Márton Áron életszentsége követhető példa

„Márton Áron püspök az igazság őre, az üldözöttek védelmezője, népének jó pásztora volt.” Ezt Bálint Lajos érsek fogalmazta meg elődjéről még abban az imában, amelyet a boldoggá avatási ügy kezdetén írt, és ajánlott egyházmegyénk híveinek figyelmébe. Ezt idézte Tamás József püspök is augusztus 30-án Csíkszentdomokoson, a Márton Áron püspök tiszteletére tartott emlékünnepséget nyitó szentmisén.

Márton Áron életszentsége számunkra is követhető példa. Boldog emlékű püspökünk hirdette Isten üzenetét, kitartott az igazság mellett akkor is, amikor a hatóságok részéről megtorlás járt azért, az üldözötteket védelmezte – szót emelt a zsidók meghurcolása ellen, őrt állt egyházmegyéje fölött, és népének jó pásztora volt akkor is, amikor mindenünkből próbált kifosztani a kommunista rendszer. Ugyanolyan nagy szükségünk van erre a példaképre, mint annak idején a kortársainak szüksége volt, hiszen a mai időket sem hatja át keresztényibb szellem, mint Márton Áron idejét. Ma is szükségünk van példaképekre, akikre feltekinthetünk, akitől megtanulhatjuk, hogyan kell ellenállni annak az áradatnak, amely el akar sodorni bennünket, hogyan kell nemet mondani a bűnre és a gonoszságra – mondta Tamás József püspök prédikációjában.

A boldog emlékű püspök szülőfalujában, születésnapja évfordulóján, harmadik alkalommal tartott emlékkonferenciát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum.
A szentmisét követően a község kultúrházában gyűltek össze a résztvevők, akik között számos zarándok is volt. Több mint ötvenen érkeztek Székelyudvarhelyről, a Mária Rádió által szervezett csoporttal.

Marton József nagyprépost a Márton Áron, az ember című előadásában a nagy püspök emberi tulajdonságait, vívódásait hozta közelképbe. Felolvasta az ifjú, teológiai tanulmányainak megkezdésére hosszas töprengés után jelentkező Márton Áron egyik megrendítő levelét is. A levél, amelyet Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspöknek írt Márton Áron, megrendítő dokumentuma egy nagy lelki átalakulásnak, amelyben a saját bevallása szerint hittől és a keresztény eszméktől időlegesen eltávolodó fiatal férfi átértelmezte múltját, és ezzel a szentágostoni mélységű vallomással indult el a sok stáción és megpróbáltatáson át vezető „szentté válás” útján.

Balogh Margit történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa 1948-ban kelt brit és orosz levéltári források fényében elemezte azt a korszakot, amelyben a „nemzetközi nagypolitikának” befolyása lehetett az erdélyi katolikusok helyzetére és arra, hogy a Márton Áront és hittársait ért meghurcoltatások mennyire vezethetők vissza a szovjetek „akaratára”, és milyen mértékben voltak ezek a román államvezetés belső döntésének következményei. A Márton Áront (politikai céljaik szerint) méltató vagy kritizáló külügyi jelentések azt mutatják, hogy Márton Áront a minden romániai katolikusok vezetőjeként tételezik a külföldi diplomaták.

Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke, Márton Áron CNSAS-ban található megfigyelési dossziéinak kutatója, a Securitate által létrehozott olyan jelentéseket, lehallgató készülékek által rögzített beszélgetéseket, illetve a titkosszolgálat által elkobzott leveleket ismertetett, amelyek a II. vatikáni zsinat idejére tehetőek. Ezek arra mutatnak rá, miként próbálta a hatalom minél inkább csökkenteni a zsinat erdélyi kisugárzását, illetve milyen nehéz dilemmák előtt állt a püspök, amikor arról kellett döntenie, hogy részt vegyen-e vagy sem a zsinat munkálatain.

Az 1896-ban a székelyföldi Csíkszentdomokoson született, majd 42 éven át, 1980-ig Erdély katolikus püspökeként szolgáló Márton Áron boldoggá avatása 1990-ben kezdődött. Az egyházmegyei rész 1996-ban zárult. A hatalmas dokumentáció feldolgozása 2010 óta a szentszéki kongregációnál történik.
A Rómából érkezett Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora előadásában arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a boldoggá avatásra előterjesztett jelölt minél szélesebb körű tisztelete fontos feltétele a procedúrának, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, Sanctorum Mater instrukciói szerint is. Elsősorban a posztulátornak kell összegyűjtenie az életszentség és a csodajelek hírének minden bizonyítékát, ezért indult el a főegyházmegye hivatalos honlapján a romkat.ro-n önálló oldal, amelyen a Márton Áron püspökre vonatkozó minél több adatot, dokumentumot, illetve az ő tiszteletét mutató eseményt, alkotást próbál összegyűjteni a posztulátor. A www.romkat.ro/martonaron címen is elérhető adatbázis bővítéséhez kérte egyúttal a hívek segítségét Kovács Gergely.

A konferenciát a Xantus Gábor által rendezett Emelt fővel című dokumentumfilm bemutatása zárta. A dokumentumfilm keletkezésének történetéről a szerkesztő, Jakab Gábor kolozsvári plébános tartott személyes tanúságtevéssel felérő bevezetőt.
Az archív interjúkban gazdag, nemrég újravágott, újabb anyagokkal gazdagított dokumentum portréfilm megtekintése után a hallgatóság soraiból sokan megragadták az alkalmat, és ellátogattak a Márton Áron Múzeumba is. (Vasárnap, 2014.szeptember 7.; 36. szám)

Lázár Csilla, Csúcs Mária
Fotók: Csúcs Péter

Kapcsolódó:
Szükség van Márton Áron példájára (Székelyhon.ro)
A DunaTV híradása (Élő egyház: 2014. szeptember 6.)

Márton Áron kezdôoldal
Aktuális: hírek, események