Az elmúlt héten a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban szépszámú érdeklődő találkozott Kovács Gergellyel (Róma), Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátorával. Megtudtuk: a szentté avatás nem egy puszta jogi eljárás, nem az egyház vagy a szentszék belső ügye. Valójában mindanynyiunk, minden katolikus hívő ügye, mert Márton Áron a mi szentünk. A miénk: székelyeké, erdélyieké, magyaroké és minden katolikusé. Meg vagyunk győződve arról, hogy Márton Áron szent, és ezért kérjük, hogy tiszteletét hivatalosan is engedélyezzék. Megvilágította, mi a különbség a boldoggá és szentté avatás között. Beszámolt arról, hogy Isten szolgája, Áron püspök ügye a többlépcsős szentszéki szakaszba érkezett. „Mivel Márton Áron nem vértanú, így ha bebizonyosodik, hogy szent életű volt, a boldoggá avatáshoz még az is szükséges, hogy közbenjárására csoda történjen – tudatosította a posztulátor. – Itt tehetnek sokat a hívek. Gondoltunk- e arra, hogy talán épp a mi kérésünkre történhet csoda? Bizonyára mindanynyian ismerünk, tudunk környezetünkben súlyosan, talán gyógyíthatatlanul beteg embereket. Mentünk-e oda hozzá azzal az eltökélt szándékkal, azzal a szilárd hittel, hogy Márton Áron közbenjárását kérjük a gyógyulásáért? A csodát mindig Isten teszi, tehát nem egy szent. Fontos a csoda és a hit összefüggése. Jézus csak ott tett csodát, ahol hitet talált vagy legalább készséget a hitre. Ahol hiányzott a jó szándék, ott ellenállt a kérésnek.”
(M. M.), Udvarhelyi Híradó, 2012. október 13.