Püspökeink tanácskoztak

Október 5–7. között zajlott a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia őszi ülésszaka Szatmárnémetiben. A tanácskozások végén a konferencia közleményt és közös nyilatkozatokat fogalmazott meg a hozott döntésekkel kapcsolatban. Az egyik nyilatkozatban a közelgő választások kapcsán arra kérik a híveket, hogy olyan személyre adják majd szavazatukat, aki elhivatott az emberi méltóság és a család értékeinek megőrzésére, tiszteli az életet annak fogantatásától természetes befejezéséig, a békét hirdeti és a keresztény értékeket, illetve tiszteli Isten alkotását.

A Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius jelenlé­té­ben zajlott gyűlés végeztével a kon­ferencia római és görög katolikus püspökei közösen emelték fel szavukat a bukaresti Szent József-katedrális ügyével kapcsolatban, amelynek rendezése mindmáig várat magára. Mint nyilatkozatukban kiemelik, a kialakult kellemetlen helyzet a gazdasági krízissel párhuzamosan jelen levő morális krízis egyik következménye, amely országunk minden katolikus vallású polgára számára aggodalmat okoz. Kifejezték továbbá véleményüket az ortodox és görög katolikus egyház közötti konfliktus kapcsán; kiemelték a papság évének fontosságát egyházainkban és a római, illetve görög katolikus példaértékű együttműködéseket ennek kapcsán is.

Nyilatkozatot fogalmaztak meg a közelgő választások okán, amelyben kérik a híveket, hogy olyan személyre adják majd szavazatukat, aki elhivatott az emberi méltóság és a család értékeinek megőrzésére, tiszteli az életet annak fogantatásától természetes befejezéséig, a békét hirdeti és a keresztény értékeket, illetve tiszteli Isten alkotását.

Közleményükben külön is felhívják a figyelmet a krízisét élő családi intézmény megvédésére, amelytől az egyház és a társadalom léte is függ, elítélik a genetikai manipulációt, a mesterséges megtermékenyítést ugyanúgy, mint a prostitúció és a drogok legalizálásának fenyegetését.

Foglalkoztak az előkészített tanügyi törvénnyel, mely a vallásórákat is érinti. Ebben a kontextusban beszéltek a teológiai egyetemek és karok állami egyetemekbe való integrálásáról, a világi krisztushívők teológiai neveléséről, kiemelve egy Ratio Studiorum megalkotásának a szükségességét.

A püspöki konferencia következő ülése 2010. május 25–27. között lesz a váradi egyházmegyében.

Józsa János (Vasárnap)