D. a J. Kr.!
Valamennyi T. Plébánia Hivatalnak
Székhelyükön
Papi szenátus őszi rendes ülése
Szent József említése a szentmise kánonjaiban
Kinevezések és áthelyezések a gyulafehérvári főegyházmegyében a 2013-as esztendőben
Szám: 648–2013.
Vladimir Ghika boldoggá avatása Bukarestben
Már korábban értesülhettek különböző hírforrásokból, hogy Szentatyánk jóváhagyásával a boldogok sorába iktatják Msgr. Vladimir Ghika herceget, aki hitéért életét áldozta.
Msgr. Vladimir Ghika boldoggá avatása 2013. augusztus 31.–én, 11,00 órától Bukarestben lesz a Romexpo (Piaţa Presei Libere) központban.
Ünnepélyes szentmise főcelebránsa S.E. Angelo Amato biboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának Prefektusa.
Msgr. Vladimir Ghika román hercegi családból származó római katolikus pap. Isztambulban született (Törökország) 1873. december 25.-én, 1954. május 16-án gyilkolták meg hit elleni gyűlöletből Bukarestben.
A kommunista rendszer katolikus egyház elleni intézkedései során tartóztatták le a nyílt utcán Bukarestben 1952. november 18-án, miközben egy betegtől tért haza, akit szentségekkel ellátott. Egy év kínzás és kivizsgálás után ítélték el három évre. Két évvel később, 1954. május 16-án kiéheztetve és meggyötörve, 80 évesen a jilávai börtönben meghalt.
- Arhiepiscopia Romano–Catolică Bucureşti, www.arcb.ro
Ferenc pápa 2013. március 27.-én felhatalmazta a Szenttéavatási Ügyek Kongregációját, hogy jóváhagyja a dekrétumot, Isten szolgája Msgr. Vladimir Ghika vértanú halált halt világi pap ügyében.
A boldoggáavatási ünnepségre szeretettel hívják és várják főegyházmegyénk papjait és híveit is. Természetesen az utazással és ott tartózkodással járó feltételeket a bukaresti főegyházmegye nem biztosítja. Ezt egyénileg kell vállalnia mindenkinek, aki a boldoggáavatásra utazik.
Imáinkban kérjük boldog Ghika égi közbenjárását, hogy általa megkapjuk mi is Istentől azt a kegyelmet, amellyel állhatatosan végig tudjuk járni a hitszerinti élet útját.
Folyó év szeptember 29-ére, Szentírás vasárnapjára ebben az évben is főegyházmegyei gyűjtést rendelek el a Szentírás üzenetének terjesztése céljából. Isten Igéjének ismertetése, hirdetése elsőrendű feladatunk a lelkipásztori szolgálatban.
Köszönetet mondok Tisztelendő Paptestvéreknek, hogy az elmúlt esztendőben is öntudatos hozzáállással pártolták fel és támogatták e kezdeményezést. A befolyt összegből a biblikus apostolkodással járó költségek egy részét (kb. felét) fedezni tudtuk az elmúlt esztendőben. Kérem Paptestvéreimet szervezzék meg egyházközségükben idén is e gyűjtést.
Szeptember 22-én a szentmisék hirdetési keretében olvassák fel a mellékelt körlevelet. Plakát is érkezik az egyházközségekhez, melyet függesszenek ki jól látható helyen a templomban, és belátásuk szerint hagyhatják a gyűjtés napja után is kifüggesztve, hogy figyelmeztesse híveinket a Szentírás olvasásának fontosságára.
Kérem, hogy a befolyt összeget a főesperesi központokon keresztül összesítve utalják át a
Katolikus Magyar Bibliatársulat alábbi bankszámlájára:
Asociaţia Catolică Biblică Maghiară
Cod IBAN: RO65RNCB0003037776090001
Banca Comercială Română SA Alba Iulia
1. Mostani körlevelünkhöz is mellékelünk munkavázlatot csoportos szentírásolvasáshoz. Kérem a lelkipásztorokat, hogy Szentírás vasárnapja alkalmából a plébánián szervezzenek az idén is híveik, valamint munkatársaik számára a megküldött vázlat alapján szentírásolvasó csoportos találkozókat.
2. Megbízásunkra idén is megszervezi a Katolikus Magyar Bibliatársulat a Főegyházmegyei Biblia-napot, amelyre ez alkalommal Brassóban, folyó év október 5-én kerül sor. Addig még részletes információkat nyújtanak a szervezők. Kérem Paptestvéreimet, hogy hozzák híveik tudomására e rendezvényt, és az érdeklődők számára szervezzék meg a részvétel lehetőségét.
D. a J. Kr.!
Krisztusban szeretett Testvéreim és Híveim!
Egyházunkban szeptember végén, Szent Jeromosnak, a Szentírás védőszentjének emléknapja közelében az utolsó vasárnapot Szentírás vasárnapjaként ünnepeljük. Bár minden vasárnap és minden liturgián hangsúlyos szerepet kap a Szentírás, mégis egy külön vasárnapot is szentelünk arra, hogy megköszönjük a kinyilatkoztatás, a hozzánk szóló isteni Ige ajándékát.
Főegyházmegyénkben a Szentírás üzenetének terjesztése céljából idén is gyűjtést szervezünk. Hálásan köszönöm ez alkalommal is, hogy az elmúlt években válaszoltatok kérésemre, és nagylelkűen, nehéz anyagi körülményeitek közepette is áldozatosan támogattátok Egyházunk e szolgálatát. Támogatásotoknak köszönhetően sokan kaphattak Bibliát jutányos áron, vagy az év során részt tudtak venni különféle rendezvényeken: bibliás táboron; bibliás lelki programokon, valamint kurzusokon és képzéseken, amelyek során elsajátíthattak a Szentírás egyéni és közösségi tanulmányozását és imádkozását segítő módszereket.
Kérlek ezért benneteket, kedves testvérek, lehetőségeitek szerint kapcsolódjatok be idén is pénzbeli adományaitokkal e nagyon fontos szolgálatunk támogatásába. Hálás köszönet előre is ezen áldozatotokért!
XVI. Benedek pápa „Az Úr Szava” kezdetű apostoli buzdításában biztat mindenkit, hogy fedezze fel újra a személyes és közösségi találkozást Krisztussal, az Élet Igéjével. Az Isten Szavával való kapcsolatunkat csak a „mi”-ben, az Egyház közösségében tudjuk elmélyíteni, a kölcsönös meghallgatásban és befogadásban.
Buzdítalak benneteket én is, hogy olvassátok a Szentírást, és fogadjátok be szívetekbe Isten üzenetét. Kapcsolódjatok be a jövőben is a különféle rendezvényekbe, melyeket a Szentírás üzenetének mélyebb megismerése céljából szervezünk. Idén is megszervezzük a Főegyházmegyei Biblia-napot október 5-én Brassóban, a Szent Imre házban (bolonyai plébánia). Buzdítalak benneteket e főegyházmegyei rendezvényen való részvételre. Ünnepeljük idén is együtt a Szentírást. Hadd „terjedjen és jusson dicsőségre egyre szélesebb körben Isten igéje”.
Szentírás vasárnapja alkalmából szeretettel adom mindnyájatokra főpásztori áldásomat.
Munkavázlat csoportos szentírásolvasáshoz – Szentírás Vasárnapjára
„Ti Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.” (1 kor 12,27)
Magyarázat (1 Kor 12,4–27)
Húsz évvel Jézus halála és feltámadása után (Kr.u.51/52-ben), Pál megalakított Korintusban egy keresztény közösséget. Amilyen színes és sokrétegű a kikötőváros, olyan élő és színes a közösségi élet, ami ott virágzik.
Két év után kapott Pál egy levelet és szóbeli üzenetet a közösségtől. Időközben működtek a városban más misszionáriusok is, és hithirdetésüknek más hangsúlyt adtak, ez pedig heves vitákhoz és különböző pártok kialakulásához vezetett, a közösséget az összeomlás fenyegette (1 Kor 1,10). A szolidaritás a szegény és gazdag, a tanult és az egyszerű ember, a nő és a férfi között már nem volt olyan meghitt. Véleménykülönbségek, szegények és gazdagok közötti elkülönülés, pereskedés, erkölcstelenségek, konfliktusok és egoista törekvések ütötték fel a fejüket. Az istentiszteleteken és a közösségi találkozásokon káosz uralkodott. A kilátástalan helyzet megoldására diktál Pál egy levelet. Szeretné visszaállítani a kezdeti állapotokat, építő kritikával hozzá akar járulni a közösség egységéhez.
A közösség egy test
Pál a közösséget egy testhez hasonlítja, ami több végtagból és szervből áll, és ebben a változatosságban egységet alkot.
Ez a kép a „Test–egyházról” több értelmű:
–Minden testrész a másikra van utalva, ez a gyengébb tagokról, és a szenvedőkről való különös gondoskodást is jelenti. Vedd figyelembe!
–A testrészek sokfélesége életfontosságú. Vigyázat a sokféleségre!
–Fej nélkül nem működik a szervezet. Vigyázz az autoritásra!
–A különböző tagok szoros együttműködése létfontosságú. Törekedjünk az egységre!
–Ha levágnak egy testrészt, elhal. Tartsatok össze!
–Lélegzés nélkül meghal a szervezet. Legyetek nyitottak a Lélekre, aki éltet!
A Lélek egyháza mint test–egyház
A Szentlélek ott mutatkozik meg ahol minden az összetartásnak, építésnek van alárendelve. A Lélek hatása nem csak „lelki”, hanem „konkrét”, nem csak „egyéni” hanem ugyanúgy „közösségi, szociális” jellegű.
Krisztus teste
Pál a közösséget nem csak egy emberi szervezettel hasonlítja össze, hanem kihangsúlyozza: „Ti Krisztus teste vagytok és egyenként tagjai.” A megfeszített és feltámadt Krisztus a Testén keresztül, a közösségben van jelen a világ számára. A kis élő közösségeknek a legnagyobb érdemük, értékük, hogy megtestesítik Krisztust a világban.
A közösséghez való tartozás nem csak azt jelenti, hogy a tagok nem magukhoz, hanem Istenhez tartoznak, és nem maguknak, hanem Istennek élnek, hanem a Krisztus testéhez való tartozás azt jelenti, hogy – miként Jézus is – sikertelenek és megvetettek oldalán áll, úgy a közösségnek is ott a helye.
A bibliai szöveg feldolgozása
1. A bibliai szöveg megközelítése
Első körben minden résztvevő összegyűjti színes kártyákra az összes feladatot és funkciót, amelyek az ő közösségében léteznek.
Majd középre helyezünk egy plakátot, melyre egy test körvonala van rajzolva. Az előzőleg megirt kártyákat elosztjuk a rajzon úgy, hogy közben megfontoljuk: Kik azok, akik a közösség „szája” (ezt a funkciót töltik be), vagy a „füle”, kik azok, akik inkább a „kéz” vagy a „láb” pozíciójában vannak, kik azok, akik inkább a „has” szerepét töltik be?
Elmélkedjünk, beszéljük meg: Milyen részt vállalok a közösségben: A fejet, amely gondolkodik? A száj szerepét, amely beszél? A kezet, amely cselekszik? A lábét, amely halad előre? A gyomorét, amely emészt? A tüdőét, amely ellát oxigénnel?
Melyik szerep tetszik nekem, és melyik esne nehezemre? Milyen más szerepet vállalnék szívesen? Melyek azok a szerepek, amelyeket nem tölti be senki? Melyek többszörösen foglaltak? Melyekre van leginkább igény vagy melyeket a legkevésbé kedveltek?
Megtárgyalhatjuk a különböző testrészek átvitt jelentését. Milyen feladatot, funkciót jelentene egy-egy testrész egy közösség életében?
Mindenki beírhatja a rajzon a megfelelő testrészhez a nevét.
2. Találkozás a bibliai szöveggel
Felolvassuk az 1 Kor 12,4–27-et. Többféleképpen lehet: egyénileg + egy valaki hangosan; két különböző személy egymás után lassan, vagy lehet minden feladatot/testrészt más-más személynek osztva felolvasni.
Fontos lenne a szöveget legalább kétszer elolvasni.
A csoportvezető felkéri a résztvevőket, hogy összegezzék a szövegben újonnan felfedezett szempontokat: pl. eddig nem észlelt képességeket/testrészeket, a „gyenge testrészek” különleges jelentését, az egyes testrészek abszolutizálásának veszélyét, a közösséget, mint „Krisztus testét”…
A következő kérdések alapján beszélgethetünk:
Milyen adottságok, képességek és feladatok kerülnek szóba? Hogyan viszonyulnak egymáshoz?
Mi az együttmunkálkodás titka/lelkisége? Mitől élő a test/a közösség?
Mit jelent a közösségnek, hogy Krisztus valóságos teste? Milyen szerepe van a Léleknek?
3. Vigyük magunkkal az Igét
Mire tanít engem a megismert szöveg? Hogyan viszonyulunk (én/mi) a közösség gyenge tagjaihoz? Mit tehetünk közösségünk (plébániánk) egységéért?
Minden résztvevő kap egy lapot, amelyen egy ember körvonala látható. Egyénileg, párban vagy kiscsoportokban berajzolják vagy beírják azt, ami szerintük a szöveg alapján plébániai közösségük virágzó életéhez napjainkban fontos.
Ezt követően bemutatják az eredményeket, a lapokat összehansonlitják az első részben elkészített emberi körvonallal. Ebből születhetnek a közösségi életet segítő konkrét ötletek.
A közösségi képhez felírjuk a 27. verset: „Ti Krisztus teste vagytok, s egyenként tagjai”.
Főegyházmegyei Papi Szenátusunk őszi rendes ülésére 2013. szeptember 24-én, kedden kerül sor az alvinci Pongrácz Szent Istvánról nevezett tanulmányi házban.
Meglátásaikat, javaslataikat a szenátusi ülésre, a Paptestvérek is előterjeszthetik akár egyénileg, akár a kerület képviselőjén keresztül.
Ezúton tájékoztatom Tisztelendő Testvéreimet, hogy az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2013. május 1-én kelt dekrétumában elrendelte, hogy a Római Misekönyv II, III, és IV. eucharisztikus imádságában a Boldogságos Szűz Mária nevének említése után, kerüljön megemlítésre az ő jegyesének, Szent Józsefnek a neve is.
A Kongregáció a dekretumban közölt latin fordítás mellett az angol, spanyol, olasz portugál, francia, német, lengyel változatok használatát hagyta jóvá.
A magyar nyelvű szöveg még nem került jóváhagyásra, ezért egyelőre nem használható a szentmisében.
A szentszéki jóváhagyás megérkezéskor a Paptestvéreket tájékoztatni fogjuk.
Szám: 888–2013.
Kinevezések és áthelyezések a gyulafehérvári főegyházmegyében a 2013-as esztendőben
A. Újmisések kinevezése:
1.Tisztelendő Bajkó Nórbert újmisést Szovátára, 2. Tisztelendő Csíki Szabolcs újmisést Csíkszeredea–Szent Kereszt plébániára, 3. Tisztelendő Elekes Szabolcs újmisést Szászrégenbe, 4. Tisztelendő Kovács István újmisést Csíkszentgyörgyre és 5. Ilyés Imre újmisést Gyergyóalfaluba neveztem ki segédlelkésznek.
Reméljük, hogy a Szemináriumból most kikerülő papjaink lelkesedéssel és töretlen munkakedvvel állnak be a lelkek nagy aratásába.
B. Segédlelkészek áthelyezése:
5. Tisztelendő Lukács János segédlelkészt Szászrégenből a kézdivásárhelyi I-es számú plébániára helyeztem. Elődje 6. Tisztelendő Hölgyes–Pál Zsolt a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániára került segédlelkésznek. 7. Tisztelendő Bálint István segédlelkészt Csíkszentgyörgyről a csíkszeredai Szent Ágoston plébániára helyeztem segédlelkésznek. 8. Tisztelendő Ráduly István Zsolt nagyszebeni segédlelkész cserélt 9. Tisztelendő Puskás Attila besztercei segédlelkésszel. Mindketten továbbra is segédlelkészi besorolásban folytatják tevékenységüket.
C. Plébánosok és lelkészek áthelyezése:
10. Tisztelendő Péter Arthur szovátai segédlelkészt Kézdikővárra neveztem ki. Elődje 11. Tisztelendő Drócsa László Csíkszentmiklósra került plébánosi beosztásban. 12. Nagyontisztelendő Gergely Géza esperes, csikszentmiklósi plébános nyugalomba vonult. Ilyen státusban vállalta az atyhai lelkipásztori szolgálatot. 13. Tisztelendő Dávid Zoltán Székelyudvarhelyről Petrillára és Lónyaitelepre került. Elődje 14. Tisztelendő Kedves Tibor Alsócsernátonba kapott plébánosi kinevezést. 15. Tisztelendő Madarász Attila csíkszeredai segédlelkészt a bögözi szórványközpont plébánosává neveztem ki. Elődje 16. Tisztelendő Pál Ferenc Kézdiszentlélekre került. 17. Tisztelendő Csibi József plébánosi kinevezést kapott a Brassó-belvárosi plébániára. 18. Tisztelendő Kádár István ifjú gyergyóalfalvi káplánt Miklósvárra neveztem ki lelkésznek. 19. Tisztelendő Keresztes Zoltán elődjét a gyergyószentmiklósi Szent István plébániára helyeztem plébánosi minőségben. 20. Tisztelendő Bartos Károly plébánosi kinevezést kapott Kézdisárfalva–Szászfalu egyházközségekbe. 21. Tisztelendő Bíró Nándor Alsócsernátonból a nagyszebeni Teréziánum plébániára került lelkészi minőségben. 22. Tisztelendő Czikó László ifjú gyergyószentmiklósi segédlelkészt Búzásbesenyőbe helyeztem plébánosi minőségben. 23. Tisztelendő Ferenczi István Búzásbesenyőből saját kérésére a gyergyószentmiklósi Szent István plébániára került segédlelkésznek. 24. Tisztelendő Papp Antal nagyszebeni lelkészt Zetelakára neveztem ki lelkésznek. 25. Tisztelendő László Rezső kisszemináriumi prefektus Kapnikbányára kapott plébánosi kinevezést. Elődje 26. Tisztelendő Sebestyén Ágoston Szentdemeterre került plébánosi besorolásba. 27. Tisztelendő Laczkó Vilmos Szentdemeterről Farkaslakára, míg 28. Tisztelendő Balázs Károly Farkaslakáról Fenyédre kapott plébánosi kinevezést. 29. Tisztelendő Csont Ede szemináriumi tanárt Székelyudvarhelyre neveztem ki kisegítőlelkésznek. Elsősorban a fiatalok oktatása és nevelése lesz a legfőbb feladata. 30. Tisztelendő Gödri István érseki titkárt Feketehalomra helyeztem lelkésznek. Elődje 31. Nagyontisztelendő Sánta Pál szentszéki tanácsos, plébános átvette a lemhényi egyházközség vezetését plébánosi minőségben. 32. Tisztelendő Szőcs Csaba kolozsi plébánost elengedtem a Mária Rádió szolgálatába. Szeptember 1-től műsorigazgatói állást tölt be Nagyváradon.
D. Változások a központban:
33. Tisztelendő Hurgoi János római tanulmányiról hazatért papunk érseki titkári kinevezést kapott. 34. Tisztelendő Dr. András István szintén római tanulmányairól tért haza. Ő Hittudományi Főiskolánkon filozófia tanár és prefektusi beosztásban fog tevékenykedni. 35. Tisztelendő Csomós László székelyudvarhelyi segédlelkészt a Gróf Majláth Gusztáv Károlyról nevezett Kisszeminárium prefektusának neveztem ki. 36. Nagyontisztelendő Dr. Nagy–György Attila szentszéki tanácsos, szemináriumi rektort elengedtem a Bozen-Brixen-i egyházmegye szolgálatába.
G. Szerzetesi megbizatások:
37. Tisztelendő fr Puvák Marián OFM újmisést Déva–telepi segédlelkésznek neveztem ki, 38. Tisztelendő fr. Kovács Antal OFM Désről Székelyudvarhelyre került templomigazgatónak, 39. Tisztelendő fr. Bakó Gábor OFM Déváról Brassóba kapott templomigazgatói kinevezést. 40. Tisztelendő fr. Ferencz Ervin OFM atya Gyergyószárhegyről a csíksomlyói kolostorba került gyóntatónak. 41. Tisztelendő P. Simó Ferenc SJ atya Marosvásárhelyre kapott templomigazgatói kinevezést.
F. Nyugalomba vonulás és gyógykezelés:
42. Tisztelendő Péter Sándor csíkszeredai kisegítő lelkész betegnyugdíjas státusban haza költözött Csíkszentgyörgyre. 43. Tisztelendő Vitus Lajost lemhényi lelkészt folyó év augusztus 1-től felmentettem lelkészi megbízatásából és gyógykezelésre küldtem. Az újonnan szenteltek és a külföldről hazatértek elhelyezése szükségessé tette, hogy olyan paptestvéreket is felmentsek a szolgálatból, akik egyébként még vállalták volna a plébániavezetést. Így 44. Főtisztelendő Msgr. Csiszér Albert pápai prelátus, brassói plébánost és 45. Nagyontisztelendő Incze Benjamin esperes, zetelaki plébánost nyugállományba helyeztem. 46. Tisztelendő Tubák Lászlót betegeskedése miatt felmentettem a lelkészi megbízatásából és addig, amíg egészségi állapota stabilizálódik a székelyudvarhelyi Papi Otthonba vonult vissza.
A kinevezések és áthelyezések súlyos felelősséget jelentenek a döntéshozó főpásztornak. Szeretnénk papjaink elvárásait is figyelembe venni minden egyes alkalommal, de annak is tudatában vagyunk, hogy mindenkinek a kérését nem tudjuk teljesíteni. A nehéz, szórványhelyekre is lelkipásztorra van szükség. Az itt élő hívek is a mi gondjainkra vannak bízva. Nem feledhetjük soha az Egyházi Törvénykönyv legutolsó, 1752. kánonjának kitételét: „salute animarum quae in Ecclesia suprema semper lex esse debet”.
Szám: 1216–2013.
Kántorvizsgát tettek
Ebben az évben is megszervezte Egyházzenei Bizottságunk a kántorvizsgát az erre alkalmas és felkészült személyeknek, akik kántori szolgálatban szeretnének tevékenykedni.
A vizsgáztatásra 2013. július 15–16. között került sor Székelyudvarhelyen.
Kántori oklevelet szereztek az alábbi személyek:
- Tankó Szilárd – Gyimesközéplok,
- Tankó Nándor – Gyimesfelsőlok,
- Simó Norbert – Pálpataka,
- Küsmödi Csongor – Ditró,
- Czikó Attila – Csíkszentgyörgy,
- Lukács Mihály – Gelence,
- Orbán Tünde – Kiskapus,
- Páll Erzsébet – Pápa,
- Rózsa Endre – Székelyudvarhely.
Adja Isten, hogy áhítatos lélekkel végzett szolgálatuk, Isten nagyobb dicsőségére és a lelkek üdvére váljon.
A 2014-es esztendőben megemlékezünk a több mint 15 millió ember halálát okozó első világháború kirobbanásának 100., valamint a világszerte 70 milliónál több ember vesztét okozó második világháború erdélyi eseményeinek 70. évfordulójáról. Az évfordulót indokolttá teszik a történtek nyomainak felkutatása, hiszen mindnyájan főhajtással tartozunk az áldozatok és a hősi halottaink emléke előtt.
Benkő Levente történész kérésére tisztelettel kérjük Tisztelendő Testvéreinket, hogy a rendelkezésükre álló források (halotti anyakönyvek, korabeli feljegyzések, egyházközségi jegyzőkönyvek, historia domus, szemtanúk, stb.) alapján legkésőbb augusztus 31-ig mindkét világháborúra vonatkozóan közöljék a hősi halottak adatait.
Amennyiben ilyen adatokkal rendelkeznek, kérjük, hogy küldjék meg Benkő Levente történész, szerkesztő címére. Elektronikus elérhetősége: benkolevente@gmail.com.
Telefon elérhetősége: 0744–790–063, vagy 0264-271–301-es otthoni számon.
Tisztelendő Testvéreim segítő közreműködését ezúton is köszönjük.
Gyulafehérvár, 2013. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony főünnepén.
†György s.k.
érsek