Körlevél I. - 2006. január 24.

Tartalom:

Imaév meghirdetése a nemzet lelki megújulásáért

Köszönet a 2005. évi támogatásért

Betegek világnapja

Jubiláló papjaink 2006-ban

Papi lelkigyakorlatok időpontjai

Bérmálások rendje 2006-ban

Szempontok a plébánia-történetíráshoz

Személyzeti Osztályunk közleményei – munkakönyvi ügyben

Bérezésre vonatkozó legújabb rendelkezések

Könyvajánlás

2005-ben elhunyt papok

 

 Imaév meghirdetése a nemzet lelki megújulásáért

Az M.K.P.K. január 1-i körlevele imára szólította az anyaországi híveket. Ehhez a felhíváshoz csatlakozik Főegyházmegyénk is. Mellékelten közöljük a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelének szövegét, hogy tanulmányozzák át és a benne foglalt felhívásokat tegyék magukévá. A vasárnapi szentmisék egyetemes könyörgéseibe – saját fogalmazásunkban – belefoglalhatják a körlevélben megfogalmazott szándékokat. A plébániai szentségimádási órák, a májusi és októberi ájtatosságok keretében visszatérő szándék lehet az imaév célkitűzéseinek elmélyítése és azok megvalósulásáért való könyörgés.

Kedves Testvérek!

A 2006. esztendő különleges évfordulók ideje nemzetünk történelmében. Október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén az 1956-os forradalom és szabadságharc ötven éves évfordulójára emlékezünk. De emlékezünk a nándorfehérvári diadal 550 éves évfordulójára is, arra a győzelemre, amelyet II. Mohamed szultán támadó hadseregével szemben Hunyadi János és Kapisztrán Szent János buzdítására a hazája védelmében összefogó keresztény nép aratott. Sok más évforduló mellett főleg ez a két nagy esemény indít minket arra, hogy a 2006. évre imaévet hirdessünk a nemzet lelki megújulásáért.

Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket. Ránk telepszik az elmúlt évszázadok és évtizedek tragédiáinak és kudarcainak sorozata. Vérengzések és megaláztatások. Bizalmatlanság nemzetünkön belül, az összetartás drámai hiánya: olyan seb, amely Mohácsot hozott ránk, olyan seb, amely máig nem gyógyult be. Súlyosan nehezedik ránk a reménytelenség bűne és a csüggedés kísértése is. A térség országainál jóval korábban kezdődött nálunk a gyermekellenes magatartás. A hatalom bár jólétet nem tudott biztosítani, de megengedte az abortuszt, amelyet keresztények is tömegesen elkövettek. Így mintegy hatmillió magyar nem születhetett meg.

Az 1956-os forradalom bukása után sokan a hétköznapi önzésbe menekültek, a dicstelennek és reménytelennek érzett jövő elől. Kezdődött a négy fal közötti kényelmes élet, amelynek nincsen távlata. Kezdődött a nagy közös dolgokban való tehetetlenség érzése, amely elől a puszta magánéletbe menekül az ember. Sok hívő ember is kételkedik abban, hogy lehet ma keresztényként élni. És kezdődtek vagy folytatódtak. XX. századi történelmünk tragédiái után a nagy elhallgatások is. Egyre több volt az olyan dolog, amiről nem volt szabad hangosan beszélni. És gyűlt társadalmunkban a bizalmatlanság, a keserűség, a sérelmek emléke és a félelem. A hétköznapi élet látszólagos nyugalma mindezeknek az elhallgatásán épült. Az utóbbi másfél évtizedben megéreztük a szabadság ízét, de ez az időszak is hozott sok csalódást, felvetette, de nem válaszolta meg az igazságosság kérdését, a teljes igazságosságét, amely a gyengét védi. Ma is hordozzuk népünk életének lelki sebeit. Sokunk életét a szétszórtság, a reménytelenség, a pillanatnyi előnyöket kereső anyagiasság és karrierizmus, a jövőtlenség érzése és a depresszió jellemzi. Nehezen jutunk átfogó, derűs életszemléletre. Alig érezzük a jövő vonzását és ígéretét. Nem csupán anyagi nehézségek, a családok életét megnehezítő külső körülmények, hanem gyakran ez a jövőtlen gondolkodás is okozza, hogy nemzetünk lélekszáma rohamosan csökken, hogy népesedési összeomlásnak nézünk elébe.

Jézus azonban nem csüggedésre, hanem reménységre hívott meg minket. Isten színe előtt minden ember élete és az egyes nemzetek élete is igazi érték. A Teremtő terve szerint jöttek létre a nemzetek. Történelmi tapasztalataik, az élet nehézségeit megoldani képes sajátos zsenialitásuk, kultúrájuk egyéni és megismételhetetlen gazdagsága értéket jelent az egész emberiség számára, és kedves a teremtő Isten előtt. A mai nemzedékre is nagy felelősség hárul, amikor ezt az örökséget hordozza. Ez az Isten színe előtti önbecsülés egyben a többi népek iránti tiszteletünk alapja is. Felülemelkedve minden elmúlt szörnyűségen, bűnön és szenvedésen, tudjunk Isten előtt bűnbánatot tartani és őszinte szívvel, emelkedett nagylelkűséggel másoknak megbocsátani. Így léphetünk valódi közösségbe az irgalmas Istennel, hiszen ahogyan Isten szolgája II. János Pál pápa tanítja, az Isteni irgalmasság ad reményt, hogy a bűn és a gonoszság mégsem okozza vesztét az egész emberiségnek.

Imádkozzunk hát ebben az évben egyénileg és közösségileg is a magyarság lelki megújulásáért. Kérjük a Magyarok Nagyasszonyának közbenjárását családjainkért, hogy nagylelkű szeretettel fogadjuk a gyermekeket, és mindnyájan áldozatkész segítői legyünk azoknak, aki bármilyen körülmények között elfogadják a születendő emberi életet. A Boldogságos Szűz járjon közben értünk, hogy figyelmes szeretettel forduljunk az idősek és a betegek felé, hogy senkinek ne kelljen egy végigdolgozott élet után vagy betegsége terhét hordozva magányt és szükséget szenvednie. Aki az időseket megbecsüli, saját méltóságát és jövőjét becsüli meg. Szűz Mária, mint a Betegek Gyógyítója járjon közben betegeinkért és mindazokért, akik gyógyításukért és ápolásukért fáradoznak. Szűz Mária, mint a Bölcsesség Széke pártfogója az iskoláknak és az oktatásnak is. Kérjük támogatását, hogy hazai oktatásunk és nevelésünk minél több fiatalt elvezessen az igazság megismerésére és az igaz emberségre. Ezért vállal Egyházunk minden áldozatot, hogy katolikus szellemű iskolákat tartson fenn. Mindnyájunk kötelessége, hogy Krisztus hitében az evangéliumi erkölcs szerint teljes emberségre neveljük a fiatalokat.

Az ember ugyanis nem puszta termelő vagy fogyasztó, nem egyik tétele csupán a társadalom működésének, hanem egyetlen igazi célja. Ezért kell minden közös igyekezetnek és tervezésnek az ember igazi és teljes boldogulására irányulnia. Ennek a nagy ügynek az előmozdításában vegyük ki a részünket imádságunkkal, de egyéni és közösségi tevékenységünkkel is.

Vegyünk részt személyesen vagy imádságban a jövő év nagy lelki eseményeiben, január 15-én a Szent Margittiszteletére rendezett közös engesztelő szentmisén, Szent István király ünnepén a Szent Jobb körmeneten, október 17-20-ig a fatimai nemzeti zarándoklaton, és más közös zarándoklatainkon hazánk és a szomszédos országok kegyhelyein. Egyházmegyéink programját az imaévre külön körlevelek fogják közölni. Plébániáinkon ajánljuk fel a közös litániákat, rózsafüzér imádságokat és más könyörgéseket erre a szándékra. havonta egyszer tartsunk minden plébánián engesztelő szentségimádást a családok megújulásáért és a születendő gyermekekért. Kérjük Isten irgalmát hazánkra és népünkre. Kérjük, hogy szabadítson meg minket azoktól az új veszedelmektől, amelyek a jelenben és a jövőben hitünket és életünket fenyegetik. Kérjük a Magyarok Nagyasszonya és a magyar szentek közbenjárását nemzetünk lelki megújulásáért, hogy a magyarság Európa népei számára a megbékélés, bizakodás és a keresztény hitben elfogadott valódi emberi értékek közvetítője legyen.

Irgalmas Istenünk!

Legmélyebb alázattal, érdemtelenségünk és méltatlanságunk tudatában borulunk le szent színed előtt, hogy súlyos vétkeinkért engeszteljünk. Felajánljuk és egyesítjük imáinkat Szent Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak értünk vállalt tökéletes engesztelő áldozatával. Édesanyánk, a mi Nagyasszonyunk, által terjesztjük eléd kérésünket az Ő közbenjárását kérve. Egyesítjük engesztelő imáinkat az összes szentek, különösen a magyar szentek és boldogok, köztük az engesztelésben példaképeink: Árpádházi Szent Margit és Esztergomi Boldog Özséb könyörgéseivel, akik hisszük, hogy állandóan közbenjárnak értünk Nálad. De egyesítjük minden élő testvérünk imáival is, hogy a sok kicsi engesztelő láng egy nagy elégtétel tüzévé legyen, és ezzel hozzájárulhassunk adósságunk törlesztéséhez. Istenünk! Irgalmas szeretetedre kérünk, hogy amint megbocsátottál Péternek, a tékozló fiúnak, a házasságtörő asszonynak, a jobb latornak bűnbánatunk miatt, úgy töröld el tartozásunkat és mentsd meg nemzetünket a pusztulástól. Könyörülj meg Szűz Mária országán, hiszen az ateizmus miatt sokan nem tudják, mit cselekszenek. Add meg nekik a megtérés kegyelmét, hogy felismerjék bűneiket, és többé ne vétkezzenek.

Fogadd el engesztelésünket elsősorban népünk, de minden ember vétkeiért is.

Azokért és azok helyett:

akik közömbösek, rosszakaratúak, akik nem ismernek és nem is akarnak ismerni Téged

-Kérünk Téged hallgass meg minket

akik megtagadna, nyíltan, durván ellened támadnak, és trágár módon káromolnak –

akiknek a test, a pénz, az alkohol és a kábítószer az istenük –

akik házasságtörésben élnek –

akik nem fogadják el a gyermekeket, akikkel megajándékozod a házasságukat –

akik magzatgyilkosságot követnek el –

akik a kicsi gyermekeket megbotránkoztatják és megrontják –

akik nem akarnak dolgozni, csak élősködnek –

akik másokat megrágalmaznak, meglopnak, megcsalnak, kihasználnak, üldöznek –

akik mások életére törnek –

akik önkezükkel vetnek véget életüknek –

akik Egyházadat megvetik, és akik a sátánt szolgálják.

Fogadd el könyörgésünket a neked szentelt lelkek bűneiért és mulasztásaiért!

Mindazokért, akik szentségeidben, különösen az Oltáriszentségben megbántanak.

Urunk, kérünk irgalmazz nekünk!

Istenünk, kegyelmezz és könyörülj rajtunk!

Urunk, mentsd meg országunkat Szent Fiad, Jézus Krisztus, Szeplőtelen Nagyasszonyunk és a magyar szentek érdemeiért!

Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség

 

Budapest, 2006. január 1.

Kiadja

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Köszönet a 2005. évi támogatásért

 

Isten kegyelméből megérhettük a 2006-os esztendőt is. Az elmúlt évre visszatekintve és számvetést készítve megállapíthatjuk, hogy a 2005-ös esztendő is a kegyelem éve volt számunkra.

Az elmúlt év kiemelkedő eseménye volt, hogy szeptember 29-én, a székesegyházi Szent Mihály búcsú keretében emlékezhettünk nagy püspökünk, Isten Szolgája Márton Áron halálának 25. évfordulójára. Ez nemcsak a tiszteletadásnak, hanem az emlékezésnek és a hálaadásnak a lehetősége is volt.

Köszönetet mondunk a Paptestvéreknek és a Híveinknek, hogy olyan szép számban részt vettek a jubileumi ünnepségen és székesegyházi búcsún. Jó lenne, ha tovább folytatnánk az ima-hadjáratot azért, hogy mielőbb a boldogok, majd a szentek között tisztelhessük Áron püspökünket.

Az elmúlt esztendőben nem hiányoztak a próbatételek sem. Az év elején a délkelet-ázsiai szökőár áldozatainak gyűjtöttünk. A természeti csapások próbatétele ezután felénk közeledett: a bánáti és moldvai testvéreink megsegítése után az udvarhelyszéki árvíz-sújtotta települések támogatására kértük segítségeteket. Minden egyes felhívásra példás felelősséggel és igazi áldozatos lelkülettel válaszoltatok. Korábbi körleveleinkben már kifejeztük köszönetünket. Most ismételten meg szeretném köszönni valamennyi Tisztelendő Testvéremnek és Kedves Híveinknek az elmúlt év minden áldozatát, imádságát és segítségnyújtását.

Főegyházmegyénk főpásztoraként köszönetet szeretnék mondani azért is, hogy az egyházközségük életéből is részt vállaltak, és annak gondjaiban osztoztak. A helyi terhek hordozásán kívül vállalták a központi járulékok befizetését is, amelynek révén lehetővé tették Papnevelő Intézetünk gondtalan működését.

Tudjuk, hogy híveink nagy része nehéz körülmények között él és nagyon sokan támogatásra szorulnának. Annál inkább elismerés jár azért, hogy a központ számára beküldött hozzájárulásokkal segítették a nehéz körülmények között élő szórványplébániákat, hozzájárultak a Szentszék kiadásaihoz is, segítették az iskolai és plébániai hitoktatás egyre hatékonyabb végzését.

Köszönetnyilvánításunk kifejezésekor néhány adatot is szeretnénk közölni a 2005-ös esztendő bevételeiből:

FORRÁSOK MEGNEVEZÉSE

CÉL

RON

ÖSSZEG

– Külföldi segélyszervektől

– a főegyházmegyének

5.566.340,64

5.566.340,64

– Román Államtól

– fizetés, javadalmazás

4.422.612,80

5.335.612,80

– építkezés, javítás

913.000,00

– Plébániáktól

 

894.418,33

1.838.652,61

– Egyházmegyei segélyalap

 

269.959,12

– Épületekből, házbérekből

 

188.191,80

– Más forrásokból

 

486.083,36

ÖSSZESEN:

 

12.740.606,05

12.740.606,05

 

Tájékoztatás a Főegyházmegyei Caritasés alegységei 2005. évi bevételeiről:

FORRÁSOK MEGNEVEZÉSE

ÖSSZEG (RON)

– Külföldi segélyszervektől

1.979.479,00

– Román Államtól

2.491.161,00

– Belföldi adományok

3.730.654,00

– Gazdasági tevékenység

660.063,00

ÖSSZESEN:

8.861.357,00

Ezen bevételek lehetővé tették, hogy központi intézményeinket fenntartsuk, papjaink és egyházi alkalmazottaink javadalmazását biztosítsuk és szociális intézményeink működéséről is gondoskodjunk.

Minden Kedves Testvéremnek, minden áldozatáért és adományáért a hagyományos köszönetnyilvánítás szavaival fejezem ki hálámat: ISTEN FIZESSE MEG JÓSÁGUKAT – A MAGA VÉGTELEN KEGYELMI GAZDAGSÁGÁBÓL! Ehhez küldöm hálánk és köszönetünk jeléül főpásztori áldásomat.

Gyulafehérvár, 2006. január 8-án, Urunk Megkeresztelkedése ünnepén

†György

érsek

Betegek világnapja

A Boldogságos Szűzanya lourdes-i megjelenésének emléknapján, február 11-én tartjuk a betegek világnapját.

Ezen a napon különös szeretettel és figyelemmel forduljunk azok felé, akik betegség, testi fogyatékosság miatt nem tudnak rendszeresen részt venni a vasár– és ünnepnapi szentmiséken. Sajátos helyzetük miatt az élet perifériájára szorultak és a közösségi életbe sem tudnak bekapcsolódni. Imáinkkal, segítő jóakarattal és megértéssel támogassuk életük megpróbáltatással teli helyzetében.

A hideg idő miatt a legtöbb egyházközségben nyáron tartják az idősek és betegek napját. Szép szokás a szentségekhez való járulás, a szentkenet ünnepélyes kiszolgáltatása a templomban. Ilyenkor külön ünnepség keretében méltassuk áldozatvállalásukat és bátorítsuk az egyházközség híveit arra, hogy nagyobb odafigyeléssel és áldozatvállalással segítsék a beteg és idős testvéreiket.

 

Jubiláló papjaink 2006-ban

A Jó Pásztor – Krisztus kegyelméből Paptestvéreink közül az idén emlékeznek arra, hogy 25 illetve 50 esztendővel ezelőtt a szentelő püspök kézfeltétele által megbízást kaptak a papi szolgálatra.

 

EZÜSTMISÉSEK (25 év):

 

1. Ágoston Ferenc dr.

2. Bakó Béla fr. Pál

3. Balázs Dénes

4. Ferenczi Árpád

5. Ferenczi István

6. Ferenci Sándor

7. Gergely István

8. Hegedűs János

9. Márkus András

10. Máté Ferenc

11. Pál József-Csaba

12. Papp Antal

13. Réthi György

14. Szász János

15. Tankó Géza

16. Varga János

ARANYMISÉSEK (50 év):

  • Benedek András P. Domokos
  • Papp Károly P. Leonárd
  • Szabó Ferenc
  • Veress László

Egyben szeretnénk jókívánságainkat is tolmácsolni jubiláló testvéreinknek. A Legfőbb Pásztor halmozza el kegyelmével mindannyiukat jubileumuk alkalmából.

Szeretettel hívom és várom jubiláló Testvéreimet az előző évek gyakorlatától eltérően 2006. június 21-én, szerdán – Gyulafehérvárra, hogy a délelőtt 11.00 órától bemutatott szentmisében közösen adjunk hálát az elmúlt évek minden kegyelméért, a kitartás ajándékáért, és nem utolsó sorban az elért eredményekért.

Az ünnepi szentmisét követően alkalom nyílik arra is, hogy elbeszélgessünk az érseki palotában együtt elfogyasztott ünnepi ebéd keretében.

Papi lelkigyakorlatok időpontjai

 A papi lelkigyakorlatok programja a 2006-os évben az alábbi beosztás szerint alakul:

 

1.– Nyári lelkigyakorlat Csíksomlyón a ferences kolostorban

2006. jún. 19. déltől – jún. 22. délig: Ebéddel kezdődik, és ebéddel fejeződik be.

Jelentkezés: a Segédpüspöki Hivatalnál, a felcsíki főesperes úrnál, vagy a kolostornál.

A részvétel napi költsége: 300.000 régi lej.

2.– Őszi lelkigyakorlat Alvincen, a Pongrácz Szt. István Házban

2006. szept. 4. déltől – szept. 7. délig.

Jelentkezni lehet: az Érseki Hivatalnál.

A részvétel napi költsége: 300.000 régi lej.

Mindkét lelkigyakorlatot Ft. Oláh Dénes – Kolozsvár – Szt. Péter-i plébános úr fogja vezetni.

3.– Kolozsváron, a jezsuita Manréza Lelkigyakorlatos Központban:

2006. júl. 16. estétől – július 23. délig: – szemlélődő lelkigyakorlat, amelyre papok is jelentkezhetnek. A részvétel napi költsége: 300.000 régi lej.

2006. november 6. estétől – november 9. délig: – lelkigyakorlat kizárólag papoknak.

A lelkigyakorlatos központ címe:

CENTRUL MANRESA, 400363. Cluj-Napoca, Str. Tudor Arghezi, nr. 2,

Tel: 0740–172–163; centru.manresa@cluj.astral.ro

Mobil: 0741–117-109; www.iezuiti.ro/cluj.html

Manrézai lelkigyakorlatra – Kolozsváron – a fentebb megadott elérhetőségek valamelyikén lehet jelentkezni.

Bérmálások rendje 2006-ban

Főegyházmegyei Zsinatunk határozatainak szellemében az ötévenként sorra kerülő bérmálás és főpásztori vizitáció két lényeges részből tevődik össze:

1. – Püspöki szentmise és a bérmálás szentségének kiszolgáltatása (a következő beosztás alapján). A fíliák igényszerinti meglátogatása és a hívekkel való találkozás.

2. – A C.I.C. 396. kánonja értelmében főpásztori vizitáció is lesz, amelyet személyesen vagy általános helynökeim közreműködésével végzek. A vizitációt a kiküldött és plébánosok által kitöltött kérdőívek alapján végezzük – a bérmálástól függetlenül. A vizitációt a bérmálást követően fogjuk végezni és annak időpontját előre közöljük a plébánosokkal. Minden ünnepélyesség nélkül helyszíni szemlét tartunk, meglátogatjuk az egyházi intézményeket, elbeszélgetünk az alkalmazottakkal, találkozási lehetőséget biztosítunk az egyháztanácsnak, és ellenőrizzük a plébániai adminisztrációt. A pénzügyvitel intézésének ellenőrzését a kíséretünkben lévő szakember fogja végezni.

Külön figyelmet szentelünk a hitoktatás végzésére. Nagyon fontos, hogy a heti egy órás iskolai hitoktatásnak legyen egy másik, plébániai hittanóra megfelelője is!

 

Egyben kérjük a Paptestvéreket, hogy megfelelő előkészület és alkalmassági számbavétel után engedjék a nagykorúság szentségéhez a bérmálkozókat.

Még ebben az évben a bérmálkozók alsó korhatára 15 év marad.

 

Hunyadi főesperesi kerület:

1.

Április

22

szombat

de. 10

Aninósza

2.

Április

22

szombat

du. 5

Vulkán

3.

Április

23

vasárnap

de. 10

Petrozsény

4.

Április

23

vasárnap

du. 5

Lupény

5.

Április

24

hétfő

de. 10

Petrilla

6.

Április

24

kedd

du. 5

Lónyatelep

 

Április 25. – kedd – Papi Szenátus tavaszi ülése – Alvincen

7.

Április

26

szerda

de. 10

Kudzsir

8.

Április

26

szerda

du. 5

Szászváros

9.

Április

27

csütörtök

de. 10

Pusztakalán

10.

Április

27

csütörtök

du. 5

Hátszeg

11.

Április

28

péntek

de. 10

Csernakeresztúr

12.

Április

28

péntek

du. 5

Piskitelep

13.

Április

29

szombat

de. 10

Vajdahunyad (román)

14.

Április

29

szombat

du. 5

Vajdahunyad (magyar)

15.

Április

30

vasárnap

de. 10

Déva-I.

16.

Április

30

vasárnap

du. 5

Déva-II.

 

Székelyudvarhelyi főesperesi kerület:

17.

Május

1

hétfő

de. 10

Zeteváralja (templombúcsú)

18.

Május

1

hétfő

du. 5

látogatás Ivóba

 

Május 2-4. – Püspökkari Konferencia (CER Plenaria) Bukarest

19.

Május

5

péntek

de. 10

Malomfalva

20.

Május

5

péntek

du. 5

Lengyelfalva

21.

Május

6

szombat

de. 10

Székelyudvarhely-I.

22.

Május

6

szombat

du. 5

Székelyudvarhely-II.

23.

Május

7

vasárnap

de. 10

Székelyudvarhely-III

24.

Május

7

vasárnap

du. 5

Zetelaka

25.

Május

8

hétfő

de. 10

Szentegyházasfalu

26.

Május

8

hétfő

du. 5

Szentkeresztbánya

27.

Május

9

kedd

de. 10

Kápolnásfalu

28.

Május

9

kedd

du. 5

Máréfalva

29.

Május

10

szerda

de. 10

Lövéte

30.

Május

10

szerda

du. 5

Fenyéd

31.

Május

11

csütörtök

de. 10

Varság

32.

Május

11

csütörtök

du. 5

Küküllőkeményfalva

33.

Május

12

péntek

de. 10

Oroszhegy

34.

Május

12

péntek

du. 5

Székelyszentkirály

35.

Május

13

szombat

de. 10

Székelyszenttamás

36.

Május

13

szombat

du. 5

Székelykeresztúr

37.

Május

14

vasárnap

de. 10

Szováta

38.

Május

14

vasárnap

du. 5

Ilyésmező

39.

Május

15

hétfő

de. 10

Vágás

40.

Május

15

hétfő

du. 5

Béta

41.

Május

16

kedd

de. 10

Farkaslaka (templombúcsú)

42.

Május

16

kedd

du. 5

Pálfalva

43.

Május

17

szerda

de. 10

Atyha

44.

Május

17

szerda

du. 5

Etéd

45.

Május

18

csütörtök

de. 10

Homoródkarácsonyfalva

46.

Május

18

csütörtök

du. 5

Látogatás a fíliákba:

Oklánd, Almás, Zsombor stb.

47.

Május

19

péntek

de. 10

Erdőszentgyörgy

48.

Május

19

péntek

du. 5

Parajd

49.

Május

20

szombat

de. 10

Kadicsfalva

50.

Május

20

szombat

du. 5

Bethlenfalva

51.

Május

21

vasárnap

de. 10

Korond

52.

Május

21

vasárnap

du. 5

Székelyszentlélek

53.

Május

22

hétfő

de. 10

Bögöz

54.

Május

22

hétfő

du. 5

Kányád

55.

Május

23

kedd

de. 10

Pálpataka

56.

Május

23

kedd

du. 5

Fenyőkút

 

Belső-Szolnoki főesperesi kerület:

57.

Május

25

csütörtök

de. 10

Szék

58.

Május

25

csütörtök

du. 5

Szamosújvár

 

Sepsi-Barcasági főesperesi kerület:

59.

Május

27

szombat

de. 10

Brassó-I. (román)

60.

Május

27

szombat

du. 5

Brassó-II. (magyar)

61.

Május

28

vasárnap

de. 10

Brassó-I. (magyar)

62.

Május

28

vasárnap

du. 5

Brassó-III. (román)

 

Belső-Szolnoki főesperesi kerület:

63.

Május

30

kedd

de. 10

Dés

64.

Május

30

kedd

du. 5

Bethlen

65.

Május

31

szerda

de. 10

Bálványosváralja

66.

Május

31

szerda

du. 5

Vice

67.

Június

1

csütörtök

de. 10

Teke

68.

Június

1

csütörtök

du. 5

Óradna

69.

Június

4

Pünkösdvasárnap

de. 10

Kézdivásárhely-I.

70.

Június

4

Pünkösdvasárnap

du. 5

Kézdivásárhely-II.

 

 

Felcsíki főesperesi kerület:

71.

Június

4

Pünkösdvasárnap

de. 10

Csíkszereda I.

 

Belső-Szolnoki főesperesi kerület:

72.

Június

8

csütörtök

de. 10

Kapnikbánya

73.

Június

9

péntek

de. 10

Magyarlápos

74.

Június

10

szombat

de. 10

Radnalajosfalva

75.

Június

11

Szentháromság vasárnapja

de. 10

Beszterce (templombúcsú)

76.

Június

11

Szentháromság

vasárnapja

de. 10

Erzsébetbánya (templombúcsú)

Szempontok a plébánia-történetíráshoz

Főegyházmegyénk ezer éves évfordulójára készülve többek között meg szeretnénk jelentetni plébániáink 20. századi történetét. Ennek megírását főesperességenként végeznénk az alábbi szempontok alapján:

A nagyböjti rekollekció keretében Ft. Msgr. Prof. dr. Marton József dékán, nagyprépost úr ismertetni fogja azon elvárásokat és szempontokat, amelyek alapján a plébániák történetét el kell készíteni.

Egyházközségeink 20. századának történelmét próbáljuk meg írásba foglalni. A következőkben ehhez szeretnénk támaszpontokat és keretet nyújtani, hogy egyházmegyei szinten egységes alkotások szülessenek.

Időrendi egymásutánban (századeleje, I. világháború, 1940, 1945–1948 – kisajátítások, kollektivizálás, 1968 – abortusz-törvény, városiasítás, 1989…) tárgy szerint csoportosítva mutatjuk be egy-egy egyházközség történetét a 20. században.

1. Először ajánlatos a plébániai levéltár ismertetése. Ha léteznek: becsesebb oklevelek, kéziratos könyvek, Anyakönyvben történeti feljegyzések, értékesebb régi könyvek. Anyakönyvekről, Domus Historia-ról, az egyházközséggel (város- és falutörténetek) kapcsolatosan megjelent könyvekről, tanulmányokról, melyekben a plébániára vonatkozó forrásanyagok találhatók. (Ne felejtsük: – Igen fontos forrásanyagot – ún. szóbeli forrást – jelentenek idősebb híveink beszámolói, vallomásai. Ilyen esetekben pontosan jelöljük meg a személyt adataival együtt!)

2. Természeti viszonyok és általános jellemzés. Röviden vázoljuk a földrajzi adottságokat, a település elhelyezkedését (Itt fölösleges a földtani viszonyok részletes ismertetése). Becses támpontokat nyújtanak a folyó-, hegy-, völgy- és dűlőnevek. Ebben a részben ismertetjük a plébániára vonatkozó egyházi közigazgatási adatokat (leányegyházak, esperesi kerület stb.), a hívek számának múltbeli alakulását és jelen állapotát. Megemlítjük a másvallásúak hasonló statisztikáját. Röviden szólunk a műveltségi, társadalmi, nemzetiségi és gazdasági viszonyokról. Ha szükséges: itt tárgyaljuk a múltbeli kegyurakat…

3. A plébánia fejlődéstörténete. Az előbbihez szorosan kapcsolódik. Lehetőleg a 20. századra koncentrálunk, de – szükség esetén – nagyon röviden kitérhetünk az előbbi századokra is. Figyelembe vesszük a – látszólag tárgyunkhoz nem tartozó – történelmi okokat és azok következményeit, hiszen a gazdasági, társadalmi, műveltségi, sőt politikai kapcsolatoknak igen bonyolult és mély vallásos következményei voltak és vannak. Ebbe a fejezetbe tartozik a plébánia kapcsolatainak története a püspökséggel, a fiókegyházakkal, a földesurakkal és kegyurakkal, valamely kolostorral. Itt térhetünk ki a községtörténet olyan eseményeire (tűzvész, háborús pusztítás, új telepítés, egyéb katasztrófa), amelyek a lelkipásztorkodást is befolyásolták.

4. A templom. Először azt közöljük, hogy miként helyezkedik el a település keretében, milyen a fekvése, ki a védőszentje.

Ezután rátérünk a templom építésének történetére: ki, mikor, milyen indítékból építtette? Kik voltak az építő mesteremberek? Későbbi megújító és toldási munkálatokról is megemlékezünk. Ezt követi a templomnak és berendezésének leírása. Méreteit megadjuk, majd a külsejét írjuk le, különös figyelmet fordítva a toronyra, harangokra. A templom belső leírásánál sorba vesszük – röviden – a szószék, oltárok, keresztút, gyóntatószék, orgona, stb. bemutatását. Ha vannak értékes ereklyék, ruhák, kelyhek, keresztek – ezt is jelezzük, fényképekkel is lehet illusztrálni.

A templom-résznél tárgyalhatjuk a templom és plébánia anyagi viszonyait. Főleg 1948-ig milyen ingatlanok (szántóföld, rét, erdő, szőlő, ház stb.) szolgálták a fenntartását. Alapítványokról, hagyatékokról részletesen megemlékezünk.

Az egyházközség területén levő egyéb istentiszteleti épületek és emlékek történetét és jelen állapotát (kolostor, kápolnák, kálvária, nyílt helyeken álló szobrok és keresztek stb.) ismertetjük. Itt vigyázzunk a fontosság arányosságára s arra a főszempontra, hogy mennyiben van hatással a plébánia életére, a hívek lelkületének megnyilatkozására. Végül szólunk a temetőről, az itt található kápolnáról, jelesebb sírkövekről.

5. A papság. Időrendben dolgozzuk fel a plébánosok (+ káplánok) életrajzi adatait, különös tekintettel a lelkipásztorkodásra (születési hely és idő, iskolázás adatai, a papképzés, felszentelés, hivatásbeli elhelyezkedés határkövei stb.). Névsoruk lehetőleg legyen teljes. Munkájuk bemutatásánál óvakodjunk az ítélkezéstől és a túlzott dicséretektől, inkább lelkipásztorkodásuk pozitív kihatásaira figyeljünk. Tárgyalhatjuk a plébánosi javadalmat, a plébánia anyagi viszonyait (a paplak, egyházi hozzájárulások, stóla, egyéb adományok).

A papsággal kapcsolatban tárgyalunk a plébánia területén élő szerzetesekről, főként a lelkipásztorkodásban kifejtett tevékenységükről. Itt van helye a kántor, kántortanító, hitoktató és sekrestyés szerepének történeti megvilágítására.

6. A hívek. Józan ítélőképességgel és komoly felelősségérzettel, sok-sok megfigyelés és tapasztalat után merjük jellemezni a híveket. Ne kezdjük rögtön a vallási vonásokkal, inkább történelmileg vizsgáljuk meg, hogy milyen változásokon ment át a plébánia (elköltözések, odaköltözések, világháborúk okozta emberveszteségek, természeti csapásokat követő áttelepítések). Milyen a plébánia híveinek természetes életerőinek alakulása: a születés, a betegség és a halál mérlegén? Majd embereink faji sajátosságait igyekszünk megállapítani, különös figyelmet szentelve a lelki adottságokra, amelyek az egyéni és közös vallási életre is fontosak (pl. közömbösség, tunyaság, indulatosság, önfejűség, rátartiság, anyagiasság, testiség). A faji kérdésekhez kapcsoljuk a nemzetiségieket. Gondosan megnézzük mennyiben volt összetartó erő a vallás, mennyiben elválasztó. Ezután a társadalmi kép múltját rajzoljuk meg (városon: arisztokrácia, gyártulajdonosok, értelmiség, polgárság, szakmunkásság, proletárság stb. falun nemesek, jobbágyok, falusi értelmiség stb.) s azt, hogy a vallásnak volt-e kiegyenlítő szerepe a társadalmi osztályok között. Itt bevonhatjuk a gazdasági vonatkozásokat is. A hívek erkölcsi jó tulajdonságaira és fogyatékosságaira külön kitérünk.

7. Istentiszteleti és valláserkölcsi élet. Vizsgálódásunkat a vasárnapok és az ünnepnapok istentiszteletével kezdjük. Legfontosabb a szentmiseáldozat. Első vasárnapi szentségimádás. Vasárnapi vecsernyék, litániák, liturgikus körmenetek.

Örökös szentségimádási nap. Missziók.

Milyen imádságos és énekeskönyvek voltak és vannak használatban? Ének-szeretet.

A hétköznapok istentisztelete (templomok látogatottsága). Első péntek. Szombati Mária tisztelet. Első szombat. Keddi Szent Antal tisztelet. Májusi ájtatosságok. Júniusi Jézus Szíve tisztelet. Októberi Rózsafüzér tisztelet. Adventi roráték. Nagyböjti keresztúti ájtatosságok stb. Népszerű szentek (képeik házakban).

Az egyes szentségekhez kapcsolódó helyi szokások (keresztelésnél: milyen a névválasztás? Bérmáláskor „ajándékozás”, első gyónás és elsőáldozás, házasságkötéskor, primíciák alkalmával, szentkenet kiszolgáltatásakor), esetleg babonák. Gyakran szeretnek-e gyónni, áldozni? Paptisztelők-e? Volt-e papi vagy szerzetesi hivatás? Házasságról vallott felfogásuk? (vegyes-házasságról, a polgári házasságkötésről és válásról).

A holtak iránt megnyilvánuló kegyelet: a temetésről, a gyászmisékről, a sírok gondozása, Mindenszentek estéje, Halottak napja alkalmával.

A családi vallásosság és a mindennapi élettel összefüggő vallásos népszokások: Vízkereszt, Gyertyaszentelő Boldogasszony, Szent Balázs napja, nagyhét, Lamentációk, templombúcsúk alkalmával. A vallásos életközösségi megnyilatkozásai: körmenet szomszédfaluba, Csíksomlyóra, meghirdetett jubileumok alkalmával stb.

Jámbor testvérületek, harmadrendek, egyesületek történetének bemutatása (mennyi tagjuk volt vagy van, szokásaik, kihatásuk, fennmaradásuk).

Más vallású keresztényekkel való érintkezés. Áttérések. Vegyes-házasságok, vallási közösködés.

A keresztények szeretet-gyakorlása. A helyi karitász működése.

8. Művelődés. Az egyházközségből származó papok, szerzetesek, jelesebb egyéniségek bemutatása. Az egyházközség területén működő katolikus tanítók/tanárok.

Az iskolán kívüli népművelődés: előadások (akár misztériumjátékok), énekkarok, a plébániai hitoktatás, keresztelés-oktatás, jegyes-oktatás. Iskolai hitoktatás. Egyéb egyházi rendezvények, melyek a művelődést szolgálják.

(Összeállította – Dr. Marton József , Dr. Vanyó Tihamér: A plébániatörténetírás módszertana című könyve alapján.)

Személyzeti Osztályunk közleményei – munkakönyvi ügyben

Az 541/2003-as törvény értelmében, a munkában töltött szolgálati időt 2006. december 31-ig munkakönyvvel lehet igazolni. Ennek érdekében kérjük, hogy a plébánosok küldjék meg alkalmazottaik részére a szükséges szolgálati igazolásokat, hogy a munkakönyveket naprakész állapotba tudjuk hozni. A kimaradt időszakokat a fent említett törvény értelmében utólag csak törvényszéki eljárással lehet igazolni.

Az 1768/2005. számú törvény értelmében a Nyugdíjintézetünk a fent említett időpontig nyilvántartásba fogja venni a 2001. április 1-ig történt munkakönyvi bejegyzéseket.

E törvény rendelkezése alapján az igazolásokhoz csatolni kell az alkalmazott személyazonossági igazolványának a fénymásolatát is.

Ezúton kérjük, hogy készítsenek minden egyházi alkalmazott személyazonossági igazolványáról fénymásolatot, amelyen jól látható legyen a személyi szám és a pontos cím. Az így elkészített másolatokat hivatalunk Személyzeti Osztályának kell megküldeni. Az 53/2003-as számú törvény alapján, a munkaszerződés minden változásánál – a munkakönyvi bejegyzéshez – az eddigi szolgálati igazolás helyett a körlevélhez csatolt „Act adiţional” című nyomtatványt kell kitölteni.

Kérjük, hogy a fenti irányelveket szíveskedjenek következetesen betartani – mindannyiunk jól megfontolt érdekében.

 

Bérezésre vonatkozó legújabb rendelkezések

Ezúton hívjuk fel Tisztelendő Testvéreink figyelmét, hogy 2006. január 1-től az alábbi szempontok alapján kell a fizetéseket és a velük kapcsolatos százalékokat kiszámítani:

 

(H.G. 1766/22.12.2005) – Kötelezőminimális bér:

330 RON

– Salar minim brut:

330 RON

– Salariul mediu brut:

1.077 RON

 

Nyugdíjintézet fenntartására – sajátalap után:

C.P. 3 %

Az alkalmazott társadalom-biztosítási (CAS) hozzájárulása:

9,5 %

CAS hozzájárulás az Intézmény részéről (Leg.380/15.12.2005):

19,75 %

Az Intézmény CAS alapjából (20,5%-ból) elkülönül 0,75% az
újonnan létesülő egészségi alapra – Betegszabadság-, egészségügyi pótlék címen (O.U.nr.158/2005. értelmében.). Az összeget az Egész- ségügyi Házhoz kell utalni külön Trezoros számlára:

0,75 %

Az alkalmazott egészségügyi hozzájárulása (CASS):

6,5 %

Az intézmény egészségügyi hozzájárulása (CASS):

7 %

Az alkalmazott hozzájárulása a munkanélküli alapra

1 %

Az intézmény hozzájárulása a munkanélküli alapba (Ord.144/2005)

2,5 %

Személyi jövedelemadó :

16 %

A fenti változásokon kívül 2006. január l-től módosul a fizetések utáni járulékok nyilatkozata, amelyet a Pénzügyi Hivatalhoz kell letenni. Ugyanakkor megváltoztak a „Trezor”-kontószámok, és megjelent egy újabb számla a 0,75% -osBetegszabadság-, egészségügyi pótlék átutalására.

Az egészségügyi Házhoz is havonta külön nyilatkozatot kell letenni az átutalandó összegekről.

2006. január 1-től a kifizetéseket csak pénztári nyugta és „Factură Fiscală” alapján lehet eszközölni, kivételt képez a benzinkutaknál kiállított nyugta. (Hivatalos Közlöny 1042/2005. nov.23. és a P.Ü.M. 1714/2005. nov.14. számú rendelkezése alapján.)

Könyvajánlás

 

Kétszeri kiadást is megért eddig Msgr. Léstyán Ferenc szerkesztésében a BOLDOG HÁZASSÁG FELÉ című könyv, amelyet a serdülő fiataloknak szánt.

A 2004–2005-ös iskolai évben a VIII./IX. osztályos tanulók ingyen kaptak egy-egy példányt. A 2006-os esztendőben is biztosítani tudjuk a VIII. osztályos tanulóknak e kiadványt. A nyomdai költségek fedezését a Paptestvérek intenció-végzésével tudjuk biztosítani. Az ügyintézés érdekében szükséges, hogy a plébániák 2006. február 20-ig a Főegyházmegyei Tanfelügyelőségre(romkaterstan@gyrke.uab.ro) küldjék meg a következő adatokat:

1. A plébánia területén lévő I–VIII. osztályos iskolák neve.

2. Az iskolák szerinti VIII. osztályos tanulók létszáma.

Egyben kérjük, jelezzék, hogy hány könyvet igényelnek, és a könyvért járó intenciókat hajlandók-e vállalni.

2005-ben elhunyt papok

 

1. BALOGH Árpád-István borszéki lelkész életének 53. és papságának 27. évében váratlanul elhunyt 2005. február 27-én, vasárnap Borszéken. Szülőfalujában, Abosfalván temették március 3-án, csütörtökön a plébániatemplom kerítésében.

 

2. VERES Imre esperes, nyugalmazott plébános életének 84. és papságának 57. évében elhunyt 2005. március 15-én, kedden Székelyudvarhelyt a „Pastor Bonus” Papi Otthonban. Ugyanott temették március 17-én, csütörtökön.

 

3. MÉSZÁROS Árpád Rudolf P. György ofm ferences atya, életének 89., beöltözésének 72., ünnepélyes szerzetesi fogadalmának 66. és papságának 65. évében elhunyt 2005. április 6-án, szerdán a dési kolostorban. Április 8-án, pénteken temették a dési rózsadombi temető ferences parcellájába.

 

4. ANDORKÓ Sándor gyergyóhodosi plébános életének 54. és papságának 29. évében elhunyt 2005. május 19-én,csütörtökön Gyergyóhodoson, a plébánián. Szülőfalujában, Ürmösön temették május 23-án, hétfőn.

 

5. SIMONFI Andor Ágoston tb. kanonok, lupényi nyug. plébános, volt „apostoli delegátus”, hét évet töltött a kommunista börtönökben és kettőt kényszerlakhelyen a „Bărăgan”-ban. Életének 84. és papságának 59. évében elhunyt 2005. július 10-én, vasárnap Székelyudvarhelyt, a „Pastor Bonus” Papi Otthonban. Szülőfalujában, Zetelakán temették július 12-én, kedden.

 

6. SÁNDOR József esztelneki plébános életének 50. és papságának 20. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt 2005. október 28-án, a székelyudvarhelyi ”Pastor Bonus” Papi Otthonban. Szülőfalujában Csíkszentsimonban temették október 31-én, hétfőn.

 

7. PÁLFFY József szentszéki tanácsos, nyug. deményházi plébános, életének 89. és papságának 62. évében elhunyt 2005. november 20-án, vasárnap Gyergyószentmiklóst a Szent Erzsébet Szeretetotthonban. A bözödújfalusi temetőben helyezték el örök nyugalomra november 23-án, szerdán.

 

Továbbá:

HIEMESCH Richard nyug. ulm-einsingen-i plébános, életének 75. és papságának 48. évében meghalt 2005. július 9-én, szombaton Ulmban. Ugyanott temették – az ulm-eisingeni temetőben – július 14-én. Volt gyulafehérvári egyházmegyés pap. 1984-ben vándorolt ki Németországba Megyéspüspöke engedélyével, és szolgálati okokból inkardinálták a rottenburg-stuttgart-i egyházmegyébe.

R. i. p.!

A FELTÁMADT ÜDVÖZÍTŐ LEGYEN JUTALMUK!

Gyulafehérvár, 2006. január 24.

†György s.k.

érsek