Szombaton délelőtt avatják fel a székelyvarsági Sólyomkőn a falu második templomát. Az összefogással épült kápolnára nagy volt az igény, ezért a helybéliek életében fontos pillanat a hétvégi szentelés. Az ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálja.

Szombaton délelőtt avatják fel a község központjától mintegy két kilométerre elhelyezkedő Sólyomkőn a település második templomát. A tanyán élő mintegy száz család eddig havonta egyszer, a helyi iskolában gyülekezett Isten igéjére, ugyanis a falubelieknek, főleg az idősebbeknek a távolság miatt igen nehéz volt eljutni a község központjában található templomba. Ez a helyzet a hétvégétől megváltozik, mert a helyiek összefogásával felépült a Szent Gellért-kápolna.

Minden év elején tartanak falugyűlést Székelyvarságon, ahol a tanyák lakóival közösen megbeszélik az évi teendőket. Egy ilyen falugyűlés alkalmával fogalmazódott meg az igény a sólyomkői templomra is. „Azt mondtuk, hogy ha két temető van, akkor legyen két templom is” – mesélte Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere. Az eredeti tervek szerint egy ravatalozókápolna épült volna Sólyomkőre, de az igényre való tekintettel ez később megváltozott, és így egy kis templom lett belőle. A mostani épület használható ravatalozónak, de lesz hely nagyobb szentmisére is. „Az épület felépítésében nagyon sokat segített anyagiakkal a helyi közbirtokosság, voltak adományozók is, és hát természetesen a falubeliek összefogása is sokat számított. Azt azonban el kell mondani, hogy a templom felépítéséért az érdem Faludi Zoltán tanácsost illeti meg” – mondta Tamás Ernő. Voltak olyan támogatók is, akik az elején nem hitték el, hogy fel fog épülni a templom, de azt mondták, hogy ha elkészül, akkor az orgonát ők adományozzák. „Így lett  orgonánk” – jegyezte meg a polgármester. „Az emberi összefogásnak nincs mértékegysége. Felbecsülhetetlen. Egy kis összefogással mindent lehet. Jól bizonyítja ezt az elkészült templom is” – vallja Tamás. A polgármester elmondása szerint tíz év alatt csak jó irányba haladt az emberek gondolkodásmódja, mert míg a központi ravatalozó számos vitát gerjesztett, addig a most elkészült templom építéséhez mindenki hozzájárult.

„Már 1975-ben terveztek ide egy templomot, de ez a terv sajnos nem valósult meg. Most az emberek összefogtak, és számos jó szándékú adományozó támogatásával elkészült a templom” – nyilatkozta a Hargita Népének Jánosi Gellért székelyvarsági plébános. „Sólyomkő száz házszámot tud magáénak, közel háromszázan laknak itt, ezért igencsak nagy szükség volt már a templomra. A tanyán élő minden tizennyolcadik életévét betöltő személy 450 lejjel támogatta a templom elkészülését, ezenkívül nagyon sokat segített a közbirtokosság, a tanács is igyekezett az anyagiakon túl támogatni, ahol kellett, és voltak jólelkű adományozók is” – mondja Jánosi. A szombati felszentelő szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálja.

Berkeczi Zsolt, Hargita Népe, 2011. szeptember 20.

Articol
În perioada 11–13 mai 2026 s-a desfășurat la Alba Iulia cea de-a 77-a sesiune plenară a Conferinței Episcopilor Catolici din România (CER), care îi reunește pe ierarhii romano-catolici și greco-catolici din țară.
Articol
În lumea tulburată a zilelor noastre, când războaiele, tensiunile sociale, confruntările ideologice și degradarea discursului public trezesc în inimile multor oameni teamă și nesiguranță, este esențial spiritul de cumpătare, al responsabilității și al practicării discernământului.
Articol
Învierea lui Cristos este centrul credinței noastre și izvorul speranței noastre. Nu este doar un eveniment din trecut, ci un act mântuitor al lui Dumnezeu, care ne-a deschis calea către viața nouă. Prin ea, istoria omenirii a primit o direcție nouă. Moartea nu mai este ultimul cuvânt. De aici izvorăște speranța noastră. Ea nu este efemeră și nu este o iluzie, ci o certitudine întemeiată pe fidelitatea lui Dumnezeu.