A Gyulafehérvári Érsekség, a Székeskáptalan, a főegyházmegye papsága és hívei, valamint a rokonság nevében is tudatja, hogy

Főtisztelendő BÁLINT LAJOS
nyugalmazott gyulafehérvári érsek

életének 81., papságának 53., püspökségének 29., nyugalomba vonulásának 17. évében, halálára öntudatosan készülve, 2010. április 4-én, Húsvét vasárnapján elhunyt.

    Halála előtti héten, kérésére a betegek kenetében részesítették. Halála napján is bemutatta magánkápolnájában a húsvéti szentmisét.
    Érsek atyánk Csíkdelnén született 1929. július 6-án. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte 1948-1957 között, három évi katonai munkásszolgálat közbejöttével. 1957. április 28-án szentelte pappá Isten Szolgája Márton Áron püspök. Segédlelkész volt Sepsiszentgyörgyön, plébános Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen.
    1981-ben novai címzetes, gyulafehérvári segédpüspökké nevezték ki. 1990-től gyulafehérvári megyéspüspök, majd 1991. augusztus 5-től, a gyulafehérvári főegyházmegye első érseke. Súlyos szívbetegség miatt 1993-ban benyújtotta lemondását, amelyet a Szentatya megértéssel elfogadott. Nyugdíjas éveit Marosfőn és Székelyudvarhelyen töltötte, most bekövetkezett haláláig.
    Halálára készülve írta a következőket:
 „Több, mint egy évtizede ennek várásában éltem. Amit visszavonulásomkor elmulasztottam, egyik egyházatya (Nazianzi Szt. Gergely) gondolataival pótolom. ’Még ha alkalmas kormányos is lettem volna a nagy változások hullámai miatt’, úgy érzem, hogy a Főegyházmegye kormányzását át kellett adnom nálamnál alkalmasabbnak. Isten áldását kérem rátok kedves jó Hívek, akik elfogadtatok hiányosságaimmal és sok-sok hibámmal. Megbántásotokért bocsánatot kérek. Nem szűntem meg értetek, munkatársaimért és különösen azokért a papjaimért imádkozni, akik hiányosságaimat pótolni igyekeztek. Köszönöm a Paptestvéreknek, hogy a szokásos szentmisét híveik közösségében értem elvégzik. Mindent köszönök a Gondviselő Istennek és azoknak, akik a véget késleltették és elviselhetővé tették. Népemet, mert az enyém, a Szentháromságnak, lelkemet Üdvözítőnk irgalmába, a Szűz Anya és Szent József oltalmába ajánlom.”
    Érsek atyánk temetése 2010. április 7-én, szerdán de. 11-től lesz, a csíksomlyói kegytemplomból, az érte bemutatott szentmise és szertartás után, meghagyása szerint, a csíkdelnei régi temetőbe.
    Imádkozzunk bizalommal érette, hogy az Örök Főpap adja meg neki, ami után egy életen át vágyakozott: „Lelkem várja az Urat, jobban, mint éji őr a hajnalt”. (Zsolt 129,6)
   
Gyulafehérvár, 2010. április 4. Húsvétvasárnap

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!