VI. körlevél
Valamennyi T. Plébánia Hivatalnak
Székhelyükön
Tartalom:
A”Hit évében” elnyerhető búcsúk
Főesperesi kinevezések újabb ötéves mandátumi időre
Adventi papi rekollekció
Bérmálás 2013-ban
Főegyházmegyei lelkipásztori munkatársképzés indul Marosvásárhelyen
FŐEGYHÁZMEGYE NÉV- ÉS CÍMTÁRA – Sematizmus újrakiadása
Megjelent a 2013-as naptár és direktórium
A”Hit évében” elnyerhető búcsúk
Az Apostoli Penitenciára – folyó év szeptember 14-én kelt dekrétumával – a Hit éve alkalmával 2012. október 11. és 2013. november 24. között búcsúk elnyerését engedélyezte.
A Katolikus Egyház Katekizmusa (Budapest 2002. 401.) 1471. pontja ezt tanítja: „A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesít. A búcsú részleges vagy teljes, attól függően, hogy a bűnökért járó ideigtartó büntetéstől részlegesen vagy teljesen szabadít-e meg. Minden hívő nyerhet búcsúkat önmaga számára vagy az elhunytak javára.”
A búcsúnyerés szokott feltételei:
1.– el kell végezni az előírt bűnbánati cselekményt vagy imát,
2.– szentgyónást kell végezni bármikor, a búcsúnyerés napja előtt is,
3.– szentáldozáshoz kell járulni, és
4.– a Szentatya szándékára imádkozni (Miatyánk, Üdvözlégy és/vagy Hiszekegy).
A Hit évében elnyerhető teljes búcsú első feltétele:
a) Részt kell venni népmissziók idején legalább három szentbeszéden, vagy három alkalommal szent vagy más megfelelő helyen a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól vagy A Katolikus Egyház Katekizmusa fejezeteiről tartott három elmélkedésen.
b) Elzarándokolnak Rómában akármelyik pápai bazilikába, keresztény katakombákba, otthon székesegyházba vagy a helyi ordinárius által kijelölt templomba, és ott részt vesznek valamilyen szent szertartáson vagy legalább egyedül egy ideig elmélkedve imádkoznak, majd a Miatyánk, a Hiszekegy elmondásával vagy a Szűzanyához és a templomok védőszentjeihez intézett fohászokkal fejezik be.
Mint gyulafehérvári főpásztor a következő templomokat jelölöm ki a búcsúnyerés céljára:
1.– Gyulafehérvári székesegyház,
2.– Csíksomlyói kegytemplom, kis bazilika,
3.– Brassói Szent Péter és Pál plébániatemplom,
4.– Kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom,
5.– Gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébániatemplom,
6.– Székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániatemplom,
7.– Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplom,
8.– Kézdivásárhelyi Szentháromság plébániatemplom.
c) A helyi Főpásztor által kijelölt napokon részt vesz az ünnepélyes szentmisén vagy zsolozsmán (vecsernyén), és a végén elmondja a Hiszekegyet. Mint a gyulafehérvári főegyházmegye Főpásztora a következő napokat jelöltem ki a búcsúnyerés céljára:
– Karácsony ünnepén (december 25.), Szent Család vasárnapján (december 30.), Húsvétvasárnap (március 31.), Pünkösdvasárnap (május 19.), Szent Péter és Pál apostolok ünnepén (június 29.).
d) A Hit éve folyamán, szabadon választott napon, a templomban vagy a kápolnában, ahol keresztelték, bármilyen imakönyvi formulával megújítja a keresztségi fogadásokat.
A Főpásztor teljes búcsúval járó Pápai Áldást adhat a Hit éve legjelentősebb napján, pl. 2013. november 24-én, Krisztus Király ünnepén, a Hit éve lezárásakor.
Mindazok, akik törvényesen akadályozva vannak, hogy az előírt rendezvényeken részt vegyenek (pl. zárdában élő kedves nővérek, börtönben lévők, súlyos betegek és állandó ápolóik stb.), a szokott feltételek mellett – televízió- vagy rádióközvetítés alkalmával.
Kérem Tisztelendő Paptestvéreimet, hogy a Híveknek magyarázzák meg a búcsú és a búcsúnyerés jelentőségét, amelyet kedves halottaik lelki üdvéért is felajánlhatnak esdő formában.
Szám: 1500–2012.
Főesperesi kinevezések újabb ötéves mandátumi időre
Egyházi Törvénykönyvünk (CIC) 554. kánonjának, valamint a Zsinati Könyvünk (ZsK) Rendelkezések 115–117. pontjai értelmében ez év november 1-től újabb ötéves mandátumi időre neveztük ki a főespereseket.
A kerületi papság előzetes megkérdezése, valamint a körülmények mérlegelése után a következő plébánosokat bíztuk meg a főesperesi szolgálattal:
1. Alcsík-Kászoni főesperesi kerületbe – Ft. Pál Vilmos Barna plébánost;
2. Aranyos-Tordai főesperesi kerületbe – Ft. Ambrus Vilmos főesperes–plébánost;
3. Belső-Szolnoki főesperesi kerületbe – Ft. Msgr. Geréd Péter pápai káplán, szentszéki tanácsos, főesperes-plébánost;
4. Erzsébetvárosi valamint Szeben–Fogarasi főesperesi kerületekbe – Ft. Msgr. Raicea Onoriu-Oscar pápai káplán, főesperes-plébánost;
5. Felcsíki főesperesi kerületbe – Ft. Msgr. Bara Ferenc pápai káplán, szentszéki tanácsos – plébánost;
6. Gyergyói főesperesi kerületbe – Ft. Msgr. Portik-Hegyi Kelemen pápai káplán, tb. kanonok, főesperes-plébánost;
7. Gyulafehérvári és Hunyadi főesperesi kerületekbe – Ft. Horváth István kanonok, plébánost;
8. Kézdi-Orbai főesperesi kerületbe – Ft. Vargha Béla főesperes-plébánost;
9. Kolozs-Dobokai főesperesi kerületbe – Ft. Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébánost;
10. Marosi és Küküllői főesperesi kerületekbe – Ft. Oláh Dénes főesperes-plébánost;
11. Sepsi-Barcasági főesperesi kerületbe – Ft. Hajdu János szentszéki tanácsos, főesperes-plébánost;
12. Székelyudvarhelyi főesperesi kerületbe – Ft. Mátyás Károly főesperes-plébánost.
Megbízásuk 2017. október 31-ig terjed.
Adventi papi rekollekció
Előre meghirdetett program szerint, az adventi lelki napot a következő beosztás szerint szervezzük, a főesperesi központokban:
I. körben:
– December 10-én, hétfőn – Marosvásárhelyen;
– December 11-én, kedden – Gyergyószentmiklóson;
– December 12-én, szerdán – Csíksomlyón;
– December 13-án, csütörtökön – Székelyudvarhelyen;
Téma: Evangélizálás a mai világban
Előadó: Ft. dr. Székely Dénes kanonok, teológiai tanár, tanulmányi igazgató;
II. körben:
– December 10-én, hétfőn – Kézdivásárhelyen;
– December 11-én, kedden – Sepsiszentgyörgy – Szt. Benedek plébánián;
– December 12-én, szerdán – Kolozsváron;
– December 13-én, csütörtökön – Gyulafehérváron.
Téma: Hit, ökumenizmus és vallásközi párbeszéd
Előadó: Dr. Zamfir Korinna – Dr. Nóda Mózes egyetemi tanárok.
Minden központban, a szokott időben tartsák meg a koncelebrációs szentmisét, a kerület valamennyi papjának részvételével.
A szentmisét követően külön elmélkedésen vesznek részt a Paptestvérek és utána elvégezhetik szentgyónásukat.
Az előadást és megbeszélést közös ebéd kövesse, ahol alkalmuk lesz az előadás anyagának és egyéb közös problémáknak a továbbtárgyalására.
Amennyiben igény mutatkozik a rekollekciós téma elmélyítésére, folytatni lehet a megbeszélést az ebéd után is.
Valamennyiük cselekvő részvételére, ezúton is számítunk.
Ismételten felkérjük a Főtisztelendő Főesperes urakat, hogy a részvételről írásban tájékoztassanak, megjelölve a távolmaradók nevét és a hiányzás okát is (v.ö. I. számú körlevél; 17–2011).
Bérmálás 2013-ban
Tisztelendő Testvéreimet emlékeztetem, hogy a jövő évben bérmálás és főpásztori vizitáció a Kézdi-Orbai és Aranyos-Tordai kerületekben esedékes.
Reméljük, hogy a fent említett kerületekben, a hitoktatás őszi beindulásával párhuzamosan, megkezdték már a bérmálkozók felkészítését is.
Az esedékes évi programtól eltérő, rendkívüli bérmálás is lehetséges, ha lelkipásztori szempontok azt indokolják. Azon egyházközségek lelkipásztorai, akik a rendes beosztástól eltérően szeretnének bérmálást, legkésőbb f.é. december 31-ig jelezzék hivatalunknak.
A bérmálási korhatár továbbra is a betöltött 15. év. Csak megfelelően felkészített, hitüket gyakorló fiatalokat engedjenek a nagykorúság szentségéhez.
Főegyházmegyei lelkipásztori munkatársképzés indul Marosvásárhelyen
Isten kegyelméből újra meghirdetjük a főegyházmegyei lelkipásztori munkatársképzést ez év novemberétől, Marosvásárhelyen. Kérem a Paptestvéreket, hogy biztassák és segítsék azokat a híveket, akik a lelkipásztori munkájukban segítségükre lehetnek a képzés elvégzése után.
A lelkipásztori munkatársképzés a főegyházmegyei pasztorális terv célkitűzéseit figyelembe vevő, elkötelezett, vagy magukat elkötelezni vágyó keresztényeket szólítja meg. Ezek olyan személyek, akik Istennel és az Egyházzal kapcsolatos ismereteiket szeretnék elmélyíteni, valamint egyházi közösségeink aktív tagjaiként, a közösség adott keretein és lehetőségein belül szolgálatot is vállalnak. A kurzus egyben lektor- és akolitusképzést is szolgál azok számára, akik plébánosi ajánlással rendelkeznek, és a feltételeknek megfelelnek.
A képzés célja: lelkipásztori munkatársak képzése, a római katolikus Egyház tanításának elmélyítése, annak gyakorlati alkalmazása, a vallási műveltség szintjének emelése, a tudatos-öntudatos keresztény közéletiség fejlesztése, szociális, karitatív lelkület, érzékenység fejlesztése, a lektori és akolitusi szolgálat felvevésére való felkészítés.
Mit nyújt a képzés a résztvevőknek?
– teológiai ismeretek megszerzését;
– rálátást Főegyházmegyénk szükségleteire, közösségeinkre, a plébániai feladatokra;
– csoport- és közösségvezetői ismeretek megszerzését;
– az Isten-kapcsolat elmélyítését, rendszeres lelki feltöltődést;
– közösség-élményt;
– felkészítést a lektori, illetve akolitusi szolgálat végzésére.
A képzés felépítése: a képzés időtartama 3 év, évi négy, hétvégi, tömbösített képzési alkalom (péntek délutántól – szombat délutánig). Egy-egy képzési tömb a lelki program mellett elméleti előadások, műhelymunkák, csoportmegbeszélések keretében négy témát foglal magába. A témákat mindig az éves pasztorális tervhez igazodva választjuk ki.
Az egyes témákat mindig négy szempont szerint vizsgáljuk: a szentírástudomány, a szisztematikus teológia, valamint a diakónia és a gyakorlati pasztoráció szempontjai szerint. A rövid, 40 perces elméleti impulzusokat gyakorlati megvilágítás követi, amelyek alapján történnek a csoportbeszélgetések és a műhelymunka.
A képzés helyszíne: Marosvásárhely, az első oktatási alkalom 2012. december 14-15.
Az érdeklődők folyó év november 25-ig jelentkezhetnek a Főegyházmegyei Pasztorális Iroda munkatársánál.
Elérhetősége:
Molnár Izabella
Telefon:+40 753 869706
E-mail: gyf.pasztoralis.iroda@gmail.com
A jelentkezéshez plébánosi ajánlás szükséges.
FŐEGYHÁZMEGYE NÉV- ÉS CÍMTÁRA – Sematizmus újrakiadása
Újra esedékes a kétévenként kiadásra kerülő, GYULAFEHÉRVÁRI FŐEGYHÁZ-MEGYE NÉV- ÉS CÍMTÁRA megújított változatának újrakiadása. Ennek érdekében szeretettel kérjük a Paptestvéreket, hogy minden adatváltozást és információt juttassanak el a kerületi főesperesi hivatalba, összesítés céljából. A főesperesi hivatalok a beérkezett adatokat november 20-ig kell továbbítsák – a sematizmus véglegesítése érdekében.
Mindannyiuk segítő közreműködését ezúton is köszönjük.
Megjelent a 2013-as naptár és direktórium
Főegyházmegyénk plébániái már korábban kézhez kapták a 2013-as falinaptárt. A napokban kézbesítik az új liturgikus évre összeállított direktóriumot is.
Egy naptárért 1,5 lejt, míg egy direktóriumért 20 lejt kell beküldeni az Érseki Hivatalba.
Gyulafehérvár, 2012. november 1. Mindenszentek ünnepén.
† György s. k.
érsek