Letöltés: meghívó, program, plakát
Megemlékezés és konferencia
Márton Áron püspökről
Immár negyedik éve szervez a Márton Áron Múzeum megemlékezést és konferenciát Márton Áron püspök születésnapja környékén a püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson. Az idei megemlékezésre 2015. augusztus 29-én, szombaton kerül sor. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, illetve zarándokcsoportokat is. A konferencia ebédszünetében szerény büféebéddel szolgálnak minden résztvevőnek.
Az ünnepség délelőtt tíz órakor kezdődik szentmisével, melyet Exc. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be. Ezt követően a Művelődési Ház nagytermében előadások hangzanak el Márton Áron püspök személyiségéről, történeti jelentőségéről az újonnan feltárt levéltári források tükrében, valamint bemutatkozik a szentté avatási ügy májusban kinevezett viceposztulátora, T. Kasza László.
Előadók: Dr. Bodó Márta újságíró, a Keresztény Szó főszerkesztője, Dr. Denisa Bodeanu történész, Márton Áron Securitate-dossziéjának kutatója, Mons. Dr. Kovács Gergely kánonjogász, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének római posztulátora és Mons. Dr. Marton József nagyprépost, egyetemi tanár.
Az előadások végén Mons. Dr. Kovács Gergely által készített képes összeállítást tekinthetnek meg a Márton Áron zarándoklatokról, illetve a Márton Áron, a XX. század püspöke címmel meghirdetett Kárpát-medencei diákvetélkedő internetes fordulóinak kiértékelését és eredményhirdetését tartja Lázár Csilla programfelelős és Szarka-Dobi Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa.
A szervezők, a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért és a Márton Áron Múzeum szeretettel várnak mindenkit a megemlékezésre.
Bővebb tájékoztatással készséggel állnak rendelkezésre a 0746-721.691 telefonszámon vagy a bojtecsongor@gmail.com címen.
* * *
A megemlékezés programja
2015. augusztus 29., szombat
(letöltés: meghívó, program, plakát)
Szentmise
10.00 órai kezdettel. Főcelebráns: Exc. Dr. Jakubinyi György érsek, szentbeszédet mond Mons. Csíki Dénes, Áron püspök egykori titkára
Előadások:
12.00 Márton Áron a doberdói harctéren (Mons. Dr. Kovács Gergely)
12.25 Bemutatkozik T. Kasza László viceposztulátor
12.30 Márton Áron, az ifjúság vezére (Dr. Bodó Márta)
13.00 Márton Áron püspök a kultúra szolgálatában (Mons. Dr. Marton József)
13.40 Büféebéd
14.30 Márton Áron a titkosszolgálatok célkeresztjében 1938 és 1980 között (Dr. Denisa Bodeanu)
15.00 Zarándoklatok Márton Áron püspök nyomdokain (Mons. Dr. Kovács Gergely)
15.15 A Márton Áron, a XX. század püspöke címmel meghirdetett Kárpát-medencei diákvetélkedő internetes fordulóinak kiértékelése, eredményhirdetés (Lázár Csilla, Szarka-Dobi Gyöngyi)