Nagy ütemben haladnak a felújítási munkálatok a Gyergyószentmiklós fölött magasodó Csobothegyen, a Szent Anna kápolnánál. Meszsziről látható a tetőzeten fehérlő friss zsindely. A remények szerint az újjászentelés már az Anna-napi búcsún megtörténhet.
 

Gyergyószéken mindenki ismeri, hiszen az átutazónak is a szemébe ötlik a város fölötti dombon a Szent Anna-kápolna. Nagyon sokan vannak azok is, akik vették a fáradságot, és kigyalogoltak legalább egyszer a Csobothegy tetejére, és közelről is szemügyre vették a XVII. századi pestisjárványtól való megmenekülésért hálából épült kegyhelyet. Sajnos, nem csak olyanok voltak itt, akiket a testi-lelki épülés vágya vitt ki a város fölé. Vandál kezek számos alkalommal otthagyták a nyomukat, kezdve a falak összefirkálásától az ablakok betöréséig, egyéb rongálásig. Emellett az időjárás is hozzátett a kápolna romlásához.

ÖSSZEFOGÁS, ÉRTÉKMENTÉS
Nem hagyhatjuk az enyészetnek Gyergyószentmiklós egyik szimbólumát – fogalmazódott meg többekben –, a megmentési szándékot pedig tett követte. Pár hete elkezdődött a felújítási munka. Első lépésként a tetőszerkezetet cserélték és szélesítették ki, oly módon, hogy a lefolyó esővizet a falaktól távolabb vezesse le, majd erre friss, új zsindely került – tájékoztatott Portik-Hegyi Kelemen főesperes. Most a falak kijavítása, újrameszelése következik. A padló téglából készül majd, és dolgoznak a tornác megújításán is.
GYŰJTÉS A MEGÚJULÁSÉRT
Portik Hegyi Kelemen elmondta, a kápolna feljavításához szükséges építőanyagok és pénzbeli fedezet túlnyomórészt adakozásokból került össze. Volt, aki a zsindelyt, volt, aki a tetőhöz szükséges faanyagot, más a festéket vagy a téglát vásárolta meg. Az összköltség körülbelül harmincezer és negyvenezer lej között lesz. Ebből azonban még egy jelentős rész hiányzik, így továbbra is várják az adományokat, és ezúton is felkérik a híveket, lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a felújításhoz.
KÖVETKEZHET A KERESZTÚT KIÉPÍTÉSE
A kápolna megújulása után egy új elképzelés megvalósítása következhet. A városból a Csobothegy tetejéig vezető keresztutat szeretnének felállítani. Portik Hegyi Kelemen szerint hamarosan elkezdődik ennek a tervezése, a kivitelezés pedig oly módon valósulna meg, hogy egy-egy stációt családok, közösségek, szervezetek, intézmények vállalnának fel. Ennek megvalósítása még hosszú időbe telhet, de a kápolnának július végéig teljesen meg kell újulnia. A remények szerint már az Annanapi
búcsúra.
Gergely Imre, székelyhon.ro

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!