Egy orgonának kell tudni sírni, örülni, dicsőségesen szólni – hangzott el tegnap a szépvízi Szent László király templom felújított orgonájának szentelési ünnepségén. Az 1896-ból származó hangszert, amely, méretét tekintve, a csíksomlyói után a második legnagyobb  a környéken, a helyi közbirtokosság támogatásával, három esztendő alatt sikerült újjávarázsolni.

orgonaszenteles szepviz_09_b

„Amikor egy szép remekművet, mint ezt a felújított orgonát áldjuk meg, csak természetes, hogy az égi muzsika is eszünkbe jusson” – fogalmazott szentmisei prédikációjában Csintalan László csíkdelnei plébános. Elmondása szerint a templom félhomályában megszólaló szép muzsika még a keményszívű  ember lelkében is gyönyörűséget okoz, közelebb hozva őt ezáltal Istenhez. Alighanem a templomot zsúfolásig megtöltő hívek is egyetértettek eme kijelentéssel, főleg azok után, hogy Bors László újtusnádi orgonaépítő, akinek a nevéhez fűződik a munkálat, a szentmise végén bemutatta a megújult hangszert. És valóban, a különböző regiszterekből kapott kis ízelítőből mindannyian meggyőződhettünk: a hangszerek királyát hallottuk. Bors László egyébként rövid beszédében köszönetet is mondott mindazoknak, akik valamilyen módon segítették három éves munkájában. Az ünnepség végén  az udvarhelyi Lászlóffy Árpád illetve a németországi Walter Dolak klasszikus művek előadásával mutatták be, mit is tud az új szépvízi orgona. Gábor Zoltán helyi plébános szavaival élve, akik ezt végighallgatták, igazi lelki örömben volt részük.
A régi hangszer még 1896-ban készült el Nagy József brassói orgonaépítő kezéből. A felújítás előtt 864 sípból, két manuálból és pedálból állt a hangszer és 16 regiszterváltozatból. A régi orgonából az orgonaszekrény, a fasípok és a fémsípok kerültek vissza az új hangszerbe. A munkálatok során teljesen új regisztermechanika, szélláda, fúvó berendezés, széljáratok, kétmanuálos mechanikus játszóasztal készült gyönyörű tölgyfa kivitelezésben. Így az új orgona 519 új síppal, 8 regiszterváltozattal, 9 sípsorral bővült, új levegőmotort is kapott Győrből. A munkálatok során a neogót orgonaszekrény teljesen újra lett festve, bővítve, aranyozva. Teljesen  kiépített redőnymű és copula rendszert alakítottak ki. Az orgona egyéni különlegessége a három nyelvsípsor, Trombita 8’ Fagott oboa 8’ Pozan 16’, amelyek a pécsi  Manufaktúra orgonagyárban készültek. Az új fémsípok Bartis Szabolcs gyergyószentmiklósi öntödéjéből kerültek napvilágra. A Contrabass 16’, a bővített pedál a régi fa- és fémsípokat pedig Bors László újtusnádi műhelyében újították fel illetve készítették el.

Rédai Botond, Székelyhon.ro


Igazi hangján szólal meg a hangszerek királya

„Nagy megbecsülésben részesül az orgona mint hagyományos hangszer: hangja csodálatos módon tudja fokozni a liturgia ünnepélyességét,és a lelkeket nagy erővel emeli Istenhez és az Égiekhez” (II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű konstituciója a szent liturgiáról). A szépvízi Szent László király templomban három évig tartó munkálatok végeztével áldják meg vasárnap a teljesen felújított orgonát, amely méretét tekintve a csíksomlyói után a második legnagyobb a környéken.

A régi hangszer 1896-ban készült Nagy József brassói orgonaépítő keze által. „Az egy kitűnő orgona volt, pár év múlva azonban valamiért használhatatlanná vált. Az akkori javítások inkább rontottak állapotán, a két háború alatt sípokat szedtek ki vagy törtek össze benne. Most sikerült teljesen felújítani, kibővíteni” – elevenítette fel a múltat érdeklődésünkre Gábor Zoltán plébános. Mint megtudtuk, a felújított orgona Bors László újtusnádi orgonaépítő műhelyében készült el. A felújítás előtt 864 sípból, két manuálból és pedálból állt a hangszer és 16 regiszter-változatból. A régi orgonából az orgonaszekrény, a fasípok és a fémsípok kerültek át az új hangszerbe. A munkálatok során teljesen új regisztermechanika, szélláda, fúvóberendezés, két manuálos mechanikus játszóasztal készült gyönyörű tölgyfa  kivitelezésben. Így az új orgona 519 új síppal, 8 regiszterváltozattal, 9 sípsorral bővült, új levegőmotort is kapott Győrből. A neogót orgonaszekrényt teljesen újrafestették, bővítve, aranyozva. Teljesen kiépített redonymués copula rendszert alakítottak ki. Az orgona egyéni különlegessége a három nyelvsípsor, Trombita 8’, Fagott oboa 8’, Pozan 16’, melyek a pécsi Manufaktúra orgonagyárban készültek. Az új fémsípok Bartis Szabolcs gyergyószentmiklósi öntödéjéből kerültek ki. A Contrabass 16’, a bovített pedál, a régi fa- és fémsípok pedig Bors László újtusnádi műhelyében újultak meg, illetve készültek.

A CSÍKSOMLYÓI UTÁN A MÁSODIK
A teljesen felújított orgona így összesen 1324 sípra, 24 regiszterváltozatra és 27 sípsorra bővült. Arányait tekintve a környék templomainak második legnagyobb orgonája, a csíksomlyói után. „A falu számára is nagy öröm, hogy végre elkészült a hangszer, amely gyönyörű karácsonyi hangulatot tud varázsolni, ám ha kell, temetési szertartás alkalmával szinte sír. Nem hiába a hangszerek királya” – fogalmazott az egyházközség plébánosa, aki egyúttal hálás köszönetét fejezte ki a szépvízi közbirtokosságnak, amely az orgona teljes körű felújításának költségeit és az azzal járó összes kiadást finanszírozta.

Vasárnap szentelik az orgonát
Az ünnepség szeptember ötödikén, vasárnap 12.30 órától kezdődik a csíkszépvízi templomban. A program szerint az ünnepélyes szentmise elott Boros Károly felcsíki főesperes szenteli meg a hangszert, ezt követoen Lászlóffy Árpád orgonaművész szólaltatja meg. A szentmise során a felajánlás alatt Rusu Carmen Ave Mariát énekel, orgonán kíséri Bojtor Attila. Végül Bors László orgonaépítő ismerteti a hangszert a jelenlevőknek. A szentmise után 40 perces orgonakoncert lesz, eloadók: Lászlóffy Árpád Székelyudvarhelyről, illetve Walter Dolak Németországból. Utóbbi az esti szentmise előtt, azaz 18 órától is koncertezik.

Rédai Botond, Székelyhon.ro

Articol
În perioada 11–13 mai 2026 s-a desfășurat la Alba Iulia cea de-a 77-a sesiune plenară a Conferinței Episcopilor Catolici din România (CER), care îi reunește pe ierarhii romano-catolici și greco-catolici din țară.
Articol
În lumea tulburată a zilelor noastre, când războaiele, tensiunile sociale, confruntările ideologice și degradarea discursului public trezesc în inimile multor oameni teamă și nesiguranță, este esențial spiritul de cumpătare, al responsabilității și al practicării discernământului.
Articol
Învierea lui Cristos este centrul credinței noastre și izvorul speranței noastre. Nu este doar un eveniment din trecut, ci un act mântuitor al lui Dumnezeu, care ne-a deschis calea către viața nouă. Prin ea, istoria omenirii a primit o direcție nouă. Moartea nu mai este ultimul cuvânt. De aici izvorăște speranța noastră. Ea nu este efemeră și nu este o iluzie, ci o certitudine întemeiată pe fidelitatea lui Dumnezeu.