Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.
* * *
"A karácsony ünnepe költőien szép, hangulatos ünnep. Szó van jászolról, barlangról, csendesen kérődző barmokról, zizegő szalmáról, mosolygó gyermekről, gyerekét gondozó anyáról, a kis család fölött aggódva őrködő férfiról, éneklő angyali seregekről, alázatos hitű pásztorokról. Minden olyan szép, olyan megható. Szívesen foglalkozik velük a képzelet. (...)
De a hit dolgaiban kételkedésre nevelődött mai ember hajlamos arra, hogy ezeket csak hangulatkeltőnek, gyerekek és hiszékeny emberek ünnepeinek vegye, s a hitet és a hit tartalmát azonban – éppen a költői, hangulatos külsőségek miatt – elvesse. Úgy hiszi, túl sokat tud ahhoz, hogy a barlangról, jászolról, pásztorokról, angyali énekről szóló mesével Isten emberré-levését elhitessék vele. Túl okosnak gondolja magát, semhogy ezt a jámbor előadást komolyan vegye. Sőt, éppen ezek a körülmények teszik előtte valószínűtlenné a hit tanítását. Istent barlangban, szalmán, barmok és pásztorok között nem tudja elképzelni. Szerinte Isten, ha valóban a Földre szándékozott jönni, nem ezen a módon, hanem Istenhez méltó és illő körülmények között jelent volna meg. (...)
Nem! Az Isten fiához ez a környezet, ez a kiszámított, kitervelt szegénység illett, melyen megütközik a nyárspolgári észjárás! Így mutatta meg, hogy végtelenül gazdag, nincs szüksége semmire, a föld Neki nem is tud adni semmit. S csak így, ennek a radikális szegénységnek a hangsúlyával adhatta legmesszebb-hangzóan a figyelmeztetést, hogy a kultúra, a haladás, a nemesedés elsősorban a lélek műveltsége, ereje és fejlődése, s nem a technika, nem a gépek, nem a civilizáció fejlettsége.
Lehetetlen a betlehemi barlangnak ezt a tanítását a mai embernek meg nem értenie. Külsőségekben, technikában milyen szédítő kultúránk van! Az utcák éjjel fényesebbek, mint nappal, a házak tetején elektromos szivárványok szikráznak, gépek száguldanak az utakon, szárnyas emberek szegik a levegőeget, könyvek ezrei ömlenek a piacra hetek alatt. Gyárilag állítják elő a kényelmet és műveltséget. És soha annyi loccsanás nem volt a hidak alatt, soha annyi összetört, elégedetlen lelkű, feldúlt és eltorzult arcú ember nem járt a nap alatt, annyi kiégett agyvelő, annyi megkínzott, láthatatlan töviskoronával szorított szív nem vergődött, mint manapság. Mert az anyag és az anyagiak megölték a lelket. A külső gazdagodással és haladással nem járt együtt a lélek gyarapodása. Leszegényedtünk, mert a betlehemi barlang tanítását nem értettük meg.
Krisztus nem helyezkedett szembe a haladással, nem akarta visszafordítani az előre törtető embert a trogloditák barlangja felé. De beleállította barlangját a civilizált világ közepébe, hogy figyelmeztessen, hogy a puhaság érzéketlenné tesz, elkábít és megkeményít, s csak a lélek az, ami a földi gyötrelmek szorításából ki tud emelni; a földi élet leselkedő gyötrelmeit győzelmesen el tudja hárítani."
(1936. december 25-én, Kolozsváron mondott szentbeszéd.)
A szentbeszéd teljes szövege itt olvasható.