Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetele kapcsán két gyermekkori emlék elevenedik meg lelkem mélyén. Egyik szerint: a földre vendégek jöttek a világûrbôl, akiket repülô csészealjakkal láttak itt-ott feltûnni és állítólag apró, zöld szemû emberek ezek az azonosíthatatlan vendégek. A másik ennél fontosabb és pontosabb: az ember meghódította a világegyetemet és a Holdra lépett. (Ma már a Marsra készülôdik az ember. Gondolom, azért, mert a Földön már annyira elrontotta az életfeltételeket, hogy nem lát hosszú távon jövôt és szeretné lecserélni a Földet, mint egy már megunt házat vagy elromlott mosógépet.)

Sokat beszéltek egyikrôl is, másikról is, voltak és vannak, akik mindkettôt csalásnak, ámításnak nevezték és nem hiszik valódiságukat.

A kereszténység hiszi és vallja Jézus Krisztus megtestesülését. Az iménti történet képével élve: Jézus megtestesülésével "vendégünk érkezett a világûrbôl", Isten világából. És miután teljesítette küldetését, visszatért az Atyához, nem a Holdra lépett, hanem az égbe szállt.

Voltak és vannak, akik mindkét hittételt, tanítást ámításnak, mesének tartják. Én boldog vagyok, hogy azok közé tartozhatom, akik hittel elfogadják Jézus Krisztus "alászállását" és "felemelkedését".

"Az én útjaim nem a ti útjaitok" – mondja az Úr. Isten világa nem a mi világunk. De épp a megtestesülés tanúsítja, hogy a földi világ olyan jó és értékes, hogy maga Isten jött el közénk, emberré lett. Majd visszatért az Atyához, a mai ünnep szerint: mennybe ment. Így már az ég és a föld, Isten és az ember nincsen áthidalhatatlan távolságra egymástól.

A mi számunkra is van remény: a földi, bukásokkal tarkított élet után van felemelkedés. Különben ezt már földi életünk folyamán is részben megtapasztaljuk: vannak életünkben alantas gondolatok, érzések és cselekedetek. De vannak fennkölt, magasztos, felemelô pillanataink, óráink is. Részben tôlünk függ, mi van túlsúlyban bennünk. Hála Isten jóságának, lehet minden napunk ilyen lelki felemelkedés, Istenhez térés.

"Kinek milyen az élete, olyan a halála", mondták ôseink. Nos, ha minden tettünkben "azt keressük, ami ott fönn van, ahol Jézus Krisztus ül az Atya jobbján" (Kol. 3,1), bízhatunk abban, hogy a földi élet után ránk is nagy felemelkedés, a szent megérkezés vár.

Baricz Lajos, Népújság, 2011. június 2.

kép: Új Ember