Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.
* * *
A nagyböjti szentidő a keresztény ember számára a lelki elmélyedésnek és komoly önvizsgálatnak az ideje. (...) A világban zajló események hasonlóképpen elmélkedésre, magunkba szállásra és komoly önvizsgálatra késztetnek. (...) Politikusok és tudósok, akik a nemzetek és társadalmak életében felszínre került súlyos bajok okait a gyógyítás és segítés komoly szándékával vizsgálják, egybehangzóan azt állítják, hogy a legújabb kor lelkiségének egyik legveszedelmesebb megrontója a nemzetiségi kérdés kiélezése volt. Az elfajulás azzal kezdődött, hogy egyoldalú eltúlzással a nemzetnek középponti jelentőséget tulajdonítottak, és ebből kiindulva megengedhetőnek tartották, hogy a nemzeti érdeknek minden más érdeket alárendeljenek. (...) A nemzet jelentőségének érdekeinek ilyen túlzó hangsúlyozása hamarosan meghozta a maga keserű gyümölcseit. (...)
Mailáth püspököt, akinek páratlan bőkezűségét és emberi jóságát számosan élvezték más nemzetiségek fiai is, nem egy esetben személyében inzultálták, veszedelmes irredenta hírét költötték. Közvetlen elődömtől azt kívánták, hogy a nemzeti szentek képeit és szobrait a templomainkból távolítsa el, ünnepeiket és tiszteletüket korlátozza. S mivel magunk sem tudtunk híveink szenvedése iránt közömbösek maradni, mivel az Egyház jogait, intézményeit, vagyonát kötelességünkhöz híven védtük, mivel a nyilvánvaló túlkapások ellen tiltakoztunk, meghurcolt papjaink és üldözött híveink érdekében felszólaltunk, hamarosan tapasztalnunk kellett, hogy magunkra vontuk a felsőbbségek nemtetszését. (...)
Nem térhetünk ki és nem akarunk kitérni tehát a feladatok ránk eső részének vállalása elől. (...)
1. El kell oszlatni a gyűlöletet és teljes határozottsággal vissza kell utasítani azokat a módszereket és mesterkedéseket, melyekkel azt szítani és táplálni szokták. A gyűlölet megvan és az évek óta folyó tervszerű izgatás és lélekmérgezés következtében mélyen behatolt a lelkekbe. Sorsközösségre rendelt népek is gyűlöletet szítottak egymás ellen otthon. Nemegyszer a tények nyilvánvaló elferdítésétől vagy szándékos megváltoztatásától sem riadtak vissza. (...) A felnőttek, és mindenki, aki népe sorsát szívén viseli és javát igazán akarja, vonja le a jelek kézenfekvő intelmét, a nevelés pedig állandó vezérelvként tűzze maga elé, és következetes munkával gyökereztesse meg a felnövő nemzedék lelkében, hogy az igazmondás, igazságosság, udvariasság, a jóravaló együttműködés készsége és a testvéri szeretet mindig kötelező erény, és főképp az minden más nyelvű és hitű embertársunkkal szemben. A gyűlölet gyökereit és az azt tápláló nedveket csak ezekkel lehet kiszárítani, nem egy másik gyűlölettel.
2. Le kell győzni a bizalmatlanságot, mely ma az őszinte törekvéseknek is nagy akadálya. A bizalmatlanság nyomasztó teherként nehezedik a nemzetközi életre is. (...) Még nyomasztóbb bizonytalanság nehezedett a kisebbségek életére. Törvények biztosították jogaikat, de ugyanazon jogokat más törvényekkel vagy a törvény megfelelő értelmezésével tetszés szerint korlátozták. Még többször kaptak szép és biztató ígéreteket, az ígéretek beváltására azonban ritkán került sor, s utólag rendesen kiderült, hogy nem is gondolták komolyan. (...) A népek egymáshoz való viszonyának rendezettsége nagy és fontos érdek, és kimondottan erkölcsi feladat. Akik népük ügyében járnak és dolgoznak, mellőzzék tehát a csalafintaság eszközeit. Legyen a beszédük egyenes beszéd, a szavak fedjék pontosan a szándékot, s a bizalom megteremtésével állítsák helyre a nemzetek nyugalmának zálogát: az adott szó szentségébe és a szerződések tartósságába vetett hitet.
3. Le kell győzni a rideg önzés szellemét. A teremtő Isten elgondolása szerint a kis népek létjoga éppoly erős, mint a nagyoké. Élni akaró nép még kisebbségi sorsban sem törődhetik bele abba, hogy magát feláldozza a többség nemzeti önzésének, mely a természetjog és az isteni törvények által megvont határokat túllépi. Valamint abba sem, hogy idegen testnek tekintsék, s mint ilyen, szabad vadászterülete legyen annak a másik önzésnek, melyet a közélet bírálói korrupció néven ostoroznak. "Egy nemzet élniakarása sohasem jelenthet egyet egy másik halálos ítéletével" (XII. Pius pápa békeszózata, 1939). Már Szent Ágoston szembeszáll a római birodalom hatalmi törekvéseivel s a népek elnyomását "nagy rablásnak" bélyegzi. Amikor pedig a nemzeti érdek eltúlzása miatt a végrehajtó közegekben és közvéleményben lábra kaphat az a hit, hogy a más nyelvű állampolgárok kevesebb jogra tarthatnak számot, a visszaélésnek és törvénytelenségeknek olyan tág tere nyílik, hogy egy egész nép kerülhet a kiszolgáltatottság és törvényenkívüliség megalázó állapotába. (...)
Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlatához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által a maga felelősségére intézze a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek tiszteletben tartása mellett. (...)
A munkát magán kell kezdenie mindenkinek. Az egyéni önzés garázdálkodását, valamint a szervezetten működő önzéseket is meg kell fegyelmezni és természetes korlátai közé kell visszaszorítani. Az Evangélium ezt így fejezi ki: a magnak meg kell halnia, hogy élet és gyümölcs fakadjon belőle. (...) Éppen ezért készek vagyunk a jószándékú törekvéseket támogatni, hogy népeink jogos vágya minél előbb és igazabban beteljesedjék.
Megjegyeztük az idők komoly tanulságait s az Úr Jézus tanításának a szellemében vissza akarjuk utasítani az önzés és bosszú minden kísértését.
(Húsvéti körlevél, Gyulafehérvár, 1945. március 24., Szent Gábor főangyal napján)