A Romániai Caritas Konföderáció az idősek világnapja alkalmából fotókiállítást szervezett a román parlamentben október 4-6. között. A szegénység és a szociális kirekesztettség elleni küzdelem európai éve, valamint az idősek világnapja jegyében Egy ország jövője az idősei megbecsülésével kezdődik címmel szervezett kiállítást a Caritas időseket ábrázoló fényképeiből a román parlamentben. A 34 poszter méretű fénykép az idősek sokszor nehéz helyzetére hívta fel a figyelmet (betegség, korlátozottság, egyedüllét, magány), de ugyanakkor problémamegoldási alternatívákat is bemutattak az alkotások, amelyeket a Caritas mindennapos tevékenysége során felkínál.

A kiállítást megnyitóját október 4-én tartották számos meghívott, valamint a civil szféra képviselőinek a jelenlétében. Dr. Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója, egyben az Európai Caritas otthoni gondozási munkacsoportjának vezetője, megnyitó beszédében a kiállítás célját foglalta össze: „Gondozottaink képei révén az idősek valóságát szerettük volna a törvényhozók asztalára letenni annak érdekében, hogy együtt találjuk meg a lehető legjobb lehetőséget egy boldogabb, emberhez méltóbb időskorért.” Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy éppen ebben az időszakban az Európa Parlamentben is fotókiállítást szervez a Caritas, amely során az idősgondozás alternatív lehetőségeit mutatják be.

Egidiu Condac, a Romániai Caritas Konföderáció elnöke az idősek értékeire hívta fel a figyelmet, valamint az irántuk való tisztelet fontosságát. Beszédében II. János Pál 1999-ben keltezett leveléből idézett, miszerint az idősek értéke nem csak az életük során megélt tapasztalatok összességében gyökerezik, hanem ők az isteni terv megszemélyesítői, amely generációról generációra továbböröklődik.
Dorel Moţoc, az ortodox patriárkátus képviselője Daniel ortodox pátriárkának az idősek világnapja alkalmából írt üzenetét olvasta fel a jelenlevőknek, amelyben ugyancsak az idősek méltóságának a megőrzésére hívta fel a figyelmet, aggodalmát fejezve ki az idősek helyzetével szemben tanúsított, gyakran tapasztalható érdektelenség jelensége miatt.

Az idősek marginalizálása nem biológiai, hanem elsősorban kulturális jelenség. Éppen ezért határozott, következetes lépésekre van szükség ahhoz, hogy azokat az értékeket helyezzük előtérbe, amelyek az élhető életet szolgálják. (Knecht Tamás)
 

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).