Kovács Árpád
20. Kézdikővár – ifj. Nagy László
21. Ozsdola – Fábián Zoltán
22. Esztelnek – Kacsó Sándor
23. Gelence – Hilib – Haraly – Koncsag László és Kovács Zsolt
24. Kézdivásárhely Boldog Özséb – Botár Gábor
Március 11-15.
1. Korond – Atyha – Sándor Dénes és Sebestyén Péter
2. Nyikómalomfalva – Boros Károly
3. Parajd – Alsósófalva – Opra István
4. Székelyszentkirály – Bara Ferenc
5. Székelyszentlélek – Bogárfalva – Drócsa László
6. Szentegyháza – Varga János
7. Brassó belváros – Bodó György
8. Brassó Bolonya – Raicea Oscar
9. Alsócsernáton – Bene Gábor
10. Altorja – Búzás Árpád
11. Bereck – Csiby László
12. Kézdiszentkereszt – Bélafalva– Gáspár-Györgydeák Lajos
13. Imecsfalva – Egyed Gábor
14. Kézdialmás – Becze Lóránt
15. Szentkatolna – Kovács Attila
16. Kovászna – Bálint Emil
17. Zabola – Hajdu János
18. Csatószeg – Bakos Balázs
19. Csíkszentgyörgy – László István és Salamon Endre
20. Balánbánya – Ferenczi István
21. Zsögöd – Nagy László Örs
22. Szépvíz – Jakab Kálmán
23. Gyimesközéplok – Vakaria Béla és Oláh József
24. Ditró – Mátyás Károly
Március 18 -22
1. Sepsiszentgyörgy Szt. József – Pénzes József
2. Székelyudvarhely Kis Szt. Teréz – dr. Kerekes László
3. Feltorja – Csíki Sándor
4. Kézdimartonos – Ojtuz – Márton István
5. Sárfalva – Kopácsi Ferenc
6. Szárazpatak – Bíró Lajos
7. Kézdivásárhely I. – Incze Dénes
8. Lemhény – György István
9. Csíkszentimre – Bakó Antal
10. Kászonújfalu – Ferencz Antal
11. Újtusnád – ifj. Ferencz István
12. Borszék – Ambrus István
13. Gödemesterháza – Mihály József
14. Csíkmindszent – Simó Sándor
15. Gyergyóalfalu – Oláh Dénes
16. Gyergyószentmiklós I. – Csató Béla és Vornicu Cristinel
17. Farkaslaka – Pálfalva – Szilágyi Lőrinc
18. Csicsó – Fülöp Béla
19. Delne – Pálfalva – Vatány Gábor
20. Csíkszenttamás – Bara László
21. Csíksomlyó–Csomortán – Sajgó Balázs
22. Orotva – Balázs Gyula
Március 25- 29
1. Zetelaka – P. Asztrik
2. Medgyes – Kovács Csaba P.Antal
3. Nyújtód – Csíki Dénes
4. Futásfalva – Bíró Nándor
5. Csíkszereda Szt. Kereszt – Csintalan László
6. Taploca – Csiba – Takács Dezső
7. Nagykászon – Vargha Béla
8. Gyimesfelsőlok – Trucza Sándor és Tifán Lajos
9. Hidegség – Kovács Sándor
10. Kóstelek – Gábos Zoltán
11. Csomafalva – Vízi Zakariás és Szakács Endre
12. Gyergyóremete – Gergely Fülöp és Papp Márton
13. Hodos – Galócás – Antal József
14. Gyergyószentmiklós Bucsin – Veress Sándor Levente
15. Tekerőpatak – Mátyás Gábor
16.Csíkszentdomokos – Szőcs Béla és Sebestyén Ágoston
17. Csíkszentmihály – Ajnád – Pálfi János
18. Tusnádfürdő – Péter Artúr
19. Lázárfalva – Mihály Zoltán
20. Csíkszentmárton – Farkas Árpád
21. Menaság – Réthi György
22. Tölgyes és filiái – Laczkó Vilmos
23. Maroshévíz – Jakab Lajos
24. Csíkmadaras – András József
Március. 31 (kedden kezdődik ez a hét) – április 4
1. Székelyudvarhely Szt. Miklós – Darvas Kozma József
2. Kolozsvár Szt. Mihály – P. Anaklét Lackó Dávid
3. Csíkszentsimon – Bordi János
4. Tusnád – Verebes – Balázs Ferenc
5. Kézdiszentlélek – Balázs Dénes
6. Csíkdánfalva – Szilveszter Imre
7. Csíkszentkirály – Botár Gábor
8. Csíkkarcfalva – Jánosi Gellért
9. Csíkrákos – Rózsa Gáspár
10. Csíkszereda Szt.Ágoston – Baricz Lajos
11. Gyimesbükk – Vass Zoltán és Tamás Huba
12. Madéfalva – Bodó Imre
13. Gyegyóújfalu – Bertalan László
14. Marosfő és filiái – Incze Benjamin
15. Kőröspatak – Ferencz Imre
16. Csíkszentmiklós – Kovács Gábor
17. Csíkszentlélek – Portik Bakai Sándor
18. Gyergyószárhegy – Tankó Géza és Tóth József
19. Kászonjakabfalva–György Mihály Levente
Papi lelkigyakorlatok időpontjai
A papi lelkigyakorlatok programja 2009-ben az alábbi beosztás szerint alakul:
1.– Nyári lelkigyakorlat Csíksomlyón – a ferences kolostorban:
2009. jún. 22. déltől – jún. 26. délig: Ebéddel kezdődik, és ebéddel fejeződik be.
Jelentkezés: A Segédpüspöki Hivatalnál, vagy a Ferences Kolostornál.
A részvétel napi költsége: 40 RON.
2.– Őszi lelkigyakorlat Alvincen, a Pongrácz Szt. István Tanulmányi Házban, ha erre igény mutatkozik:
2009. aug. 31. déltől – szeptember 3. délig tartana.
Jelentkezni lehet: az Érseki Hivatalnál 2009. aug. 26-ig.
A részvétel napi költsége: 40 RON.
Mindkét lelkigyakorlatot Exc. és Ft. Msgr. Gyulai Endre Szeged-Csanádi ny. megyéspüspök fogja vezetni.
3.– A csíksomlyói Ferences Rendház is szervez lelkigyakorlatot minden évben, nagyböjt elején, amelyre nemcsak ferences testvéreket, de egyházmegyés papokat is szívesen fogadnak. Az idén március 2-án, vacsorát követő elmélkedéssel kezdődik és tart március 6-ig.
A lelkigyakorlatot P. Barsi Balázs OFM atya fogja vezetni.
A részvétel napi költsége: 40 RON.
4.– Kolozsváron, a jezsuita Manréza Lelkigyakorlatos Központban is tartanak lelkigyakor-latot a következő időpontokban:
– 2009. február 16., hétfő este 19 órától – február 19, csütörtök délig a csíkszent-domokosi Szent Margit házban (segítő nővéreknél).
– 2009. aug. 15. szombat este 19 órától – aug. 23. vasárnap délig Kolozsvárott a Manrézában.
– 2009. november 9., hétfő este 19. órától – nov.13 péntek délig szintén Kolozsvárott. A részvétel napi költsége: irányár – napi 40 RON.
A lelkigyakorlatos központ címe:
CENTRUL MANRESA, 400363, Cluj–Napoca, Str. Tudor Arghezi, nr.2.
E–mail:manrezasj@freemail.hu – Mobil: 0740–172163; (9–13 és 18–21 óra között)
Manrézai lelkigyakorlatra – Kolozsváron – a fentebb megadott elérhetőségek valamelyikén lehet jelentkezni.
Jubiláns papjaink 2009-ben
Isten kegyelméből Paptestvéreink közül többen az idén emlékeznek szentelésük 25. évfordulójára. Ebben az évben más jubiláns évforduló nincs, mert 1959-ben és 1949-ben nem volt gyulafehérvári egyházmegyés papszentelés.
Az Enchiridion Indulgentiarum LEVaticana 41999, 73 27. pontja szerint a 25. (ezüst), az 50.(arany), a 60.(gyémánt) és a 70.(rubin) papszentelési évfordulókat látja el teljes búcsúval a jubiláns és a résztvevők számára. A jubiláns pap ekkor megújítja papszentelésben tett ígéreteit. (Magyarul: A búcsúk kézikönyve. Szabályok és búcsúengedélyek, SZIT Budapest 2000, 94.)
EZÜSTMISÉSEK (25 év):
- Baricz Lajos
- Fejér Mátyás
- György Balázs
- György István
- Horváth István
- Lakatos Dénes
- Tankó Szilveszter
A Jó Pásztor áldását kérve szeretnénk jókívánságainkat is tolmácsolni jubiláló testvéreinknek. Kívánunk Istentől megáldott hosszú életet, további eredményes munkavégzést, jó egészséget és sok lelkipásztori örömet.
A korábbi évek gyakorlatához híven szeretettel hívom és várom jubiláló testvéreimet 2009. június 24-én, szerdán – Gyulafehérvárra, mert ezen a napon szentelte pappá valamennyiüket Dr. Jakab Antal megyéspüspök. Délelőtt 11.00 órától mutatnánk be hálaadó szentmisét a kapott kegyelmekért, a kitartás ajándékáért és minden megpróbáltatásért.
A szentmisét követően ünnepi ebédre hívom ezüstmisés testvéreimet, hogy az érseki palotában még együtt lehessünk, és kötetlen beszélgetéssel minél meghittebbé tegyük ünneplésünket.
Bérmálások rendje 2009-ben
A 2009-es esztendőben főegyházmegyénkben a bérmálások rendje az alábbi beosztás szerint alakul. Főegyházmegyei Zsinatunk határozatainak értelmében az ötévenként sorra kerülő bérmálást követően főpásztori vizitációt is végzünk.
A bérmálás és vizitáció két lényeges részből áll:
1. – Püspöki szentmise és a bérmálás szentségének kiszolgáltatása (az alábbi beosztás alapján). A filiák igényszerinti meglátogatása és a hívekkel való találkozás.
2. – A C.I.C. 396. kánonja értelmében főpásztori vizitációra is sor kerül, amelyet személyesen vagy általános helynökeim bevonásával végzek. A vizitációt a kiküldött és plébánosok által előre kitöltött kérdőívek alapján végezzük – a bérmálástól függetlenül, amelynek időpontját később közöljük a plébánosokkal. A vizitáció alkalmával minden ünnepélyesség nélkül helyszíni szemlét tartunk, meglátogatjuk az egyházi intézményeket, elbeszélgetünk az alkalmazottakkal, találkozási lehetőséget biztosítunk az egyháztanácsnak, s ellenőrizzük a plébániai adminisztrációt. A pénzügyvitel áttekintését a kíséretünkben lévő szakember fogja végezni.
Külön figyelmet szentelünk a hitoktatás végzésére.
Nagyon fontos, hogy a heti egy órás iskolai hitoktatásnak legyen egy másik, plébániai hittanóra megfelelője is!
Egyben kérjük a Paptestvéreket, hogy megfelelő előkészület és alkalmassági számbavétel után engedjék a nagykorúság szentségéhez a bérmálkozókat.
Továbbra is a bérmálkozók alsó korhatára 15 év marad.
SEPSI-BARCASÁGI főesperesi kerület:
1. |
Május |
1 |
péntek |
d.e. 10 |
Málnásfürdő |
2. |
Május |
1 |
péntek |
d.u. 5 |
látogatás a filiákba |
3. |
Május |
2 |
szombat |
d.e. 10 |
Mikóújfalu |
4. |
Május |
2 |
szombat |
d.u. 5 |
Zalánpatak |
5. |
Május |
3 |
vasárnap |
d.e.10 |
Barót |
6. |
Május |
3 |
vasárnap |
d.u.5 |
látogatás a filiákba – Nagybacon |
7. |
Május |
4 |
hétfő |
d.e.10 |
Miklósvár |
8. |
Május |
4 |
hétfő |
d.u.5 |
Ürmös |
9. |
Május |
5 |
kedd |
d.e.10 |
Köhalom |
10. |
Május |
5 |
kedd |
d.u.5 |
Homoróddaróc |
11. |
Május |
6 |
szerda |
d.e.10 |
Sepsiköröspatak |
12. |
Május |
6 |
szerda |
d.u.5 |
Illyefalva |
13. |
Május |
7 |
csütörtök |
d.e.10 |
Sepsibükszád |
14. |
Május |
7 |
csütörtök |
d.u.5 |
Szentivánlaborfalva |
15. |
Május |
8 |
péntek |
d.e.10 |
Uzon |
16. |
Május |
8 |
péntek |
d.u.5 |
látogatás a filiákba |
17. |
Május |
9 |
szombat |
d.e.10 |
Székelyudvarhely–Szt.Miklós |
18. |
Május |
9 |
szombat |
d.u.5 |
Székelyudvarhely–Kis Szt.Teréz |
19. |
Május |
10 |
vasárnap |
d.e.10 |
Sepsiszentgyörgy–Szt.József |
20. |
Május |
10 |
vasárnap |
d.u.5 |
Sepsiszentgyörgy–Kr. Király |
21. |
Május |
11 |
hétfő |
d.e.10 |
Zernyest |
22. |
Május |
11 |
hétfő |
d.u.5 |
Rozsnyó |
23. |
Május |
12 |
kedd |
d.e.10 |
Feketehalom |
24. |
Május |
12 |
kedd |
d.u.5 |
Vidombák |
GYULAFEHÉRVÁRI FŐESPERESI KERÜLET:
25. |
Május |
13 |
szerda |
d.u.5 |
Brád |
26. |
Május |
14 |
csütörtök |
d.e.10 |
Nagyenyed |
27. |
Május |
14 |
csütörtök |
d.u.5 |
Tövis |
28. |
Május |
15 |
péntek |
d.e.10 |
Borbánd |
29. |
Május |
15 |
péntek |
d.u.5 |
Szászsebes |
30. |
Május |
16 |
szombat |
d.e.10 |
Verespatak |
31. |
Május |
16 |
szombat |
d.u.5 |
Zalatna (templombúcsú) |
32. |
Május |
17 |
vasárnap |
d.e.10 |
Gyulafehérvár |
33. |
Május |
17 |
vasárnap |
d.e.10 |
Kézdivásárhely–Boldog Özséb |
SZEBEN-FOGARASI ÉS ERZSÉBETVÁROSI FŐESPERESI KERÜLET:
34. |
Május |
21 |
Áldozócsütörtök |
de. 10 |
Kiskapus (templombúcsú) |
35 |
Május |
21 |
Áldozócsütörtök |
du. 5 |
Bólya |
36. |
Május |
22 |
péntek |
de. 10 |
Erzsébetváros |
37. |
Május |
22 |
péntek |
du. 5 |
Szentágota |
38. |
Május |
23 |
szombat |
de. 10 |
Négyfalu–Türkös (templombúcsú) |
39. |
Május |
23 |
szombat |
du. 5 |
Fogaras |
40. |
Május |
24 |
vasárnap |
de. 10 |
Segesvár |
41. |
Május |
24 |
vasárnap |
du. 5 |
Medgyes |
42. |
Május |
31 |
Pünkösdvasárnap |
d.e.10 |
Csíkszereda–Szt.Kereszt |
43. |
Május |
31 |
Pünkösdvasárnap |
d.e.10 |
Gyergyószentmiklós |
44. |
Június |
1 |
Pünkösdhétfő |
d.u.5 |
Tür (templombúcsú) |
45. |
Június |
7 |
Vasárnap |
d.e.10 |
Nagyszeben–Belváros |
46 |
Június |
7 |
Vasárnap |
d.u.5 |
Nagyszeben–Teréziánum |
A fenti programon alkalomszerűen lehet változtatni, ha ezt a bérmálást végző püspökkel megbeszélik.
Könyvajánlás
1. – Megjelent Magyar fordításban Arturo Mari “Találkozunk a Paradicsomban!” című kiadvány. A könyv személyes hangvételű történetei igen gazdag képanyaggal illusztráltak. Isten Szolgája II. János Pál sugárzó személyiségét, gondolkodását, tanúságtételét mutatja be.
A kötet Erdélyben is megrendelhető házhozszállítással a www.bookline.ro oldalon, illetve megvásárolható a Corvina Könyvesház boltjaiban – Csíkszeredában, Székely-udvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön.
2. – Megjelent Szőcs Béla, nyárádszeredai lelkész, “Használjátok fel Isten kegyelmét!” című prédikációs sorozatának III. Kötete, a Verbum Kiadó gondozásában, amely az A, B és C liturgikus éveknek, az évközi idő első felére (II.–XVII. vasárnapok) vonatkozó elmélkedéseit tartalmazza. Beszerezhető a Ft. Főesperesi Hivatalokban, a kolozsvári Szerkesztőségnél, valamint a szerzőnél.
Elhunyt papok 2008-ban
- STELLI József P. Benedek OFM ferences atya, nyugalmazott plébános életének 79., beöltözésének 53., ünnepélyes szerzetesi fogadalmának 51. és papságának 51. évében tragikus körülmények között elhunyt 2008. január 27–én, vasárnap Vajdahunyadon gépkocsibalesetben. Vajdahunyadon temették 2008. január 30-án, szerdán.
- GÁL Alajos, gyulafehérvári székesegyházi plébános, ny. főesperes, c. kanonok, ny. teol. tanár életének 69. és papságának 44. évében elhunyt 2008. január 29-én, kedden, Gyulafehérváron, kolozsvári szívoperáció után. 2008. január 31-én, csütörtökön temették a ditrói temetőben.
- MURESÁN Márton, Feketehalom első plébánosa, az EMÜB titkára, életének 42. és papságának 14. évében, elhunyt 2008. január 30-án, szerdán, a feketehalmi plébánián, balesetes gázmérgezésben. Szülőhelyén, Kajántón temették, 2008. február 4-én, hétfőn.
- PÁLL Sándor szentszéki tanácsos, ny. gyergyóhodosi plébános, életének 78. és papságának 48. évében, elhunyt 2008. január 31-én, csütörtökön Székelyudvarhelyt, a Pastor Bonus Papi Otthonban. Eltemették ugyanott a temetőben 2008. február 2-án, szombaton.
- LÉSTYÁN Ferenc, apostoli protonotárius, ny. általános helynök, főesperes, plébános, életének 95. és papságának 71. évében, elhunyt 2008. július 14-én, hétfőn Székelyudvarhelyt a Pastor Bonus Papi Otthonban. Szülei mellé temették. csíkszentkirályi temetőben 2008. július 16-án, szerdán.
- ifj. ORBÁN László, kolozsvári egyetemi lelkész, életének 39. és papságának 10. évében, hősi halált halt 2008. augusztus 9-én a Duna-Deltában, Tulcea környékén, megmentve áldozatával egy egyetemistát a fulladástól. Életáldozatát azzal is emelte, hogy szülei és két testvére magyarországi kivándorlása után is itthon maradt, hogy szülőföldje népét és főegyházmegyéje híveit szolgálja. A Fokoláré Mozgalom (Mária Műve) papja volt. Eltemették szülővárosában, Kolozsvárott 2008. augusztus 13-án, szerdán, a Házsongárdi temetőben.
- Johannes-Siegfried MEDEK, c. esperes, szentszéki tanácsos, Gyulafehérvár Jézus Szíve (volt ferences) templomigazgató, a Római Katolikus Kántoriskola volt tanára és subregense (1966–1987), életének 80. és papságának 47. évében váratlanul elhunyt 2008. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony főünnepén. Gyulafehérváron temették a Jézus Szíve templom kerítésében 2008. augusztus 18. hétfőn.
- BABOS Gábor felfüggesztett pap, életének 58. és papságának 33. évében elhunyt 2008. október 6-án, hétfőn, szentségekkel ellátva, Kézdiszászfalván. Eltemették ugyanott a temetőben 2008. október 8-án, szerdán.
- BÁNYÁSZ József OFM Conv. minorita atya, életének 93., szerzetesi életének 69. és papságának 67. évében elhunyt Miskolcon, a minorita rendházban, 2008. október 24-én, pénteken. Temetését helyben Dr. Ternyák Csaba egri érsek végezte november 3-án, hétfőn.
–Továbbá
- DĂIAN George Fr. Szabin OFM ferences testvér életének 89. és szerzetesi életének 69. évében elhunyt 2008. január 30-án Brassóban. Ugyanott temették a ferences templom kriptájában 2008. február 1-én, pénteken.
A FELTÁMADT ÜDVÖZÍTŐ LEGYEN JUTALMUK!
Gyulafehérvár, 2009. január 20.
†György s.k.
érsek