2024. / II. KÖRLEVÉL (2024. március 21.)

2024. / II. KÖRLEVÉL

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak

 

Székhelyükön

Tartalom:

Szám: 822/2024

Húsvéti üzenet

A húsvétvasárnapi hirdetések keretében vagy húsvéthétfői szentbeszédként felolvasható:

Főtisztelendő Paptestvérek, kedves Hívek!

„Én vagyok a feltámadás és az élet.
Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” (Jn 11,25)

 

   Húsvét a mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, hitünknek sarokköve. Ahogyan Szent Pál apostol írja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is” (1Kor 15,15). Jézus feltámadásával igazolta, hogy amikor földi életünk véget ér, nem az örök halál, hanem az örök élet vár ránk. Nem tagadja a halál tényét, nem megszépíti azt, hanem feltámadásával legyőzi, megtöri a halál erejét. Ezért zengünk Alleluját, hiszen feltámadott, amint előre megmondta.

   „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog”, mondja Jézus Betániában, amikor barátjának, a már négy napja halott Lázár temetésére, a gyász nehéz napjaiban megérkezik. Ahol Jézus van, ott a megígért jövő jelenné válik. Jézus önmagáról mondja, hogy Ő a feltámadás és az élet, és állítását majd feltámadásával igazolja is. Sőt nemcsak igazolja, hanem ugyanazt a feltámadást, az örök életet ígéri mindenkinek, aki hisz benne.

   Modern világunk nem tudja hova tenni a feltámadás hitét, a halál utáni életet, ezért már itt a földön meg akarja teremteni a boldogságot, földi paradicsomot ígér. Így a földi halál utáni élet, az örök boldogság tudata egyre homályosabbá válik, lanyhul az utána való vágyakozás. Az örök élet örömhírét, a halál utáni örök boldogság reményét korunkban sokan kétkedve fogadják, megkérdőjelezik. Csábító a már most, földi életünkben elérhető maradéktalan boldogság ígérete. Sokan rendezik be úgy életüket, úgy terveznek, aszerint bánnak embertársaikkal, mintha örökké élnének itt a földön. A hit nélküli ember ennyit tud az életről: születünk, és egyszer aztán meghalunk. Isten nélkül valóban ennyi is az élet.

   Jézus azonban egy másfajta életet hozott, ami nem a születésünkkel kezdődik, és nem a halálunkkal ér véget. Ez az élet Jézusban kezdődik, és benne ér céljához. Jézus szavai rávilágítanak, hogy van lelki halál is, amely rosszabb a testi halálnál. Viszont fel lehet támadni a lelki, a szellemi halálból, a bűntől megrontott életből is. Jézus fel tudja támasztani a vegetáló látszat-keresztény-létből a Benne bízókat. Krisztus feltámadása bizonyítéka annak, hogy képesek vagyunk mi is élettel tele, hiteles kereszténységre. Amikor Jézus azt mondja, hogy „én vagyok a feltámadás és az élet”, akkor azt üzeni mindannyiunknak, hogy olyan életet érdemes élni, amilyet Ő élt.

   Jézus Krisztus feltámadásának kiemelt üzenete van számunkra az idei évben, amely főegyházmegyénkben az Imával megújuló közösség pasztorális éve. Megújulásra van szükségünk, feltámadásra, új életre. Olyan életre, amilyet Jézus élt, maradéktalanul teljesítve az Atya akaratát. Az igazi szeretet az egyetlen reális élettartalom, minden egyéb mulandó. Az imádság segítségével kell keresnünk ezt az új életet, melyben szent a házasság, a család, a megfogant élet.

   Jézushoz csak a hitelesen megélt keresztény élet méltó. Az egyenes, jellemes, gerinces, ígéretéhez és fogadalmához hűséges életforma. Az, amely nem csapja be felebarátját és nem rágalmaz, nem kívánja és nem veszi el a másét, tiszteli és segíti az elesettet és rászorulót.

   Jézus segítségével lehetséges a megújulás mind személyes életünkben, mind közösségi szinten. Jézus Krisztus ma is élettel tudja megajándékozni a felszínes, belefáradt, közömbös, haldokló kereszténységünket, Ő ma is fel tud támasztani langyos közösségeket. Meg tud tartani minket hitünk, elköteleződésünk, kitartásunk, próbálkozásaink, ötleteink erőfeszítéseiben. Élő főegyházmegyévé, plébániává tud bennünket újjáteremteni, ha hiszünk Benne és akarata szerint cselekszünk.

   Jézus Krisztus feltámadása nemcsak két évezreddel ezelőtti történelmi tény, hanem napjaink valósága is. Feltámadt, él, velünk van. Életet, igazi életet akar ajándékozni nekünk. Az emberi élet távlata nem a halál, a testi pusztulás, hanem a feltámadás, az örök élet.

   Keressük az új élet lehetőségeit, törekedjünk megújulni, ne lankadjunk, ne veszítsük el reményünket, ne inogjunk meg hitünkben, tartsunk ki a szeretetben.

   „Zengje föld és zengje ég”, és zengjük mi is: Krisztus feltámadott!

  A feltámadt Krisztus töltsön el élettel mindannyiunkat – Áldott Húsvéti Ünnepet!

                          † László                                                                   † Gergely

                    segédpüspök                                 érsek, katolikus örmény apostoli kormányzó

Szám: 891/2024

Nagycsütörtöki olajszentelés és a papi ígéretek megújítása

   A nagycsütörtöki olajszentelési szentmise, amelyben megújítjuk a papi ígéreteket délelőtt 10 órakor kezdődik a székesegyházban. A szentmise keretében megáldom a betegek és katekumenek olaját, és megszentelem a krizmát, valamint megújítjuk a papi ígéreteket. Erre a koncelebrációs szentmisére szeretettel hívom és várom minden paptestvéremet. Kérem, hogy a szentmiséhez albát mindenki hozzon magával, stólát és kazulát biztosítunk. A beöltözés az érseki hivatal földszinti folyosóján történik, ahonnan körmenetben vonulunk a székesegyházba.

   Erre az ünnepi szentmisére szeretettel várjuk a ministránsokat is. Az ünnepség végén köszönteni szeretném őket, ehhez kérem, hogy az ervin.farkas@romkat.ro címre nagykedd déli 12.00 óráig küldjék meg, honnan és hányan érkeznek.

   Az ünnepi szentmise után szerény agapéra hívom és várom paptestvéreimet az érseki palota emeleti nagytermébe.

Szám: 930/2024

Nagypénteki gyűjtés a Szentföld megsegítésére

2024. március 29-én, Nagypénteken a Szentföld megsegítésére szervezünk gyűjtést.  A begyűlt adományokat a főesperesi központok összesítik, ahonnan 2024. április 15-ig a Főegyházmegyei Főhatósághoz továbbítják a következő bankszámlára: IBAN: RO83 RNCB 0003 0232 6550 0001, BCR Alba Iulia.

Szám: 931/2024

Beiratkozás és képességvizsga a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumba

   A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (GMGK) felvételit hirdet a 2024/2025-ös tanévre. A felvételi időpontja: 2024. május 24.

   A felvételizni készülők jelezzék ezen szándékukat – személyesen vagy szüleik, plébánosuk, iskolai hitoktatójuk révén – a GMGK igazgatóságán, legkésőbb 2024. május 17-ig. Tel./fax: 0258-819 869 (09:00-14:00 óra között), mobil: 0787-863 262, e-mail: gmgkdirector2022@gmail.com

   A felvételivel kapcsolatos részletes tudnivalók megtalálhatóak a www.gmgkliceum.ro weboldalon és www.facebook.com/liceumgmgk oldalon.

   Szeretettel kérem a Főtisztelendő Paptestvéreket, népszerűsítsek ezt a tanulási lehetőséget, ismertessék a szülőkkel és a fiatalokkal az iskola jelentőségét, értékeit.

   A székesegyház és a papnevelő intézet szomszédságában működő, nagymúltú tanintézmény – közismert nevén ,,Kántoriskola” – az iskolai oktatás mellett hagyományos, keresztény értékrendű, szeretetteljes nevelést kínál. A kulturális és lelki programok, a közösségben megélt ünnepek és mindennapok egyedi, különleges iskolai szellemiséget és hangulatot biztosítanak az itt tanulók jóllétéhez, valamint formálódásához, fejlődéséhez. A családias jellegű bentlakásos élet a közösség fontosságára és szeretetére tanít meg, ugyanakkor életre szóló élmények és barátságok forrása.

   Az érettségire való felkészülés mellett magas színvonalú zenei képzésre és a kántori oklevél megszerzésére is lehetőség van (a kántorképzés opcionális és ingyenes). A diákokat jól képzett, lelkes, elhivatott pedagógusok és papok kísérik, támogatják és nevelik, azzal a közös céllal, hogy a rájukbízottak felismerjék és kövessék élethivatásukat, és magabiztos, cselekvő emberekké, Istent és embertársaikat szolgáló felnőttekké váljanak.

                                                                                                                   † Gergely

Gyulafehérvár, 2024. március 21.                                                              érsek s.k.