Szeptember 29-én, Szent Mihály ünnepén a búcsús szentmise keretében áldotta meg dr. Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári középkori székesegyház felújított szentélyét, amelyet a 18. század közepén átalakítottak, s amely alapos restaurálási munkálatokra szorult. Erdély talán legnagyobb magyar műemlék-felújítási programjának számít a székesegyház restaurálása, amelyet az 1980-as évek óta folyamatosan igyekeztek felújítani, ám a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium tavaly támogatta első ízben a nagyszabású munkálatokat.

Az ünnepi szentmisén jelen volt Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Hegedűs Csilla örökségvédelemért felelős tanácsos, valamint az Országos Örökségvédelmi Hivatal képviselői. Kelemen Hunor miniszter az ünnepi szentmisét követően azt nyilatkozta: „A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház különleges a Kárpát-medencei középkori épületek között, hiszen – bár a 18. században lebontották, majd újraépítették a szentélyét – elkerülte a barokk stílusú átépítést. Így rendkívül hűen őrzi a középkori építőmesterek keze nyomát s a különböző építési, bővítési fázisokat. Számunkra, erdélyi magyarok számára a kulturális – elsősorban az épített – örökségnek nemzetmegtartó szerepe van. Ezért is tartom kiemelten fontosnak az erdélyi magyar épített örökség minél nagyobb mértékű felújítását és hasznosítását. Úgy vélem, kulturális örökségünk megőrzésének támogatása hatással van az erdélyi magyar közösség identitástudatának erősítésére és bátor felvállalására, főként itt, Fehér megyében, Gyulafehérváron.”

A szentélynél kivitelezett felújítási munkálatok értéke 3,4 millió lej. A felújítás alkalmával a figurális díszű román kori főpárkány, valamint a támpillérek fölött beépített román kori domborműveknek a restaurálása és azok másolatának elkészítésére is sor került. Ugyanakkor a román kori kórusrész károsodott bordájának tartószerkezeti megerősítése, a román kori boltozat megerősítése, a mérműves ablakok restaurálása is elkészült. Az 1970-es években kivitelezett ablakok megroggyantak, ezért ez alkalommal az ablakok a bucnis üvegek felhasználásával, védőüveggel ellátva, kisebb táblákba osztva készültek Egri István kolozsvári művész műhelyében. A szentély régészeti ásatását Dana Marcu régész végezte. A felújítási munkálatokat 2010 nyarán a gyulafehérvári érsekség gazdasági hivatala pályáztatta meg közbeszerzéssel az FKM Kft. tervezőiroda által készített felújítási terv alapján. A munkálatokat fővállalkozóként a csíkszeredai székhelyű Harbau Kft. végzi. A felújítási munkálatok koncepciója és kivitelezése az Egyházművészeti Bizottság bevonásával történt, itt Márton Judit műemlékvédelmi szakmérnök koordinálásával építészek, szakrestaurátorok, statikusok és művészettörténészek működtek együtt a helyreállítás folyamatában. A restaurálási munkából még hátravan a szentély kivilágítása, a déli torony belső felújítása – ide kiállítóteret terveznek, és lehetővé válik majd a harangok megtekintése is. Elvégzendő feladat a déli homlokzat és a déli fejedelmi kapu restaurálása is.

(bm), Vasárnap

Articol
În perioada 11–13 mai 2026 s-a desfășurat la Alba Iulia cea de-a 77-a sesiune plenară a Conferinței Episcopilor Catolici din România (CER), care îi reunește pe ierarhii romano-catolici și greco-catolici din țară.
Articol
În lumea tulburată a zilelor noastre, când războaiele, tensiunile sociale, confruntările ideologice și degradarea discursului public trezesc în inimile multor oameni teamă și nesiguranță, este esențial spiritul de cumpătare, al responsabilității și al practicării discernământului.
Articol
Învierea lui Cristos este centrul credinței noastre și izvorul speranței noastre. Nu este doar un eveniment din trecut, ci un act mântuitor al lui Dumnezeu, care ne-a deschis calea către viața nouă. Prin ea, istoria omenirii a primit o direcție nouă. Moartea nu mai este ultimul cuvânt. De aici izvorăște speranța noastră. Ea nu este efemeră și nu este o iluzie, ci o certitudine întemeiată pe fidelitatea lui Dumnezeu.