Bevezető gondolat a szentmise elején
1938. szeptember 9-én, kolozsvári plébánosi beiktatása alkalmával mondott beszédében, Márton Áron így fogalmazott: „Bölcsőm közönséges deszkából volt összezárva, amilyen lesz a koporsóm is. De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koszorúja gyökerével sziklába kapaszkodik, s makacsul állja a viharok tépését; ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött ott van Isten, s beléje vetik bizalmukat. Innen jöttem, s nem hoztam mást, csak a halálos szerelmet népem és az emberek iránt, s a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el, és örökítették át a századok során”.
A csíksomlyói Mária lábainál gyűltünk össze, hogy gyermeki tiszteletünket kifejezzük, Istent dicsérve bemutassuk a szentmisét, felidézve nagy püspökünk, Márton Áron alakját. Hogy áldozatunkat tiszta szívvel, Istennek tetsző módon mutathassuk be, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, bánjuk meg bűneinket.
* * *
Szentbeszéd
Krisztusban szeretett testvéreim,
1. Több mint 22 éve Rómában élek. Érthető, ha sokan megkérdezik: hol érzem magam otthon. Én mindenkinek azt válaszolom – és valóban így is érzem – én mindenhol otthon vagyok, nemcsak itthon Erdélyben, nemcsak Rómában, de Münchenben, Madridban vagy Bécsben is. Ez igaz olyan értelemben, hogy papként elmondhatom Jézus szavait: „«Ki az én anyám és kik az én testvéreim?» Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: «Ezek az én anyám és testvéreim!»” (Mk 3,34), de igaz abban az értelemben is, amit Szent Pál apostol így fogalmaz meg „nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendő hazánkat keressük” (Zsid 13,14).
A tavaly óta, azonban, nem érzem elégségesnek azt a kérdést, hogy valaki hol van otthon. Történt augusztus végén az, hogy azért jöttem haza, mert édesanyám komoly műtéten esett át. Egy hétig feküdt a kórházban. S azokban a napokban keserves, számomra új dologgal szembesültem: édesanya nélkül nem itthon voltam, hanem egy üres lakásban. Döbbenetes volt a különbség az addig megszokott otthon és az akkor első ízben megtapasztalt üres lakás között. Azóta nem érzem helyesnek a kérdést, hogy „hol vagy otthon?”, ha hiányzik belőle az, hogy „mitől, miért az az otthon?”.
És azóta egészen másként cseng lelkemben a régi székely himnuszként közismert „Ó, én édes jó Istenem” kezdetű ének utolsó szakasza is: „Vándor fecske hazatalál, / Édesanyja fészkére száll, / Hazajöttünk, megáldott a / Csíksomlyói Szűz Mária”. Igen, kedves testvéreim, hazajöttünk. Édesanyánkhoz. És ha végignézek a tele templomon, akkor örömmel látom, hogy sokan jöttünk haza. Sokan jöttünk, hogy köszöntsük a csíksomlyói Szűzanyát, Édesanyánkat. Ahogy elődeink, őseink századokon át tették. Ahogy azt ránkhagyományozták. Ahogy a szentmise elején idézett beszédében Márton Áron mondta: „nem hoztam mást, csak (...) a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el, és örökítették át a századok során.”
2. Nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy nagy püspökünk élete és Csíksomlyó sokszorosan összefonódik. Itt végezte az első osztályokat 1911-ig (ekkor az iskola Csíkszeredába költözött). Itt volt az ifjúsági iskolai egyesületek között legrangosabb és legtekintélyesebb Mária-társulat tagja, amelynek szabályzatában azt olvassuk, hogy „a kongreganista legfőbb kötelessége a boldogságos Szűz Máriát mint igazi Anyát szívből szeretni, hozzá a fiúi szív rendületlen bizalmával ragaszkodni, magasztos erényeit utánozni és másokkal is utánoztatni”. Márton Áron és Csíksomlyó összefonódásából a legismertebb mozzanat bizonyára az 1949. június 4., amikor a szürke félvér lipicai mén hátán érkezett ide, a csíksomlyói búcsúra (alig két hét múlva, június 21-én tartóztatják le, kirakat-perben elítélik s hat évig különböző börtönökben sínylődik).
„Nem hoztam mást, csak a halálos szerelmet népem és az emberek iránt, s a katolikus hitet”. Prófétai szavak az akkor 42 éves, 14 éve felszentelt pap ajkán, pár hónappal a püspöki kinevezés előtt: halálos szerelem a nép és az emberek iránt, s a katolikus hit, amelynek erejében élete végéig, minden megpróbáltatás és szenvedés közepette szilárdan állott. Egyenesen, gerincesen, mint püspöki címerében a csíki fenyő. Megalkuvás nélkül. Kész volt bármikor visszamenni a börtönbe, de soha nem kötött kompromisszumot.
Írásait, beszédeit, körleveleit olvasva, minél jobban megismerem Márton Áron életét és tanítását, annál világosabban és határozottabban látom, hogy nagyságának s életszentségének kulcsa itt található: „nem hoztam mást, csak (...) a katolikus hitet”.
3. Márton Áron szellemi öröksége elválaszthatatlan a hittől. Utolsó körlevelében, mintegy végrendeletként hangzanak szavai: „Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül” (1980. május 15.).
Biztos vagyok benne, hogy sokatok számára már nem ismeretlen ez a mondat, hiszen ez olvasható azon a kis egyszerű plakáton, amely a templom bejáratánál fogad benneteket néhány napja – nemcsak itt, Csíksomlyón, hanem egyházmegyénk minden templomában – és amely mintegy egy éven át igyekszik figyelmünket nagy püspökünkre irányítani: „Márton Áronnal a hit évében”.
XVI. Benedek pápa október 11-én délelőtt ünnepi szentmisében nyitotta meg a hit évét, amely 2013 novemberéig, Krisztus Király ünnepéig tart. Ugyanazon a napon, október 11-én, este 6 órától, Rómában, igazán méltó és ünnepi módon emlékeztünk meg Márton Áronról, ahol Jakubinyi György érsek mellett, felszólaltak Gianfranco Ravasi bíboros (úgymond a Szentszék kultúrminisztere), valamint Románia és Magyarország szentszéki nagykövetei is.
A Szentatya arra hív meg mindannyiunkat, hogy a hit évében tisztítsuk meg hitünket, mélyítsük el és helyezzük szilárd alapokra. Felnőttként se szégyelljük kezünkbe venni és fellapozni a Katolikus Egyház Katekizmusát. Ne csak facebook oldalunkat frissítgessük naponta az interneten, hanem olvassuk a Katekizmust is, amely magyarul is elérhető (http://www.katolikus.hu/kek/).
Ahogy a hit tettek nélkül meddő, ugyanúgy igaz, hogy a tettekben a hit működik és mutatkozik meg (v.ö. Jak 2,14-26). Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből: mindannyiunk feladata és kötelessége, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
Szentbeszédemet ezzel a két mártonároni gondolattal szeretném befejezni: „Nem hoztam mást, csak (...) a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el”, mondta pár hónappal püspöki kinevezése előtt; „mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül”, írta utolsó körlevelében, pár hónappal halála előtt.
Erre hívlak meg benneteket, kedves testvéreim: tisztítsuk és szilárdítsuk meg hitünket, legyünk méltóak nagy püspökünk hagyatékához. Meg vagyok győződve, hogy Márton Áron szent: viszont nekünk kell megmutatnunk, hogy megérdemeljük azt, hogy hivatalosan is égi pártfogónk legyen boldoggá- és majd szentté avatása által. Ámen.
(elhangzott a csíksomlyói kegytemplomban, 2012. november 3-án, az elsőszombati Mária-köszöntőn)