Körlevél IX. / 2018. szeptember 5.


D. a J. Kr.!

Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak

Székhelyükön

Szám: 1437 –2018.

Szentírás-vasárnapi felhívás és gyűjtés

Krisztusban szeretett Testvéreim és Híveim!

Krisztusban szeretett Testvéreim és Híveim!

Közeledik idén is szeptember vége, amikor egyházunkban Szent Jeromosnak, a Szentírás pártfogójának emléknapját Szentírás vasárnapjaként ünnepeljük.

Mit jelent számunkra a Szentírás? „Isten szava ... – mondja Szent Ágoston – Milyen szó ez? Miben áll a nagysága? »Minden általa lett.« Lássátok a művet, és megrendülve csodáljátok azt, aki alkotta.”

Milyen úton érhetjük el, hogy a Szentírás valóban Isten igéjét közvetítse számunkra? El kell kezdeni gyakran olvasni a Bibliát. Elmélkedjük és imádkozzuk át, amit olvastunk.

Ferenc pápa szerint Isten szavát meg kell hallgatnunk, ki kell nyitni szívünket előtte, mert maga Isten az, aki szól hozzánk, megszólít minket, akik hittel hallgatjuk. Isten igéjének hallgatásához nyitott szívre van szükségünk, hogy szívünkbe fogadjuk Isten szavait. Isten beszél, mi pedig hallgatjuk, hogy aztán tettekre váltsuk, amit hallottunk.

Rászorulunk arra, hogy hallgassuk! Élet-halál kérdése ugyanis, amint emlékeztet minket az a találó mondat, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4). Arról az életről van szó, amelyet Isten igéje ad nekünk. Tudjuk, hogy az Úr szava nélkülözhetetlen segítség ahhoz, hogy ne tévedjünk el, amint elismeri a zsoltáros, aki az Úrhoz fordulva megvallja: „Szavad lámpás lábam előtt, világosság utamon.” (Zsolt 119,105) Hogyan tudnánk földi zarándokutunkat járni, megküzdeni annak nehézségeivel és próbatételeivel, ha nem táplál, és nem világosít meg minket rendszeresen Istennek az Igéje?

Nyilvánvalóan nem elég csak a fülünkkel hallgatni anélkül, hogy szívünkbe fogadnánk az isteni ige magvát, lehetővé téve, hogy gyümölcsöt hozzon. Emlékezzünk csak a példabeszédre a magvetőről és a különféle földtípusok szerinti különféle eredményről (vö. Mk 4,14-20). A választ hatékonnyá tevő Lélek működésének olyan szívekre van szüksége, amelyek engedik, hogy Ő meg-művelje oly módon, hogy amit hallottak, a mindennapi élet részévé váljon, Jakab apostol figyelmeztetése szerint: „Legyetek az ige tettekre váltói, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat!” (Jak 1,22). Isten igéje utat jár be bennünk. Meghallgatjuk a fülünkkel, és behatol a szívünkbe; nem marad a fülünkben, hanem el kell jutnia a szívünkbe; a szívünkből pedig továbbmegy a kezünkbe, a jó tettekhez. Ezt az utat járja be Isten igéje: a fülből a szívbe, onnan a kézbe.

Kapcsolatba lépni Isten Igéjével tehát annyit tesz, mint eleven kapcsolatban lépni Krisztussal.

A Zsidókhoz írt levél arra szólít fel bennünket, hogy menjünk együtt, és segítsünk egymásnak meghallani Krisztus hangját (Zsid 3,13). Sokat segít Isten akaratának felismerésében egy olyan közösség melynek tagjai élik az Igét.

Ferenc pápa a Bibliatársulatok Világszövetségének találkozóján azt kérte, hogy fogjunk össze Isten szava terjesztése érdekében. „Imádkozzunk együtt azért, hogy legyen meg az Atya akarata, dolgozzunk együtt azért, hogy beteljesedjen bennünk mindaz, amit az Úr mondott.”

Főegyházmegyénkben a Szentírás üzenetének terjesztése céljából idén is gyűjtést szervezünk. Hálásan megköszönöm ez alkalommal azt, hogy tavaly ilyenkor kérésemet öntudatosan meghallgattátok, és áldozatosan támogattátok Egyházunk e szolgálatát, hogy általa egyre többen meghallhassák Isten bátorító üzenetét. Sokaknak segítségére tudtunk lenni ezáltal abban, hogy Katolikus Magyar Bibliatársulatunk közvetítésével jutányosan hozzájuthassanak Bibliához, vagy az év során részt tudjanak venni különféle rendezvényeken.

Kérlek ezért benneteket, Kedves Testvérek, lehetőségeitek szerint kapcsolódjatok be idén is adományaitokkal e fontos szolgálatunk támogatásába. Hálás köszönet előre is ezen áldozatotokért!

Emellett természetesen buzdítalak benneteket most is arra, hogy kapcsolódjatok be a jövőben is a különféle rendezvényekbe, melyeket a Szentírás üzenetének mélyebb megismerése céljából szervezünk.

Idén is megszervezzük a Főegyházmegyei Biblia-napot október 27-én, Gyulafehérváron. Buzdítalak benneteket e főegyházmegyei rendezvényen való részvételre. Ünnepeljük idén is együtt a Szentírást. Hadd „terjedjen és jusson dicsőségre egyre szélesebb körben Isten igéje“.

Szentírás vasárnapja alkalmából szeretettel adom mindnyájatokra főpásztori áldásomat és kívánom, hogy gyarapodjatok Isten Igéjének ismeretében!

Ft. Paptestvérek figyelmébe!

A Szentírás vasárnapjára ebben az évben is főegyházmegyei gyűjtést rendelek el a Szentírás üzenetének terjesztése céljából. Isten Igéjének ismertetése, hirdetése elsőrendű feladatunk a lelkipásztori szolgálatban. Külön köszönet azoknak a papoknak, akik előadásokat tartottak a Szentírásról, vagy akik bibliaolvasó csoportokat szerveztek. Köszönetet mondok a Főtisztelendő Paptestvéreknek, hogy az elmúlt esztendőben is öntudatos hozzáállással pártolták fel és támogatták e kezdeményezést. Kérem Paptestvéreimet, szervezzék meg egyházközségükben idén is e gyűjtést. Szeptember 23-án a szentmisék keretében olvassák fel az alább mellékelt körlevél szövegét. Hálás köszönet ezen áldozatotokért! Kérem, hogy a befolyt összeget a főesperesi központokon keresztül összesítve utalják át a Katolikus Magyar Bibliatársulat alábbi bankszámlájára:

Asociaţia Catolică Biblică Maghiară - Cod IBAN: RO65RNCB0003037776090001

Banca Comercială Română SA Alba Iulia

cod fiscal: 8046771

Megbízásunkra idén is megszervezi a Katolikus Magyar Bibliatársulat a Főegyházmegyei Biblianapot, amelyre ez alkalommal Gyulafehérváron folyó év október 27-én kerül sor. Kérem Paptestvéreimet, hogy hozzák híveik tudomására e rendezvényt, és az érdeklődők számára szervezzék meg a részvétel lehetőségét.

A Katolikus Magyar Bibliatársulat (KMB) célkitűzései között szerepel, hogy jutányos áron juttassa el a Szentírást mindazokhoz, akik érdeklődnek Isten Igéje iránt, illetve hogy olyan programokat, lelki napokat szervezzen, amelyek elősegítik a Szentírás teljesebb megismerését. A Katolikus Magyar Bibliatársulat szívesen szervez Biblia-napokat, Biblia-esteket azokon a plébániákon, ahol ezt igénylik.

Mostani körlevelünkhöz is mellékelünk munkavázlatot csoportos szentírásolvasáshoz. Kérem a lelkipásztorokat, hogy Szentírás vasárnapja alkalmából a plébánián szervezzenek az idén is híveik, valamint munkatársaik számára a megküldött vázlat alapján szentírásolvasó csoportos találkozókat.

Jézus követése (Lk 9,57-62)

Amint mentek az úton, valaki megszólította: „Követlek, bárhová mész is.” Jézus azonban ezt mondta: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat felszólított: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat – mondta neki –, te meg menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.”

Magyarázat

A szentírási szakaszt az idei Szentírás-vasárnapra javasoljuk közös szentírásolvasásra a Gyulafehérvári Főegyházmegye plébániai közösségei részére. E közös szentírásolvasás egyben ráhangol a főegyházmegyei Lelkipásztori Terv újabb szakaszára, a Hivatás évére is.

A szöveg három jelenetet mutat be. Ezek a rövid példabeszédek lehetőséget adnak a hallgatóknak, hogy saját magukat felfedezzék az eseményekben, illetve azonosíthassák magukat a szereplőkkel.

Jézus túlzást alkalmaz, hogy kizökkentse a hallgatókat megszokott világértelmezésükből, hogy egy teljesen új nézőpontból szemléljék az életet: a tanítvány szemszögéből, akinek reagálnia kell arra, ahogyan Jézus Isten országát hirdeti.

Hadd temessék el a halottak halottaikat:

  • Isten országának útjai nem feltétlenül hozhatók harmóniába a mi emberi útjainkkal. Az elterjedt értelmezés szerint a mondás azt jelenti, hogy a lelkileg halottak temessék el a fizikailag halottakat.

Az eke szarvára:

  • a palesztínai könnyű ekéhez ügyesség kell és koncentrált figyelem. Ha a szántóvető hátranéz, a barázda görbe lesz. Aki hátranéz, a már megtett munka irányába és nem afelé, amit még meg kell tennie, az nem tud célja felé tartani.

Alkalmas:

  • a mondás megkérdőjelezi várakozásainkat arról, hogy ki alkalmas arra, hogy Isten Országát életébe befogadja.

(Vö. Jeromos-kommentár)

Bibliaóra-vázlat

  1. A bibliai szöveg megközelítése

A csoportvezető a résztvevőkkel együtt különféle fogalmakat gyűjt össze a lehetséges utakról és ezeket egyenként felírja lapokra: (pl. bevásárló körút, hegytúra, gyalogtúra, iskolába vezető út, mentőorvos szolgálatban, verseny, látogatás, séta, munkahelyre vezető út…)

            A csoportvezető a lapokat mindenki számára látható helyre helyezi el.

            A résztvevők egymás között a következő kérdésekre próbálnak válaszolni:

  •  Melyik út hasonlít a legjobban az én keresztény életutamhoz?
  •  Milyen sebességgel haladok? Mennyire sietős az utam?
  •  Vannak-e rajta szünetek, megszakítások?
  •  Ki(k) a társa(i)m ezen az úton?
  •  Mi az, ami fékez vagy teljesen megakadályoz abban, hogy ezen az úton haladjak?
  •  Milyen messzire akarok elérni? Mi a célja az utamnak?
  1. A bibliai szöveg elmélyítése

A résztvevők (szerepekre osztva) felolvassák a Lk 9,57-62 igerészt. A szöveg elmélyítése a következő kérdések alapján történik:

  •  Milyen életutakkal találkozunk a szövegben szereplő egyes emberek életében?
  •  Mi akadályozza meg az embereket abban, hogy azonnal kövessék Jézust?
  •  Milyen akadályokat nevez meg Jézus az ő követése során?
  •  Hogyan végződik a történet?

A csoportvezető összegzi az eredményeket. Egy plakátra rajzol egy utat. Az út egyik felére kerülnek az okok, amiért a résztvevők készek követni Jézust, a másikra az akadályok.

A résztvevők a szöveg alapján közösen elkészítik a plakátot:

  •  Mi ösztönözte az embereket arra, hogy Jézust kövessék?
  •  Mi akadályozta az embereket abban, hogy Jézust kövessék?

 3. Vigyük magunkkal az Igét

Ha nincs elég idő, lehet az A vagy B változat közül választani.

A változat

A csoportvezető felolvassa a következő Ingeborg Bachmann-idézetet, és arra kéri a résztvevőket, hogy ezzel az „útravalóval” induljanak el a teremben:

„A bensődben a lábaid soha nincsenek úton,
Hanem már megérkeztek.”

A következő impulzusok vezetik a résztvevők sétáját a teremben:

  •  Gondold át újra azt az utat, amelyet „saját” keresztény utadnak választottál.
  •  Próbáld megtalálni azt a lépést (sebességet), amely a te utadnak megfelel.
  •  Van-e az életedben ennél „nagyobb út”?
  •  Hol van a cél, mikor szeretnél megérkezni?
  •  Megváltozik-e a lépted a „nagyobb út” miatt?

B változat

A csoportvezető felolvassa/felolvastatja Sík Sándor Megértettem, hogy kenyérnek születtem c. versét.

Az elemzett szentírási rész üzenete fényében mindegyik csoporttag gondolkozzék el azon, milyen úton van az istenszolgálat/az Istenről való tanúságtevés tekintetében. Hogyan szánja őt Isten kenyérnek mások számára, és mit kell még átélnie ahhoz, hogy kenyérré, Krisztus igazi tanújává lehessen?

A csoporttagok megosztják egymással gondolataikat/felismeréseiket.

Befejezésként: ima vagy ének (pl. Tüzed, Uram, Jézus).

      Ének meghallgatása: Országút, vigyél haza

Sík Sándor: Megértettem, hogy kenyérnek születtem

Van, aki toronynak születik, és van, aki remetének,
Van, aki őrlő szájnak, és van, aki csemegének:
Engem magnak vetett a Magvető,
És kenyérnek, annak is feketének.

Mintha csak játszani, bújtam elő
Meleg mélyedből, drága földem,
Kíváncsian, szelesen, zölden.
Babusgattak öreg barázdák,
Hízlalgattak kövér májusi pászták,
Éreztem a jó napsugarak csókját,
Míg körülem pitypalatty furulyáz,
És borzas szelek játszanak fogócskát.
Így nő ki nyurgán fiú és kalász.

És éreztem, amint a fürtös száron
Az Isten ujja végigsimogat,
S rámtelt a törvény: minden búzaszálon
Csak egy kalász marad.
És itt a pecsét is a szívemen:
A Szűz Mária áldott képét
Viseli minden búzaszem.

Aztán levágtak, a szérűbe hordtak,
Verejtes nyárban csépen meghadartak,
Malomba vittek őrletők,
Két kő között megtörtek ők,
Azután sötét kamrába kerültem,
És megsüppedtem (puha liszt), és magam merültem.

Aztán egy koporsószerű
Mély tekerőbe dobtak,
Két bütykös nagy tenyér belémmerült,
És nekifogtak:
És addig téptek, szaggattak, tepertek,
Öreg kovásszal úgy-úgy elkevertek,
Hogy sírtam, és a könnyeim cuppogtak.
De addig nyúzott a két hadaró,
Míg elmúlt bennem minden savanyúság,
S nem állta görccsel rossz csomó
Tésztámnak tiszta belehúsát,
S igaz kenyér törvényeként
Színig dagadtam az edényt.

Úgy majd aztán a kemencébe raknak,
Míg porhanyó leszek és szép piros,
Meleg cipó, kívánatos.
Mert kínban kel meg a kenyér
Emberfalatnak.


Szám: 1438 – 2018.

Székesegyházi búcsú és Papnevelő Intézetünk tanévnyitója

Szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal ünnepén, Főegyházmegyénk és Székesegyházunk védőszentjének a napján tartjuk Székesegyházunk búcsúját, melynek keretében tartjuk Hittudományi Karunk tanévnyitó Veni Sancte-ját is.

Az ünnepi szentmise de. 11 órától kezdődik, hogy a távolabbról jövők is elérjenek.

E napon van Isten Szolgája Márton Áron püspök halálának 38. évfordulója.

Imádkozzunk boldoggá avatásáért!


Szám: 1439 – 2018.

Papi Szenátus őszi ülése

Főegyházmegyei Papi Szenátusunk őszi rendes ülésére 2018. szeptember 25-én kerül sor az alvinci Pongrácz Szent Istvánról nevezett Tanulmányi Házban. A Szenátus fő napirendi pontja:

Plébánia-kormányzás, és/vagy cégvezetés

Paptestvéreim is beküldhetik javaslataikat, meglátásaikat a napirenddel, vagy más, fontosnak tartott témakörrel kapcsolatosan, legkésőbb szeptember 21-ig.


Szám: 1440 –2018.

Őszi papi rekollekció programja

Ez évi első körlevelünkben meghirdetett program értelmében, az őszi lelki napokat a következő beosztás szerint szervezzük meg a főesperesi központokban:

  1. – Első körben:

Előadó: Ft. dr. Vik János

Téma: Quo vadis házasság szentsége?

            – Október 15-én, hétfőn                     –          Kézdivásárhelyen;

            – Október 16-án, kedden                    –          Szentivánlaborfalván;

            – Október 17-én, szerdán                    –          Csíksomlyón;

            – Október 18-án, csütörtökön             –          Székelyudvarhelyen;

  1. – Második körben:

Előadó: Ft. dr. Lukács Imre-Róbert

Téma: Aktuális házasságjogi kérdések az Amoris Laetitia fényében

            – Október 15–én, hétfőn                     –          Gyergyószentmiklóson;

            – Október 16–án, kedden                   –          Marosvásárhelyen;

            – Október 17–én, szerdán                   –          Kolozsváron;

            – Október 18–án, csütörtökön –          Gyulafehérváron.

A szokott időben tartsák meg a koncelebrációs szentmisét, a kerület valamennyi papjának részvételével.

A szentmise után külön elmélkedésen vesznek részt a Paptestvérek, majd ezt követően elvégezhetik szentgyónásukat.

Az előadást és megbeszélést lehetőleg közös ebéd kövesse, ahol kötetlen együttlét keretében megbeszélhetik közös gondjaikat és terveiket.

Amennyiben igény mutatkozik a rekollekciós téma elmélyítésére, folytatni lehet a beszélgetést ebéd után is.

Valamennyiük cselekvő részvételére számítunk.


Szám: 1441 – 2018.

Bérmálás utáni vizitációk október – november hónapban

Amint már az érintett plébániákat egyénileg is értesítettük az 50/2018-as leirattal, folyó év október – november hónapjaiban személyesen és helynökeim bevonásával elvégezzük a bérmálás utáni vizitációt.

A vizitáció pontos időpontját legalább egy nappal előbb – telefonon fogjuk közölni. Csak olyan időpontban megyünk, amikor a lelkipásztornak is megfelel.


Szám: 1442 –2018.

Bérmálás 2019-ben – Erzsébetvárosi, Gyulafehérvári, Sepsi-Barcasági, Szeben-Fogarasi kerületekben

Főtisztelendő Testvéreimet emlékeztetem, hogy a jövő évben bérmálás és főpásztori vizitáció esedékes az Erzsébetvárosi, Gyulafehérvári, Sepsi-Barcasági, Szeben-Fogarasi kerületekben.

A bérmálásra készülők külön előkészítőkön vesznek részt, amelyeket a hittanórákkal párhuzamosan kell tartani.

Feltételezzük, hogy a bérmálkozók számbavételére és felkészítésük megkezdésére az iskolai év megnyitásával egyidőben már sor került.

Az esedékes évi programtól eltérő, rendkívüli bérmálás is lehetséges, ha azt lelkipásztori szempontok indokolják. Azon egyházközségek lelkipásztorai, akik a rendes beosztástól eltérően szeretnének bérmálást, legkésőbb f.é. december 31-ig jelezzék hivatalunknak szándékukat. A beosztást januárban, az első körlevelünkben fogjuk közölni.

A bérmálási korhatár továbbra is a betöltött 15. év. Kérjük Tisztelendő Paptestvéreinket, hogy megfelelően felkészített, hitüket gyakorló fiatalokat engedjenek a nagykorúság szentségéhez.

Ismételten kérjük Paptestvéreinket, hogy vegyék komolyan a bérmálkozók megfelelő felkészítését, és tegyenek meg mindent azért, hogy hitüket ismerő, és azt öntudatosan megélő ifjaknak szolgáltathassuk ki a nagykorúság szentségét.


Szám: 1443 –2018.

Gazdasági Osztály közleményei

  1. Kimutatás a szórványplébániák besorolásához

Számos kifogás fogalmazódott meg a szórványplébániák besorolását illetően. Ezt hivatott orvosolni a Gazdasági Osztály 1603/2017. számú, 2017. október 13-án Főesperességeknek küldött felhívása. Az említett elektronikus levélhez egy táblázatot csatoltunk, amelybe kitöltött adatok alapján készülne el az aktuális, reményünk szerint igazságosabb, besorolás. Jelen pillanatig főegyházmegyénk plébániáinak alig felétől érkeztek be kitöltött űrlapok, így a méltányos besorolás készítése kizárt. Tisztelettel kérjük a főesperesi hivataloktól is átvehető űrlapok maradéktalan beküldését szeptember 29-ig.

  1. Alapítványi/egyesületi adatszolgáltatás

Megismételjük a folyó év június 12-én elektronikus levélben plébániáknak címzett felhívásunkat, miszerint a főegyházmegyénkben működő egyházi alapítványok és egyesületek teljeskörű felméréshez tisztelettel kérjük, hogy minden Főtisztelendő Plébános úr, aki eddig nem tette meg, a korábban megküldött, illetve az illetékes főeperesi hivataltól is igényelhető kérdőívet kitöltve (nemleges válasz esetén is) juttassa el a Főegyházmegyei Hatóságnak

  • folyó év szeptember 29-ig.

Az adatgyűjtés célja az egyház égisze alatt működő egyesületek és alapítványok feltérképezése. A vissza nem térítendő támogatásoknál a Főegyházmegyei Hatóságtól igényelt ajánlások kibocsátásának feltételeként van szükség az űrlapban szereplő adatokra.”

Felhívjuk figyelmüket a Gazdasági Tanács folyó év április 23-án hozott egyik határozatára, amelyet az idei V. érseki körlevélben közöltünk:

„A Főegyházmegye égisze alatt működő egyházi intézményeknek kötelező benyújtani az alapszabályzatot és ennek minden módosítását, közgyűlési vagy igazgatótanácsi jelentéseket, évente költségvetési előirányzatot és zárszámadást; továbbá a bérrácsot meg a beruházást is jóvá kell hagyatni a Főegyházmegyével.”

  1. Plébániai általános leltárak beküldésének szorgalmazása

Az 1505-2017. számú, 2017. október 11-i felhívásunkban szorgalmaztuk a vagyonkezelés során felmerülő problémák jobb kezelése érdekében, valamint a valós, hiteles évi zárás feltételeként az általános leltár elkészítését. Megismételjük azon kérésünket, hogy minden plébánia általános leltáráról egy példányt küldjenek el a Főegyházmegyei Hivatalnak. Tisztelettel kérjük, hogy azon plébániák, ahonnan nem küldtek be az utóbbi egy évben leltárt, legkésőbb folyó év december 10-ig pótolják.

Amennyiben igénylik, újra elküldjük elektronikusan a leltározási űrlap-mintát, amely használata nem kötelező, hanem irányadó jellegű.

Felhívtuk figyelmüket, hogy az alapeszközökhöz a 2.500 lej feletti értékkel rendelkező tárgyak kerülnek, ami ezen érték alatt van, az kisértékű leltári tárgynak számít.

A plébániai évi leltár befejezése után, azokat az alapeszközöket és/vagy kis értékű leltári tárgyakat, amelyeket nem lehet használni és le kell írni, ki kell venni a könyvelésből, kérjük, terjesszék fel jóváhagyásra az Érseki Hivatal Gazdasági Osztályához. A jóváhagyást követően kerülhet sor az eladásra (ha lehetséges, mint tárgy vagy ami keletkezik belőle: papír, vas stb.), vagy a megsemmisítésre. Mindkét esetben nyoma kell maradjon: eladás esetén számla, megsemmisítés esetén jegyzőkönyv.”


Szám: 1444–2018.

Könyvajánlás

„Nincsenek hősök, csak küzdő emberek” címmel jelent meg az elmúlt év decemberében a Pál József emlékkönyv, mely a börtönviselt lónyai plébános életpéldáján keresztül kíván időtálló, követendő útmutatóként szolgálni a ma emberének.

A könyv tartalmazza Pál József feljegyzéseit, írásait, papoknak tartott lelkigyakor-latát, verseit, novelláit, mikulási előadását, karácsonyi pásztorjátékait, néhány levelét, valamint a kortársak visszaemlékezéseit.

A 165x235 mm méretű, keménykötésű könyv – a gazdag képanyaggal együtt – 400 oldal. 2.000 példányban jelent meg a Verbum Kiadó gondozásában. A nyomdai munkálatokat a csíkszeredai Alutus nyomda végezte. Értékesítési ára 22 lej.

A könyv eladásából származó bevétel (20 lej/könyv) a Pál József plébános úr tiszteletére állítandó emlékszoba létesítésére és fenntartására fordítják.

A könyv a következö helyeken vásárolható meg:

  1. Gyulafehérváron, az Érsekségen

510010. Alba Iulia, Str. Mihai Viteazul 21, Jud. Alba;

Tel. 0258-811602; E-mail: ersekseg@romkat.ro

 

  1. Római Katolikus Plébániahivatal – Lónyaitelep

335800. Petrila-Lonea; Str. Republicii; Jud. Hunedoara;

David Zoltán plébános – Tel: 0354-106665;

Mobil: 0747-091525; E-mail: davsultan@freemail.hu

  1. Római Katolikus Plébániahivatal – Kisbács

407055. Baciu; Str. Transilvaniei 315, Jud Cluj; Kovács Árpád plébános –

Tel: 0264-260670 Mobil: 0745-240577

  1. Római Katolikus Plébániahivatal – Nagykászon                                                              

Vass Zoltán István plébános – 0266-333023; Mobil: 0743-122012

  1. Szent Benedek Tanulmányi Ház / Casa de Studii Sf. Benedict                           

535500. Gyergyószentmiklós / Gheorgheni, Csiky-kert 53; Kastal László igazgató:

Tel: 0266-364374 / M: 0741-131026 / E-mail: st.benedek.gheorgheni@gmail.com

  1. Csíksomlyón

530203. Csíkszereda / Miercurea-Ciuc, Str. Szék 148, Jud. Harghita;

Urbán Erik OFM templomigazgató – Tel: 0746-917166;

E-mail: erikofm@gmail.com

  1. Sarutlan Kármelita Nővérek Rendje/Ordinul Surorilor Carmelite Descaltate

547530. Sângeorgiu de Mureş, Str. Tofalău nr. 170. Jud. Mureş, Johanna perjelnő:

Tel. +40749065399; E-mail: kis.szent.terez.karmel@gmail.com

A könyvek eladásából származó összeget valamint az esetleges adományokat szíveskedjenek a lónyaitelepi plébánia számlájára átutalni.

A lónyaitelepi plébánia adatai:

PAROHIA ROMANO CATOLICA PETRILA LONEA
CONT BANCAR (IBAN) – RO11 RNCB 0165 0202 6452 0001
BCR PETROSANI
COD DE IDENTIFICARE FISCALA 6964323

Köszönet ezúton mindenkinek, aki a könyv terjesztésében segítséget nyújt, illetve adományával hozzájárul az emlékszoba létesítéséhez és fenntartásához.

 

                Gyulafehérvár, 2018. szeptember 5.

 

                                                                                                                                   † György s.k. érsek