Körlevél V. - 2002. június 20.

Szám: 532-2002.

Kis Szent Teréz ereklyéje Csíksomlyóra látogat.

A Szentek a tökéletes keresztények, akikről az Egyház a szentté avatásban megállapítja, hogy már az örök boldogságban vannak, Istennél közbenjárnak értünk és földi életpéldájukat követhetjük. A Szentek tisztelete mindig megvolt az Egyházban. Csak Istent imádjuk, a Szentekben Isten kegyelmének győzelmét tiszteljük. A Szentek tiszteletéhez tartozik az ereklyék tisztelete is. Kezdettől fogva megvolt az ereklyetisztelet az Egyházban: az Úr Jézus és az Apostolok ruháját érintették a betegek bizalommal (Mt 9,21; Mk 5,28; Csel 5,15; 19,12). Az ereklyék tisztelete relatív kultusz, mert a Szent személyében megnyilvánult szentséget tiszteljük. A hivatalos ereklyetisztelet formái: zarándoklat az ereklyét őrző templomba, oltárra helyezett ereklyetartóban, ereklyecsókoltatás, körmenet az ereklyével, ájtatosság az ereklyetartó előtt.

Lisieux-i Kis Szent Teréz (sz. Alençon, 1873.01.02., +a Lisieux-i kármelben, 1897.09.30.)

Tiszteletreméltó Szüleinek kilencedik gyermeke volt. Anyját négy és fél éves korában elveszítette. Az életben maradt öt leány mind apáca lett, négy karmelita és egy vizitációs nővér. Terézkét nővére nevelte. Az árva leány a Szűzanyában talált igazi édesanyára. Kezdettől fogva Istennek akarta életét szentelni. Megküzdött az engedélyért, hogy 15 évesen már beléphessen a kármelbe. Kilenc évet élt a kolostorban. Imádságban és szentírás olvasásban fedezi fel a lelki gyermekség útját, a mindenkinek való életszentséget, amely kerüli a rendkívüliséget. A lelki gyermekség lényege Szent Teréz szerint„a szív beállítottsága, amely alázatossá és kicsivé tesz minket Isten karjaiban, tudatára ébreszt gyengeségünknek, és bizakodóvá tesz egészen a merészségig az Ő atyai jóságában.” (NV 3.8.5.) Tüdőbetegségben halt meg 24 évesen. Halála után egy évvel jelent meg önéletrajza. Egy lélek története c., amely egyszerre közismertté és népszerűvé tette. Egymásután következett a boldoggá avatása 1923-ban és a szentté avatása 1925-ben, majd 1927-ben a Missziók Társvédszentje lett Xavéri Szent Ferenccel egyenrangban, 1944-ben Franciaország másodtársvédszentje az Orleans-i Szűzzel együtt, végül 1997-ben a Szentatya az egyháztanítók közé emelte. Népszerűségét főleg csodái alapozták meg, de ugyanakkor tanítása, „a lelki gyermekség” is vonzóvá tette. Templomainkban ott van Kis Szent Teréz képe vagy szobra is, a lourdes-i Barlang vagy Szűzanya szobra és Szent Antal szobra vagy képe után.

Kis Szent Teréz előre megmondta, hogy teste elporlad. Különben nem hinnék el, hogy a szürke hétköznapok rendes lelki gyermekségében is szentté lehet válni. Mégis megmaradt néhány csontdarab, amelyet három ereklyetartóban őriznek. A lisieux-i kármel oldalkápolnájában üvegkoporsóban Szent Teréz fekvő viaszszobra alatt van az ereklyék egy része egy tartóban. Az egész ereklyetartó Brazília ajándéka. A lisieux-i bazilikában XI. Piusz pápa ajándéka az ereklyetartó, amelyben állandó tiszteletre kihelyezve nyugszik a jobb alkarcsont két darabja. Szintén Brazília ajándéka az a nemes fából készült ereklyetartó, amely a világot járja. Ez érkezik Csíksomlyóra is.

Kis Szent Teréz ereklyéi eddig kb. 50 országban voltak, minden földrészen. A missziók Védőszentje ereklyéivel mindenütt az új evangélizációt mozdítja elő. A romániai országos látogatását a bukaresti francia Szent János Közösség szervezi és finanszírozza. A következő program szerint zajlik le: Július 16-17 Kolozsvárt lesz a görög-katolikusoknál. Július 18., csütörtök 15 órától, július 20., szombat reggel 9 óráig Csíksomlyón lesz. Július 20-21. között Bákóban, majd július 22-24. között Bukarestben lesz. Innen visszarepül Franciaországba július 25-én reggel. A kolozsvári helyi programot még nem közölték.

A csíksomlyói program vezetője Tamás József segédpüspök atya együtt a somlyói Ferences Atyákkal. Július 18-án, csütörtökön du. fogadás a kegytemplomban az ereklye érkezésekor, majd a régiók imaórái, 20-23 ó. virrasztás, amely gyertyás körmenettel zárul. Július 19-én, pénteken imaórák a reggeli szentmisétől, 12 ó. ünnepi nagymise, régiók imaórái, esti szentmise 19 ó. Július 20., szombat reggel az ereklyék búcsúztatása a bákói út előtt.

Ezúton kérjük a Tisztelendő Testvéreinket, hogy a fenti program alapján egyházközségük képviseletében híveikkel vegyenek részt az ájtatosságon. Külön buzdítjuk a lelkiségi csoportokat, a fiatalokat, hogy a nekik megfelelő időben ők is kapcsolódjanak be az ereklye-tiszteletbe. A részvétellel kapcsolatos további kérdéseiket a Szervezőkkel tárgyalják meg.

Szám: 845-2002.

Könyvajánlás

Id. Jakab László tb. kanonok, ny. plébános kiadásában megjelent AZ ERDÉLYI VÉRTANÚ BÖRTÖNVISELT ÉS JELESEBB ELHUNYT PAPOK RÖVID ÉLETRAJZA c. kiadvány.

Megrendelhető a szerzőtől:

4100-Miercurea Ciuc

Str. Florilor, Nr. 21, Ap. 6.,

Jud. Harghita

Gyulafehérvár, 2002. június 20.

Dr. Jakubinyi György

s.k. érsek