A hagyomány szerint a 12–13. században létezett egy önálló, saját templommal rendelkező Szentpéter nevű falu. A település áldozatul esett a tatárjárásnak. A középkorban újra benépesült egyházközséget a kolozsvári plébános igazgatta. Idővel a várfalakon kívül is építkező Kolozsvár és a terjeszkedő falu összeértek. Így jött létre a későbbi Külmagyar utca, melyet a források Szentpéter utcájaként emlegetnek. A 15. században hol önálló plébánia volt, hol a Szent Mihályból látták el. 1560 körül unitárius lett az egyházközség. A Rákóczi-szabadságharc idején a falu újra leégett, templomának csak a falai maradtak meg. A szatmári béke után újratelepült falu templomát is használhatóvá tette. Ezt a felújított templomot a katolikusok 1716-ban, a főtéri templommal egy időben, a császári seregek támogatásával visszafoglalták. 1724-ben a minoriták visszatelepedtek Kolozsvárra. Antalffy János püspök rájuk bízta Szentpéteren a lelkipásztorkodást. A minoriták ugyan a belvárosban építették fel a maguk templomát, de továbbra is beszolgáltak Szentpéterre. 1844–48 között felépült az új templom a kolozsvári Szent Erzsébet Királyi Kórház költségén, ami egy sajátos helyzetet teremtett. Nem a plébániának volt temploma, hanem az öregotthonnak, amit természetesen a hívek is használtak. A huszadik század fordulójáig minorita atyák látták el a lelkipásztori munkát. Közülük is a leghíresebb Bardócz Sándor, aki 1849-ben az aradi minorita rendház káplánjaként október hatodikán meggyóntatta és a vesztőhelyre kísérte a 13 aradi vértanú két eminens tagját: Schweindel Józsefet és Török Ignácot. 19 évet szolgált Szentpéteren. Mailáth Gusztáv Károly püspök 1901. június 17-én kelt 2359. számú leiratában önálló plébániává nyilvánította.
Postal address:
400604 – Cluj-Napoca, B-dul 21 Decembrie 1989, nr. 136., jud. Cluj
Kolozsvár – Szent Péter
On duty
Cantor: Muresán MáriaPerpetual Eucharistic Adoration Date: augusztus 17.
Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).