A kecskeméti Labancz Zsolt atyát választották a Piarista Rend Magyar Tartományának elöljárójává a provincia március közepén Budapesten megtartott káptalanján. A romániai provinciáért felelős megbízott továbbra is Ruppert József atya.

A nyitó nap reggelén a közös szentmise főcelebránsaként Pedro Aguado generális atya homilíájában kiemelte, hogy a rászorulók felé való önátadás nem választható el az Istennek történő önátadástól. Abban kell hasonlítanunk a Krisztus jobbjára állítottakhoz, hogy ők észrevették a szükséget, hol kellett a segítségük. Közben nem szabad elfelejtenünk: Jézus kell maradjon piarista küldetésünk tengelye – mondta a legfőbb elöljáró.

A káptalani munka keretében beszámolók hangzottak el az elmúlt négy évről, ezt közösségi, küldetési (iskolák), kezdeti képzési, gazdasági témákban, kiscsoportos, majd plenáris elemzés követte. Labancz Zsolt piarista szerzetespapot, tanárt választották a rendtartomány új provinciálisává. Megválasztották az új asszisztenseket: a világiakért felelős Urbán József, a piarista szolgálatért Nagy Attila, a hivatásgondozásért és képzésért felelős Czeglédi Zsolt, gazdasági felelős Szilvásy László. Labancz Zsolt 1974. szeptember 29-én született Kecskeméten. 19 évesen lépett be a Kegyes Tanítórendbe. 2001-ben szentelték pappá, latin és hittan szakos bölcsész és tanári oklevelét a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. A budapesti Piarista Gimnázium hittan munkaközösségének vezetője, négy éve a rendi növendékek nevelője.

A káptalan meghatározta az elkövetkező négy év főbb irányvonalait. Pedro Aguado atya arról tartott bevezető előadást, mit jelent a rendi dokumentumokban említett „piarista egyházi közösség” és „jelenléti terv”. Első ízben a káptalani munkálatok ezen szakaszában három világi munkatárs is részt vett.

A romániai provinciáért felelős megbízott továbbra is Ruppert József, római általános rendi posztulátor atya, aki elmondotta: megkülönböztetett figyelmet fordítanak mind a romániai piarista tanintézmények utódiskoláival és az öregdiákokkal való kapcsolattartásra, mind a csíkszeredai piarista misszió (dr. Kállay Emil és Sárközi Sándor atyák) tevékenységére.

 

FODOR GYÖRGY, Szabadság, 2011. április 1.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!