Szép Andrea Katalin az egyik társszerzője a Csíkszeredai Római Katolikus  Gimnázium épülete felszentelésének 100. évfordulójára megjelentetett Csíkvármegye státusszimbóluma című kötetnek. Szakdolgozatában a gimnázium Csíksomlyóról Csíkszeredába való áthelyezésének időszakát, az 1885–1911 közötti éveket dolgozta fel levéltári kutatásai alapján.

– Miért kezdett a gimnázium átköltözésének kutatásába?
– Pályázat útján felvételt nyertem a dr. Holló László által vezetett Erdélyi Római Katolikus Státus szakkollégiumába. Ebben a tudományos körben feladatunk az volt, hogy a levéltárban a Státus kézzel írott jegyzőkönyveit feldolgozzuk, hogy később kötetben kiadhatók legyenek. A levéltári munka alatt sokat olvastam a Státus alárendeltségébe tartozó hét főgimnáziumról, közöttük a csíkszeredairól. Szerettem volna valamelyik iskolával foglalkozni, és mivel csíki vagyok, a hét közül a csíkszeredai állt hozzám a legközelebb – annak ellenére, hogy én Kézdivásárhelyen jártam középiskolába.
– Pontosan mi volt a Státus szerepe?
– A Státust úgy lehetne meghatározni, mint az egyháznak az a szervezete, amely főként az egyházi javakkal foglalkozott, azok ügykezelésével, az ingatlanok bérbe adásával, erdők, földterületek, de akár iskolák ügyeinek intézésével is. A Státus döntötte el például azt is, hogy kik legyenek az iskolákban tanító tanárok.
– Kérem, avasson be röviden az áthelyezés történetébe!
– A költözés mellett szóló fő érv az volt, hogy Csík vármegye székhelyét áthelyezték  Csíkszeredába, amely jelentős fejlődésnek indult. Így átértékelődött – fizikai értelemben is – a város és Csíksomlyó közötti távolság. Egyik egykori újságcikkben olvastam, hogy a szülők arról panaszkodtak, gyerekeiknek milyen nehéz naponta a sáros, sötét utcán kimenni az iskoláig. Ráadásul igen sok diák volt már az iskolában, minden évben nagy volt a túljelentkezés. A diáklétszámhoz nem volt elegendő tanterem Somlyón, az épület állaga romlott, olyannyira, hogy az akkori szakhatóság megállapította, már nem felel meg az előírásoknak. A Státus igazgatótanácsa viszont nem pártolta az áthelyezést, nem is akart erről tárgyalni. Azzal érvelt, hogy Csíksomlyón már nagyon rég működik a ferences iskola, ez volt Csík vármegye egyetlen felsőoktatási intézménye. A hagyományokhoz való ragaszkodás volt tehát az egyik ellenérv. A másik pedig az, hogy akkor Csíkszeredában nem volt templom, ami egy katolikus tanintézmény esetében nélkülözhetetlen. És ott voltak a támogató alapítványok, melyek alapítóit nem lehetett megsérteni azzal, hogy az iskolát csak úgy áthelyezik Csíkszeredába. Ezen érvek mentén el is döntötték, hogy nem lesz áthelyezés, hanem felújítják a somlyói épületet. Ám amikor kezdték felmérni, mibe kerülne a felújítás, rájöttek, hogy abból a pénzből szinte új iskolát lehet építeni. Érdekes volt megfigyelni a folyamat során, hogy mennyire fontos volt Csíkszeredának az áthelyezés. Persze érdeke is volt a városnak, hogy megszerezze a gimnáziumot, ezért komoly összeget ajánlottak fel a Státusnak az áthelyezés előmozdítása érdekében. Az ügy viszont hónapról hónapra húzódott, egészen 15 éven át. 1900-ban, egy bizalmas értekezleten, amely itt zajlott Csíkszeredában, eldöntötték, hogy áthelyezik a gimnáziumot a városba: kijelölték a helyét, méghozzá úgy, hogy Csíksomlyó, Taploca és Csíkszereda találkozási pontjánál legyen.
– Mi volt a vizsgált időszaknak az a momentuma, amelyik a legérdekesebb volt a kutatás szempontjából?
– Az egész munkafolyamat alatt az a momentum szomorított el legjobban, amikor leváltották Bándi Vazul iskolaigazgatót. Ő volt a kedvenc személyiségem a történet folyamán. 1895-ben merül fel először a gimnázium Csíksomlyóról Csíkszeredába való áthelyezésének ötlete, ő ekkor volt az iskola igazgatója. Szerettem a jó ötleteit, tetszett, ahogy harcolt az iskoláért a vármegyével, úgy éreztem, hogy nagyon emberséges, valódi igazgatótípus volt. De utódja, Páll Gábor, akit Brassóból helyeztek ide, szintén nagyon intenzíven foglalkozott az áthelyezéssel, és végül is az ő igazgatásának idején valósult meg a költöztetés.
Forró-Erős Gyöngyi

Névjegy
Szép Andrea Katalin 1987-ben született Csíkszeredában. Csíkszentsimonban nevelkedett, a középiskolát Kézdivásárhelyen, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem római katolikus teológia német szakán végezte. Az Erdélyi Római Katolikus Státus szakkollégiumában levéltári jegyzőkönyvek feldolgozása közben került kapcsolatba a csíkszeredai Gimnázium áthelyezésének történetével.

 

Hargita Népe, 2011. június 1.
 

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!