A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház és érseki palota felújításához kapcsolódó régészeti tárgyanyagot újabb helyszínen mutatták be. A millenniumi évhez kötődő gyulafehérvári tárlatot a tavalyi év októberétől a Budapesti Történeti Múzeum mutatta be. A 2000–2008 között a Daniela Marcu Istrate által vezetett régészeti feltárás eredményeit bemutató, a budapesti Teleki László Alapítvány által szervezett vándorkiállítást ez év március elejétől az esztergomi Keresztény Múzeum fogadta be.

A gyulafehérvári régészeti kiállítás esztergomi bemutatója lehetőséget nyújtott az ezeréves közös múlt felidézésére. A megnyitót Kontsek Ildikó múzeumigazgató felkérésére Petrás Mária népdalénekes kezdte, aki az Ó, Szent István, dicsértessél... kezdetű moldvai csángó énekkel vezetett közelebb első szent királyunkhoz. A Szent István-i alapításban gyökerező egységet emelte ki köszöntőjében Erdő Péter bíboros a kiállítás megnyitóján. Esztergom és Gyulafehérvár szoros kapcsolatát egy Szent István-ereklye átadásával tette hangsúlyossá. A gyulafehérvári érseknek átadott ereklyét az épülő kolozsvári, Szent István királyról elnevezett templomban fogják elhelyezni. Jakubinyi György érsek háláját fejezte ki e nemes gesztusért, hogy e szent ereklye átadására ez alkalommal került sor. Megnyitó beszédében – a nagy számú érdeklődő előtt – felhívta a figyelmet a gyulafehérvári székesegyház szimbolikus jelentőségére. Ahogy a lengyelek számára a krakkói Wavel-székesegyház, a magyar nemzet számára a gyulafehérvári jelenti Erdély kőbe vésett történelmét, egyházi és világi nagyjainak panteonját. 

A régészeti tárgyakat bemutató kiállítást A gyulafehérvári székesegyház képekben fotótárlat egészíti ki. Mudrák Attila fotóművész dokumentum­értékű reprodukciói a szakrális tér lélekemelő hangulatát, a képzőművészeti részletek szépségét közvetítik a nézők számára.

Mindkét kiállítás az esztergomi Keresztény Múzeumban március 5–június 13. között tekinthető meg. Bővebb információt a www.keresztenymuzeum.hu honlapon olvashatnak.

Hegedűs Enikő, Vasárnap

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!