2020. / I. KÖRLEVÉL

D. a J. Kr.!

Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak

Székhelyükön


Szám: 18–2020.

Köszönet a 2019-es évi támogatásért

           "Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét,

de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban az Isten szeretete?" (1Ján 3,17)

Isten törvényének két hatalmas elve, hogy szeressük Istent mindenekfelett, s embertársainkat is önzetlenül. Ezekből nő ki minden további parancsolat.

Krisztus életét az áldozathozatal, a lemondás, az önzetlenség és magáról megfeledkező jótékonyság jellemezte. Akik az üdvösségre törekszenek, azoktól elvárja, hogy kövessék példáját.

Akik igyekeznek embertársaiknak jót tenni – amennyire csak lehetséges –, s éreztetik velük, hogy valóban érdeklődnek irántuk, azok nemcsak az emberi élet gondjait enyhítik, hanem egyidejűleg saját lelki és testi egészségüket is előmozdítják. A jó cselekedet áldás az adakozónak és az elfogadónak egyaránt. Ha mások iránt érdeklődve megfeledkezünk önmagunkról, ezzel máris legyőzhetjük gyengeségünket. A jóakaratú, jótékony emberek arcáról derű sugárzik, és vonásaik elárulják emelkedett lelkiségüket. Az az ember, akit önérdek nélküli, folyamatos jótékonyság késztet, részese az isteni természetnek, mert elkerülte a romlottságot, amely a kívánságban van jelen e világon. Aki a nélkülözőknek ad, mások áldására van, de maga is nagyobb mértékben áldást nyer.

A bőkezűség lelkülete a menny lelkülete. A kereszt hirdeti Krisztus önfeláldozó szeretetét, aki az ember megmentéséért odaadott mindent, amije volt, azután önmagát is odaadta. Krisztus keresztje kiváltja az Üdvözítő minden követőjének jótékonyságát. A keresztény élet igazi gyümölcse cselekvő jótékonyságban, szeretetben és jótettekben nyilvánul meg.

Mindezek egyéni felelősséget és erőfeszí-tést, valamint személyes áldozatot követelnek az embertől.

Az elmúlt év számtalan történése is bebizonyította Isten gondviselő jóságát, amiért naponta hálával adózunk.

Hálás köszönetemet szeretném kifejezni főegyházmegyénkben tevékenykedő Paptestvéreimnek és azoknak a szerzeteseknek és szerzetes nővéreknek, imájukkal és áldozatos munkájukkal Istent és az lelkek üdvét szolgálják.

Köszönet illeti azokat a munkatársakat, akik odaadással és szakmai tudással hozzájárultak ahhoz, hogy az egyházi vagy egyházközeli szervezetek jól működjenek.

Szívből jövő köszönetemet fejezem ki főegyházmegyénk hűséges és jóságos híveinek a sok imáért és nagylelkű adományokért, amelyekkel egyházi szervezeteinket támogat-ták, hozzájárulva ezáltal közösségeink anyagi és lelki gyarapodásához.

Kiemelt köszönetet illeti a Magyar Kormányt a támogatásokért, amelyekkel egyházi intézményeinket, templomainkat, iskoláinkat, óvodáinkat az elmúlt esztendőben is felkarolták. Hála nekik azért a jelentős erkölcsi és anyagi támogatásért, amit Ferenc Szentatya csíksomlyói látogatása kapcsán is nyújtottak.

Őszinte köszönet illeti a Román Kormány keretében működő Vallásügyi Államtitkárságot, az államsegélyekért, a templomok felújítására biztosított támogatásokért, valamint a pápalátogatás sikeres megszervezéséhez nyújtott jelentős anyagi juttatásért.

Köszönetet mondok továbbá a megyei önkormányzatok, a polgármesteri hivatalok vezetőinek, hogy templomainkat, egyházi intézményeinket, iskoláinkat az elmúlt évben is nagylelkűen támogatták.

Köszönetnyilvánításunk mellett néhány adattal is szeretnénk szolgálni – a teljesség igénye nélkül – a 2019-es esztendőből:

2019

Lej

Külföldi szervektől pályázatokra

171 417

Magyar Kormánytól

Vallásügyi Titkárság, BGA

637 980

Román államtól

Vallásügyi Titkárság

Fizetésekre

24 638 294

Pályázatok plébániáknak, Pápalátogatás

3 518 000

Megyei Tanácsok

Pályázatok plébániáknak

3 042 300

Plébániáktól

3 171 673

Más forrásokból

kamat, szponszorizálás 

345 079

gazdasági tevékenység 

1 079 381

kiadványok 

67 858

Összesen:

36 671 982

Az óesztendő utolsó napján, fogadják szívből jövő köszönetemet, a 2019-es esztendő minden támogatásáért a lelkiekért és anyagiakért egyaránt, kérve a betlehemi Gyermek áldását családjaikra és mindennapjaikra, az újesztendő célkitűzéseire és fáradozásaira egyaránt.

            Köszönettel és imádságos szeretettel küldöm áldásomat –

Gyulafehérvár, 2019. december 31.

†György s.k.

nyugalmazott érsek,

apostoli kormányzó


Szám: 7–2020.

Ökumenikus imahét a keresztények egységéért

„… igen emberségesen bántak velünk…” (ApCsel 28,2)

A 2020. január 20-27. között tartandó nemzetközi ökumenikus imahét mottója: „…igen emberségesen bántak velünk…” (ApCsel 28,2)

Az imahétre tervezett programfüzet anyagát a máltai keresztények készítették. Málta a Földközi-tenger szigetállama, amelyet minden oldalról víz vesz körül, így a hajóközlekedés egyik központja a Földközi-tengeren. Ezen a 316 négyzetkilométernyi szárazföldön – azaz az állam területét alkotó szigeteken – összesen 430 ezer máltai polgár él.

A lakosok a halászat mellett főleg a mezőgazdaságban kapnak munkát. Málta a Brit Nemzetközösség tagjaként 2004-ben az Európai Unióba is belépett. Az anyaszigethez tartozik a közeli Gozo szigete, amelynek területe 67 négyzetkilométer. Málta és Gozo keresztényei minden év február 10-én együtt ünneplik a hajótörött Pál apostol szigetre érkezését, a 2020-as imahéten pedig a világ krisztuskövetői a máltai keresztényekkel együtt olvassák ennek a hajótörésnek a történetét, mely szerint Pál és útitársai – a hajó személyzetével együtt – Rómába tartottak a viharos tengeren. Az apostol még ebben a kritikus helyzetben is missziós lehetőséget látott. A megpróbáltatásban nem esett pánikba, nem csüggedt el, hanem tudta: Isten kezében van. Ott is Istenhez tartozik. Istennek szolgál. Istenben bízik. Meg volt győződve róla, hogy Istennek mindennel, ami történik, távlati tervei vannak. Nem is titkolta ezt az apostol a sorstárai előtt, akik végül osztoznak Pállal a kenyéren is, a reménykedésben is. A máltai keresztény testvérek az isteni gondviselést hangsúlyozzák, amikor évente felidézik Szent Pál hajótörésének történetét.

Legyen ez az imahét a krisztushívők egységének erősítője, Jézus Krisztusba vetett hitünk kifejezője és hatékony tanúságtétel a világ előtt. Ahol lehetséges, ott a más felekezetűekkel együtt szervezzék meg az imahetet. Ahol erre nincs lehetőség, vagy nem aktuális a közös imahét megszervezése, ott a szentmisék keretében vagy más alkalommal imádkozzanak az egységért, felhasználva a Preorátorban (116-118. old.) megfogalmazott, vagy az imahét programjában ajánlott imákat.

AZ IMAHÉT BIBLIAI ALAPVETÉSE

(ApCsel 27,18–28,10)

„A rettenetes vihar egyre hányt-vetett bennünket, ezért másnap a tengerbe szórták a rakományt, harmadnap pedig (a hajósok) saját kezükkel kidobálták a hajó fölszerelését. Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk. Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor előállt, s megszólalt: „Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt. De most azt mondom, ne veszítsétek el a reményt. Csak a hajó vész oda, emberekben nem esik kár. Az éjszaka megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. Bízzatok hát, emberek! Én hiszek az Istennek, hogy valóra válik, amit hírül kaptam. Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!” Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk azóta, hogy az Adriai-tengeren hányódtunk, amikor éjféltájban a hajósok azt kezdték sejteni, hogy szárazföldhöz közeledünk. Mérőónt bocsátottak le, s húsz ölet mértek. Kisvártatva ismét lebocsátották a mérőónt, s most tizenötöt mutatott. Féltek, hogy sziklazátonyba ütközünk, lebocsátottak hát négy vasmacskát a hajó faráról, s alig várták, hogy megvirradjon. Virradatkor a hajósok el akartak a hajóról menekülni, ezért lebocsátották a tengerre a mentőcsónakot, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orráról le akarják ereszteni a vasmacskát. Pál odaszólt a századosnak és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg.” Erre a katonák elvágták a mentőcsónak kötelékét s engedték, hogy kiessék. Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: „Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit. Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg.” Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni. Erre mindnyájan megnyugodtak, s szintén vettek magukhoz ételt. A hajón összesen kétszázhetvenhatan voltunk. Amikor már jóllaktunk, úgy könnyítettek a hajón, hogy a búzát a tengerbe vetették. Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt észrevettek. Lapos partja volt, úgy gondolták hát, hogy ha lehetséges, erre futtatják rá a hajót. A vasmacskákat eloldották, és hagyták a tengerbe veszni. Egyszersmind a kormányrudak köteleit is meglazították, aztán felvonták a szél irányában az orrvitorlát, s a part felé igyekeztek. Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstől kezdett szétesni. A katonáknak az volt a szándékuk, hogy a foglyokat megölik, nehogy partra úszva elmeneküljenek. De a százados meg akarta menteni Pált, ezért megtiltotta tervük végrehajtását. Elrendelte, hogy először azok ugorjanak ki, akik tudnak úszni, s igyekezzenek kiúszni a partra. A többieket úgy vitték ki deszkákon vagy hajóroncsokon. Így mindenki épségben kijutott a partra. Megmenekülve megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják. A bennszülöttek igen emberségesen bántak velünk. Tüzet raktak, s a szakadó eső és a hideg elől mindnyájunkat odahívtak. Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de amikor a tűzre dobta, a melegtől egy vipera mászott elő, s a kezébe harapott. Amikor a bennszülöttek meglátták, hogy az állat a kezén lóg, így szóltak egymáshoz: „Ez az ember egész biztos gyilkos! Kimenekült ugyan a tengerből, de az igazságosság azonban nem hagyja életben.” Ő azonban lerázta az állatot a tűzbe, és semmi baja nem történt. Várták, hogy felpuffad vagy hirtelen összeesik és meghal. Jó ideig vártak, de mert semmi baja sem esett, megváltoztatták nézetüket, s azt mondták, hogy isten. Ezen a vidéken feküdtek a sziget első emberének, Publiusznak a birtokai. Házába fogadott minket, és három napig vendégül látott. Publiusz apja láztól és vérhastól gyötörten ágyban feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette kezét és meggyógyította. Erre a többi beteg is odasereglett a szigetről, és gyógyulást talált. Így nagy tiszteletben álltunk, és amikor hajóra szálltunk, elláttak minden szükségessel.”

(Szent István Társulati Biblia)

Az egyetemes imahét igehirdetési terve:

  1. nap: Megbékélés: A rakomány kidobása

„A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel… Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.” ApCsel 27,18–19; 27,21

Zsolt 85

Lk 18,9–14

IMÁDSÁG:

Megbocsátó Istenünk! Szabadíts meg minket a múlt fájdalmas emlékeitől, amelyek megsebezték közös keresztény életünket. Vezess minket a megbékéléshez. Segíts, hogy a Szentlélek által a gyűlöletet szeretettel, a haragot kedvességgel és a gyanakvást bizalommal győzhessük le. Szeretett Fiad és Testvérünk, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.

2. nap: Megvilágosodás: Krisztus világosságának keresése és megmutatása

„Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye.” ApCsel 27,20

Zsolt 119,105–110

Mk 4,35–41

IMÁDSÁG:

Istenünk, igéd világosságot gyújt lépteinkhez. Nélküled elveszünk és tévúton járunk. Világosíts meg minket igéd által, hogy a te utadon járhassunk. Segíts, hogy egyházaink a te vezetésedre, vigasztalásodra és átformáló jelenlétedre törekedjenek. Adj nekünk őszinteséget, hogy észrevegyük, amikor megnehezítjük másoknak, hogy meglássák világosságodat, és add kegyelmedet, hogy másokkal is megláttassuk világosságodat. Fiad nevében kérünk, aki hív minket, követőit, hogy a világ világosságává legyünk. Ámen.

3. nap: Reménység: Pál üzenete

„Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó… mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről.” ApCsel 27,22; 27,34

Zsolt 27

Mt 11,28–30

IMÁDSÁG:

Kegyelmes Istenünk, elveszettségünkben és elkeseredettségünkben fordulunk hozzád. Ültesd el bennünk reménységed ajándékát. Segíts, hogy egyházaink reménységgel törekedjenek az egységre, amelyért szenvedésének előestéjén imádkozott szent Fiad. Az Ő nevében kérünk téged, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökké. Ámen.

4. nap: Bizalom: Ne félj, csak higgy!

„Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogy nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.” ApCsel 27,23–26

Zsolt 56

Lk 12,22–34

IMÁDSÁG:

Mindenható Istenünk, személyes szenvedésünk arra indít minket, hogy kiáltsunk fájdalmunkban és összeránduljunk félelmünkben, amikor a betegséget, az aggódást vagy szeretteink halálát megtapasztaljuk. Taníts, hogy bízzunk benned. Az egyházak, amelyekhez tartozunk, hadd legyenek gondviselő jóságod jelei. Tégy minket Fiad igaz tanítványaivá, aki igéd meghallására és egymás szolgálatára tanított minket. Bizalommal kérjük ezt Fiad nevében és a Szentlélek ereje által. Ámen.

5. nap: Erő: a kenyér megtörése az útra

„Addig pedig, amíg virradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről. E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett. Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek.” ApCsel 27,33–36

Zsolt 77

Mk 6,30–44

IMÁDSÁG:

Szerető Istenünk, Fiad Jézus Krisztus megtörte a kenyeret, és megosztotta tanítványaival a poharat szenvedésének előestéjén. Add, hogy egyre szorosabb közösségben növekedhessünk. Pál és a korai keresztények példáját követve adj nekünk erőt, hogy az együttérzés, a szolidaritás és a harmónia hídjait építsük. A Szentlélek erejével, Fiad nevében kérünk, aki azért adta életét, hogy mi élhessünk. Ámen.

6. nap: Vendégszeretet: a nem mindennapi emberség bemutatása

„Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart… Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt.” ApCsel 28,1–2; ApCsel 28,7

Zsolt 46

Lk 14,12–24

IMÁDSÁG:

Istenünk, aki az árvák, az özvegyek és az idegenek Istene vagy, töltsd el szívünket odaadó vendégszeretettel. Nyisd meg szemünket és szívünket, amikor arra kérsz bennünket, hogy etessünk, ruházzunk és látogassunk meg téged. Segíts, hogy egyházaink részt vegyenek az éhség, a szomjúság és az elszigeteltség megszüntetésében és az akadályok leküzdésében, amelyek útját állják minden ember elfogadásának. Jézus, a te Fiad nevében kérünk, aki legkisebb testvérünkben is jelen van közöttünk Ámen.

7. nap: Megtérés: szívünk és elménk megváltozása

„Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon. Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten.” ApCsel 28,3–6

Zsolt 119,137–144

Mt 18,1–6

IMÁDSÁG:

Mindenható Istenünk, bűnbánó szívvel fordulunk hozzád. Miközben őszintén törekszünk igazságodra, tisztíts meg minket mások igazságtalan elítélésétől, és vezesd egyházadat, hogy növekedjen a közösségben. Segíts elengedni félelmeinket, hogy jobban megértsük egymást és a közöttünk lévő idegent. Az Igaz, a te szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.

8.nap: Nagylelkűség: elfogadás és adás

„Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Ezek nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal.” ApCsel 28,8–10

Zsolt 103,1–5

Mt 10,7–8

IMÁDSÁG:

Életadó Istenünk, hálát adunk könyörületes szereteted ajándékáért, amellyel megnyugvást adsz és megerősítesz. Imádkozunk, hogy egyházaink mindig nyitottak legyenek, hogy elfogadják egymástól ajándékaidat. Add nekünk a nagylelkű szeretet nyitottságát, amikor együtt járjuk a keresztény egység útját. Fiad nevében kérünk, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik. Ámen.


Szám: 9–2020.

Kántorok lelkigyakorlatos továbbképzője

Idén is megszervezzük a kántorok lelkigyakorlatos továbbképzőjét Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban, február 17–20. között. Akik részt szeretnének venni, szándékukat jelezzék február 10-ig a Jakab Antal Tanulmányi Ház recepcióján, a 0741–258156-os telefonszámon.

Bár minden kántor számára kötelező lenne a jelenlét, mégis azt kérjük, hogy csak azok jelentkezzenek, akik komolyan veszik a programot.

A továbbképző Veni Sancteval kezdődik a kegytemplomban, február 17-én 1500 órakor.

A részt venni szándékozók 1400 óráig érkezzenek meg, hogy az ügyintézés, szállásfoglalás a program megkezdése előtt lejárjon.

Főtisztelendő Paptestvéreinket kérjük, hogy kántoraikat erre az időre szabadságolják és fizessék ki a részvételi, valamint utazási költségeiket. Részvételi díj: 200 RON – a támogatók jóvoltából.


Szám: 11–2020.

Gyűjtés az ifjúsági pasztoráció támogatására

„Bennetek van a remény, mert tiétek a jövő, ahogyan ti a jövőé vagytok.”– írja Szent II. János Pál pápa. Ez a gondolatsor jól kifejezi, hogy miért fontos a fiatalokkal való foglalkozás. Főegyházmegyénkben már hosszú ideje tudatában vagyunk annak, hogy népünk megmaradásának és jövőjének záloga az ifjúság. A FIF célja, hogy segítse a fiatalokat a keresztény életben való megmaradásban és elmélyülésben.

Az idei évre szóló tervek között a következő programok és kezdeményezések szerepelnek:

Teljes Szívvel – ifjúsági vezető képzés

Teljes Szívvel Forte – ifjúsági zenecsoport-vezető képzés

Teljes Szívvel Clerical: papoknak és kispapoknak szervezett képzés ifjúság-pasztoráció témakörben

Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó

Légy Tűz! – ifjúsági szentségimádás

Resurrexit Keresztény Zenefesztivál: ahol Erdély ifjúsági zenecsoportjai találkoznak

Keresztény Nyári Szabadegyetem (20 és 35 év közötti fiataloknak)

FIF Fórum: találkozás az ifjúsági csoportokkal

FIF önkéntesek napja

• Munkatársak elköteleződésének napja

FIF önkénteseinek képzése

Hálaadó est

Annak érdekében, hogy a FIF jó irányba fejlődhessen, hogy küldetését teljesíthesse, szakemberek és lelkes önkéntes fiatalok mun-kájára támaszkodik, valamint a főegyházmegye híveire és támogatására, mely nélkül nem lenne megvalósítható az ifjúság felé végzett szolgálat.

A FIF tevékenységének támogatásához főegyházmegyénk plébániái a tavalyi esztendőben 61.153,50 lejjel járultak hozzá (ez az összeg, magába foglalja a 2018-ban történő gyűjtés egy részét, melyet 2019-ben utaltak át). Hálásak vagyunk adományaikért!

Megköszönve a Paptestvérek és a kedves hívek eddigi támogatását, tisztelettel kérjük, hogy 2020. február 23-án, évközi 7. vasár-napon is szervezzenek gyűjtést az ifjúsági pasztoráció támogatására. A begyűlt adomá-nyokat juttassák el szokásos módon, a Főespe-resi Hivatalba március 13-ig, hogy onnan összesítve utalhassák át a FIF számlájára.

Bankszámlánk elérhetősége:

OFICIUL ROMANO-CATOLIC ARHIDIECEZAN PENTRU TINERET ALBA IULIA

Sediul: Miercurea Ciuc, Str. Petőfi Sándor, nr. 55, Judeţul Harghita

CUI. 14282521

Cod IBAN: RO18 RNCB 0053 0486 1120 0001 – RON

Adományaikat előre is köszönjük, legyen minden lépésünkön Isten áldása!


Szám: 13–2020.

Papi lelkigyakorlatok időpontja 2020-ban

A 2020-ra tervezett papi lelkigyakorlatok programját az alábbiakban közlöm:

1. Nyári lelkigyakorlat a csíksomlyói Ferences Kolostorban

2020. június 22. hétfő déltől (ebéddel kezdődve) – június 25. csütörtök délig (ebéddel zárulva) tart a csíksomlyói Ferences Kolostorban sorra kerülő lelkigyakorlat.

A lelkigyakorlatot P. Laczkó Dávid József Anaklét OFM atya vezeti.

Jelentkezni lehet a Segédpüspöki Hivatalnál, vagy a Ferences Kolostornál.

A részvétel költsége: 200 RON.

2. Sugásfürdői lelkigyakorlat

A Sepsi-Barcasági Főesperesség ebben az évben is megszervezi a Paptestvérek részére a nagyböjti lelkigyakorlatot.

Helyszín: Sugásfürdő, Szarvas villa.

Időpont: 2020. március 2., hétfő – 2020. március 5., csütörtök, tehát a Nagyböjt I. hetében: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön.

A lelkigyakorlat hétfőn 10.00 órakor szentmisével kezdődik és csütörtökön 14.00 órakor ebéddel ér véget.

Moderátor: Főtisztelendő Msgr. Fodor József nagyprépost, nagyváradi általános helynök.

Jelentkezni lehet:    hajdu57@rdslink.ro e-mail címen vagy a 0740–259456 számon, valamint a

                               krisztuskiraly@yahoo.com e-mail címen vagy a 0753–064976 számon.

  1. Marosszentgyörgyi Kármelben lelkigyakorlat

Papok részére is tartanak lelkigyakorlatot Marosszentgyörgyön: „Szent Teréz válaszol – hogyan imádkozzunk?” – lelkigyakorlat Avilai Szent Teréz Önéletrajza alapján.

A lelkigyakorlatot Johanna-Andrea nővér kíséri.

Jelentkezni lehet: kis.szent.terez.karmel@gmail.com email címen.

Részvételi díj nincs, a nővérek adományokat fogadnak el.

A lelkigyakorlaton való részvételt minden esetben jelentsék az érseki hivatalnak (különösen a magán lelkigyakorlatokat), mert pontos nyilvántartást vezetünk.


Szám: 14–2020.

Jubiláns papjaink 2020-ban

A jó Pásztor végtelen kegyelméből, Paptestvéreink közül többen is emlékeznek ebben az évben pappá szentelésük 25. (ezüst), illetve 50. (arany) évfordulójára. Ezeken az évfordulókon egyházunk teljes búcsút biztosít, a szokott feltételek mellett, mind a jubiláns papnak, mind a jubileumi szentmiséjén résztvevőknek.

Ezüstmisések (25 év):

  1. Bakó István P. Gábor OFM

Brassó

  1. Bálint Emil

Csíkszereda – Szt.Ágoston

  1. Baróti Csaba

Székelyszentkirály

  1. Csapai Árpád

Csíkszereda

  1. Ilyés Zsolt

Csíkszentlélek

  1. Jánosi Gellért

Székelyvarság

  1. Köllő Tibor

Szováta

  1. Laczkó Dávid P. Anaklét OFM

Szárhegy

  1. Nagy László dr.

Kanada

  1. Szabó Ákos

Vajdahunyad

 

Aranymisések (50 év):

  1. Fekete József

Nagybánya

  1. Sófalvi János

Székelyudvarhely

  1. Tamás József ifj.

Lázárfalva

  1. Virág László

Csíkszereda

A korábbi gyakorlathoz híven, szeretettel hívjuk és várjuk – új Főpásztorunk nevében – jubiláló Testvéreinket Gyulafehérvárra, 2020. június 25-én, csütörtökön, a délelőtt 11.00 órától kezdődő közös hálaadó szent-misére Székesegyházunkban, majd az azt követő ünnepi ebédre.

Valamennyiük jelenlétére számítunk.


Szám: 15–2020.

Bérmálások rendje 2020-ban

Ebben az évben bérmálást végzünk a Küküllői, Gyergyói és Kolozs–Dobokai kerületekben.

Új főpásztorunk szolgálatba állásával sem változik az előirányzott bérmálási program. Csak azon plébániák szerepelnek a beosztásban, ahol bérmálkozók készülnek az ősztől, a szentség felvételére. Kérjük szíves megértésüket, hogy ebben az évben a filiákban nem végzünk külön püspöki szentmisét.

            KÜKÜLLŐI FŐESPERESI KERÜLETBEN:

1.

Április

20

hétfő

d.e.10

Szentdemeter

2.

Április

21

kedd

d.e.10

Szőkefalva

3.

Április

22

szerda

d.e.10

Kerelőszentpál

4.

Április

23

csütörtök

d.e.10

Radnót

5.

Április

24

péntek

d.e.10

Dicsőszentmárton

6.

Április

25

szombat

d.e.10

Székelyudvarhely–Szent Miklós

7.

Április

25

szombat

d.u.5

Székelyudvarhely–Kis Szent Teréz

8.

Április

27

hétfő

d.e.10

Székelyvécke

9.

Április

28

kedd

d.e.10

Bordos

10.

Április

29

szerda

d.e.10

Búzásbesenyő

 

            GYERGYÓI FŐESPERESI KERÜLETBEN:

11.

Május

1

péntek

d.e.10

Gyergyószentmiklós–Munkás Szt.József

12.

Május

1

péntek

d.u.5

Gyergyószentmiklós–Szent István

13.

Május

2

szombat

d.e.10

Gyergyócsomafalva

14.

Május

2

szombat

d.u.5

Gyergyóújfalu

15.

Május

3

vasárnap

d.e.10

Ditró

16.

Május

3

vasárnap

d.u.5

Gyergyóremete

17.

Május

4

hétfő

d.e.10

Gyergyószárhegy

18.

Május

5

kedd

d.e.10

Gyergyóalfalu

19.

Május

6

szerda

d.e.10

Gyergyóhodos

20.

Május

7

csütörtök

d.e.10

Gyergyótölgyes

21.

Május

8

péntek

d.e.10

Borszék

22.

Május

9

szombat

d.e.10

Maroshévíz

23.

Május

9

szombat

d.u.5

Gödemesterháza

24.

Május

10

vasárnap

d.e.10

Sepsiszentgyörgy–Krisztus Király

25.

Május

10

vasárnap

d.u.5

Sepsiszentgyörgy–Mária Világ Királynője (Őrkő)

26.

Május

11

hétfő

d.e.10

Orotva

27.

Május

12

kedd

d.e.10

Háromkút

28.

Május

13

szerda

d.e.10

Kilyénfalva

29.

Május

14

csütörtök

d.e.10

Tekerőpatak

30.

Május

15

péntek

d.e.10

Marosfő

31.

Május

17

vasárnap

d.e.10

Kézdivásárhely–Kanta

32.

Május

17

vasárnap

d.u.5

Kézdivásárhely–Boldog Özséb

Május 18–20-ig  C.E.R./ Plenaria Püspökkari Konferencia – Temesváron

KOLOZS–DOBOKAI FŐESPERESI KERÜLETBEN:

33.

Május

24

vasárnap

d.e.10

Kolozsvár–Monostor

34.

Május

24

vasárnap

d.u.5

Tordatúr

35.

Május

25

hétfő

d.e.10

Kisbács

36.

Május

26

kedd

d.e.10

Jegenye

37.

Május

27

szerda

d.e.10

Szászfenes

38.

Május

28

csütörtök

d.e.10

Györgyfalva

39.

Május

29

péntek

d.e.10

Kolozs

40.

Május

31

vasárnap

d.e.10

Csíkszereda–Szent Kereszt

41.

Május

31

vasárnap

d.u.5

Csíkszereda–Szent Ágoston

Továbbra is szorgalmazzuk, hogy a rendes hittanórákon kívül, külön felkészítőn vegyenek részt a bérmálásra készülők.

Nyomatékkal kérjük a Paptestvéreket, hogy megfelelő előkészület és alkalmassági számbavétel után engedjék a nagykorúság szentségéhez a bérmálkozókat.

A bérmálkozók alsó korhatára továbbra is a betöltött 15. életév.

A bérmálás utáni vizitációk ügyében, a későbbiek során fog intézkedni az új főpásztor.


Szám: 16–2020.

Beiratkozás és képességvizsga a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumba

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételi vizsgát hirdet a 2020/2021-es iskolai évben induló IX. osztályának 28 helyére (fiúknak), akik sikerrel elvégezték a VIII. osztályt – megfeleltek az országos felmérő vizsgán (Evaluare Naţională)magaviseletük 10-es,  és 2020. szept. 15-ig nem töltik be a 18. életévüket.

Előszeretettel várjuk azoknak a jelentkezését, akik papi hivatást éreznek lelkükben, kántori oklevelet óhajtanak szerezni, vagy „egyszerűen” katolikus iskolában szeretnének továbbtanulni.

A kántorképzés opcionális – jó hallással és énekhanggal, valamint zenei tehetséggel rendelkezők jelentkezhetnek erre; a felkészítés a Főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság irányí-tásával történik – hétvégeken, vizsgáztatás pedig az érettségi sikeres letétele után lehetséges. Szintén opcionálisan – intenzív angol és/vagy német nyelvtanulási lehetőséget is biztosítunk azoknak, akik vállalják (szabadidejük rovására).

Az I. szesszióban felvételizni szándékozók (ez jelenti a biztos bejutást!) 2020. május 1-jéig tudassák ezen szándékukat plébánosuk ­– v. plébánosuk tudtával – iskolai hitoktatójuk révén a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) igazgatóságán: Tel./Fax: 0258-819869 --- gmgkdirector@gmail.com

  I. szesszió

  • ANYANYELVI  PRÓBA (azon tanulóknak kötelező, akik nem magyarul végezték az iskolát)
  • KÉPESSÉGVIZSGA – Római katolikus hittanból

2020. május 11-12.

– Beiratkozás 

ANYANYELVI  PRÓBÁRA* és/vagy KÉPESSÉGVIZSGÁRA. Ehhez a beiratkozási lap mellékleteAnexa la fişa de înscriere – szükséges.

2020. május 13-15.

– Anyanyelvi próba* – (szóbeli és írásbeli nyelvismeretből és helyesírásból) és képességvizsga lezajlása.

2020. május 18.

Vizsgaeredmények kifüggesztése. A sikeresen vizsgázott tanulók beírása – ezen tanulók nem kell számítógépes elosztásra jelentkezzenek!

Az esetleges óvások benyújtása.

2020. május 22.

Végleges vizsgaeredmények kifüggesztése.

* Az anyanyelvi próba azon tanulóknak szükséges, akik nem magyar tagozaton végezték a VIII. osztályt.

II. szesszió

2020. július 22.

– Beiratkozás a képességvizsgára, valamint az anyanyelvi próbára.

2020. július 23-24.

– A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba lezajlása.

– A vizsgaeredmények kifüggesztése. – A felvett tanulók beírása.

RÓMAI KATOLIKUS HITTAN KÉPESSÉGVIZSGA TÉTELEI

Aki hisz, üdvözül című hittankönyv – 8. oszt. – (írásbeli teszt):

Biblia (15–18.) – Teremtés, gondviselés (28–33.) – Isten terve az emberrel (34–40.) – A Fiúisten érettünk emberré lett (43–48.) – Legyen meg a te akaratod! (54–59.) – Föltámadt és fölment a mennybe (60-66.) – A Szentlélek (67–71.) – Jézus egyháza (79–83.) – Az egyház elöljárói (88–92.) – A szentségekről általában: a). a 7 szentség felsorolása, osztályozása; b). Keresztség – Bérmálás – Oltáriszentség (Eukarisztia) – Bűnbocsánat esetében: meghatározás, forma, anyag, kiszolgáltatója, felvevője, hatása. (Csak az előbb felsorolt szentségeket kérjük.)

 Katolikus egyháztörténelem című hittankönyv – 7. osztály – (írásbeli teszt):

Az őskeresztények tanúságtétele (9–11.) – Üldöztetések és az Egyház elterjedése (12–14.) – Az Egyház felszabadulása – A Milánói rendelet (29–31.) – Szent Benedek „fiai” nevelték az új Európát (41–44.) – A magyar nép kereszténnyé lesz (45–47.) – VII. Szent Gergely az egyház szabadságáért (51–53.) – Assziszi Szent Ferenc (58–59.) – Loyolai Szent Ignác (83–84.) – A Tridenti Zsinat (85.) – A 2. Vatikáni Zsinat (115–116.).

Tartsd meg a parancsokat! című hittankönyv – 6. osztály – (szóbeli vizsga):

A főparancs (15–19.) – Tízparancsolat (19–23.) – A tankönyvben tárgyalt tízparancsolat esetében tételesen a következőket kérjük:

  • a megfelelő parancsolat pontos idézése;
  • miben áll az illető parancsolat elleni vétkezés?
  • hogyan lehet jóvátenni az elkövetett vétket?

A beiratkozási lap mellékletével (Anexă la fişa de înscriere) kell a képességvizsgára iratkozni.

A nemzeti tesztvizsgák után leadandó beíratási dossziénak a következő iratokat kell tartalmaznia:

  1. Anyakönyvi kivonat a VIII. osztály elvégzéséről (Foaie matricolă);
  2. Az otthoni iskolaigazgatóval, osztályfőnökkel és a szülővel aláíratott beiratkozási űrlap(Cerere de înscriere), eredetiben. A beiratkozási űrlapra nem kell kódszámot írni;
  1. Orvosi igazolások (Adeverinţă medicală, Adeverinţă de vaccinări);
  2. Ellenőrző könyvecske (csak be kell mutatni);
  3. Születési igazolvány (Certificat de naştere) – másolatot beiratkozáskor készítünk róla;
  4. Személyazonossági igazolvány (Carte de identitate) – másolatot beiratkozáskor készítünk;
  5. Keresztelési (és bérmálási) anyakönyvi kivonat;
  6. Plébánosi ajánlás, jellemzés (zárt borítékban).

Bővebb felvilágosításért a helyi plébánia hivatalhoz, vagy levélben (e-mail, posta), telefonon az iskola igazgatóságához lehet fordulni:

Liceul Teologic Romano-Catolic „Gróf Majláth Gusztáv Károly”,

Str. Păcii, nr. 4., 510009 - ALBA IULIA, Tel/Fax: 0258-819869.

E-mail: gmgkdirector@gmail.com - Website: www.gmgkliceum.ro

 

*** Szeretettel várunk minden jelentkezőt! ***

(GMGK-igazgatóság)


Szám: 17–2020.

Dispoziciós és nyugdíjazási kérések benyújtási határideje

Szeretettel kérem azokat a Paptestvéreket, akik bármilyen oknál fogva, új szolgálati helyre szeretnének kerülni, hogy írásban nyújtsák be igényüket. A kérés érvényes azokra is, akik elérve a törvényes korhatárt, nyugdíjazásukat kérik, de nyugdíjas státusban is szeretnének tovább dolgozni.

Kérem azon Paptestvéreimet is, akik betegség, öregség vagy más nyomós ok miatt, már nem tudják feladataikat megfelelően ellátni, ők is írásban jelezzék nyugállományba vonulási szándékukat.

A C.I.C. 538. kán. – 3.§. értelmében „Ha a plébános hetvenötödik évét betöltötte, szíveskedjék hivataláról való lemondását benyújtani a megyéspüspöknek”.

Valamennyi kérés benyújtási határideje 2020. március 31.

Paptestvérek megértő és segítő közreműködését, ezúton is köszönjük.


Szám: 1–2020.

Elhunyt paptestvérek 2019-ben

  1. Ft. KISS István szentszéki tanácsos, csíksomlyói nyugalmazott lelkész, életének 63., papságának 37. évében 2019. február 11-én, hétfőn elhunyt a székelyudvarhelyi Pastor Bonus Papi Otthonban. 2019. február 13-án, szerdán temették a székelyudvarhelyi temetőben.
  2. Ft. HAJDÚ Gyula pápai prelátus, éneklő kanonok, nyugalmazott teológiai rektor életének 92., papságának 67. évében 2019. február 26-án, kedden elhunyt székelyudvarhelyi Pastor Bonus Papi Otthonba, 2019. február 28-án, csütörtökön temették a székelyudvarhelyi temetőben.
  1. Ft. ANTAL József-Árpád c. esperes, ny. csíkdánfalvi plébános életének 78., papságának 54.évében 2019. április 4-én, csütörtökön elhunyt a székelyudvarhelyi kórházban. 2019. április 6-án, szombaton temették a csíkdánfalvi temetőben.
  2. Ft. Franz-Joseph DÖTIG SIM (Servi Iesu et Mariae tradicionalista rend) szerzetes atya 2002. ősz óta a gyulafehérvári volt ferences templomnál működött templomigazgatóként német és román nyelven. Amikor a rend elbocsátotta, a CIC 701. kánonja alapján további működési engedélyt adtam neki anélkül, hogy inkardináltam volna. Váratlan járvány idején halt meg a rendházban 2019. szeptember 21-én szombatra virradó éjszaka, rövid betegség után, életének 53. papságának 17. évében. 23-án hétfőn temették a volt ferences templom kerítésében b.e. Hans-Siegfried MEDEK tanár úr mellé.

R. i. p.!

A FELTÁMADT ÜDVÖZITŐ LEGYEN JUTALMUK!

 

Gyulafehérvár, 2020. január 12-én,

Urunk megkeresztelkedésének ünnepén.

† Jakubinyi György

nyugalmazott érsek, apostoli kormányzó