Főtisztelendő Paptestvérek, kedves Hívek!

Mi adhat erőt életünkben és halálunk órájában? Szent Pál apostol, aki Jézus Krisztusért fogságban szenved, ezekkel a sorokkal bátorítja és lelkesíti tanítványát, Timóteust, mintegy lelki végrendeletként hagyva rá a legfontosabbat, a Krisztus-követést: „Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele” (2Tim 2,11)

Kikerülhetetlen igazság: mindannyian meg fogunk halni. Mikor? Hogyan? – kit nem foglalkoztat ez a kérdés? Sokan a földi életet részesítik előnyben: legyen meg minden élvezet most. Divatos szlogenek ma: „carpe diem” (élj a mának), vagy „az élet rövid, élvezd ki”. Közben nem is veszik észre, hogy ez radikálisan materialista és ateista világnézet. Sokan szeretnének ma is áldozatok nélkül eredményhez jutni, lemondások nélkül sikereket elérni, küzdelem és erőfeszítés nélkül célba érkezni. 

A keresztény ember tudja, hogy ez nem lehetséges. Ha nem haltam meg Krisztussal, nem lehet életem sem Krisztusban. Mit jelent meghalni Krisztussal? Nem jelenti a mi életünk végét, hanem Jézus élete az, ami a halálon túl az Életre vezet minket. Ezért nincs új élete, ezért nem lehet új élete annak, aki nem hajlandó meghalni Krisztussal. Nem lehet kikerülni a Golgota keresztjét. Ha nem halok meg a Mesterrel, feltámadni sem tudok nélküle. Ha Jézus példáját követve nem tudok ellenállni a világ csábításainak és kísértéseinek, ha nem tudok meghalni a világnak, hogyan is tudnék feltámadni és élni Krisztussal?

A jubileumi év felkínálta reménység, a teljes búcsú elnyerésének oly sok alkalma jó lehetőség a Krisztussal való igazi életre, a Hozzá való visszatérésre. Szent Pál apostol minket is arra bátorít, mint Timóteust, hogy a szenvedések, nehézségek, megpróbáltatások ellenére maradjunk Krisztussal egészen a halálig, mert Ővele élni is fogunk. 

Van-e bennünk elhatározás, elszántság, akarat, hogy együtt legyünk Krisztussal a mindennapokban? Akkor, ha osztálytársaim, a munkatársaim, a baráti körben, vagy rokonságban, esetleg családunkban csipkelődnek, kigúnyolnak vagy lenéznek hitünk miatt. Ha megmosolyognak, amikor keresztet vetünk a templom vagy az útmenti kereszt előtt. Ha maradinak tartanak, amiért templomba járunk és szentségekhez járulunk.

Igen, áldozatot jelent Krisztus tanítványának lenni. És ha úgy éreznénk, hogy nem éri meg, hogy nem érdemes, hogy inkább feladnánk, jusson eszünkbe Szent Pál apostol szava: „Ha meghalunk vele, majd élünk is vele”! Jézus Krisztus feltámadása erősítsen meg bennünket abban, hogy a Vele való közösségért, az üdvösségért, az Életért érdemes mindent vállalnunk.

Ezekkel a gondolatokkal kívánunk kedves híveinknek és minden jóakaratú embernek áldott húsvéti ünnepeket!

                              † László                                                               † Gergely

              segédpüspök                                 érsek, katolikus örmény apostoli kormányzó