2011.06.30
Magához ragadott engem…
Visszatekintve az elmúlt tizenegy évre, hálás szívvel csak ennyit mondhatok: Jézusom, köszönöm, hogy magadhoz ragadtál!
Gyergyószentmiklóson születtem 1985. május 25-én szüleim első gyermekeként. Nagyon szép gyermekkorunk volt két testvéremmel együtt, mindent megkaptunk szüleinktől. Áldozatos szeretetük, mindennapi áldozatvállalásuk sok mindent megadott nekem, nekünk. De mégis hiányzott valami: a vallásos nevelés. Igaz, a szüleim sem részesültek semmilyen vallásos nevelésben. Kati nagynéném, édesanyám húga tanított meg a keresztvetésre és az első imádságokra. Gyermekként nem volt számomra vonzó az egyház, a templom.
Kényszerként éltem meg a szentmiséket, a hittanórákat. Az elsőáldozásra való felkészülés is nagy teher volt. Nem nagyon emlékszem pozitív élményekre. A vallás nem is érdekelt, mert harmadik osztálytól zeneiskolába jártam, zongoráztam egészen nyolcadik osztályig. Mindig zenetanár akartam lenni, nagy kórus vezetéséről álmodtam. A zene világának tanulmányozása mellett mindig üres volt az életem. Valami nagyon hiányzott a mindennapjaimból. Életem pálfordulója egy csütörtök estén, 1998 szeptemberében volt. Elmaradt egy zongoraóra, és nem volt kedvem hazamenni. A város központjában sétáltam, s a kíváncsiság vezetett be a templomba. Ahogy bementem, akkor kezdődött éppen egy ifjúsági szentmise, amelyet jelenlegi egyházjogtanárom, dr. Lukács Imre Róbert celebrált. Akkor segédlelkészként szolgált nálunk. Az a szentmise nagy hatással volt rám. Megtapasztaltam egy belső örömet, amely mindent felforgatott bennem, elszorult torokkal mondtam ki akkor, hogy én is ebbe a közösségbe akarok tartozni, meg akarom ismerni ennek az élménynek forrását. Mondhatom, hogy ez volt az első alkalom, amikor Jézus megragadott. Két hét múlva bekerültem a plébániai ifjúsági csoportba. Nagyon sok barátságot kötöttem, egész életem megváltozott. Az első lelkigyakorlatot sem felejtem el, amely az ificsoport számára Orotván volt Robi atya vezetésével. Napról napra éreztem, hogy megváltozik minden bennem és körülöttem. A szüleim is elkezdtek járogatni templomba, de nagyon ritkán. 1999-ben bekerültem a gyergyószentmiklósi Élet a Lélekben csoportba, ahol elvégeztem a kilenchetes szemináriumot. Ez is sokat jelentett számomra, már csak azért is, mert nyolcadik osztályosként pályaválasztás előtt állva jó volt megtapasztalni ismételten Jézust, a Jézussal való élet egy kis valóságát.
1998-ban költöztek nagynénémék Gyulafehérvárra és lettek az érsekség alkalmazottai. Amikor először meglátogattuk őket, nagyon nagy vágy született meg bennem: kántoriskolás szeretnék lenni, de nem mertem a szüleimnek semmit mondani. Nagybátyám említette szüleimnek ezt a lehetőséget, én csak hallgattam, nem szóltam semmit egészen addig, amíg egy alkalommal Hajdó István főesperes-plébános atya meg nem kérdezte egy esti szentmise után:
nem akarsz Gyulafehérvárra menni? Ekkor tudatosult bennem: Isten akarata, hogy a kisszemináriumban tanuljak. Így kerültem el Gyulafehérvárra 2000 őszén. 2000–2004 között voltam a Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium diákja. Életem egyik legszebb időszakát éltem meg ebben a négy évben. Hálával tartozom az akkori tanároknak, osztályfőnökömnek, Fejér Lajos prefektus atyának és a spirituális atyáknak. Igaz, voltak nehéz pillanatok is, de a következő gondolat fogalmazódott meg bennem: csalódnom kellett egyházamban, hogy jobban megszeressem! Ekkor kezdett alakulni családom hitélete is. 2001-ben ismertem meg a Fokolár Mozgalmat, ami nagyon sokat segített lelki életemben. Itt, a kisszemináriumban született meg kis lelki csoportunk is, a Jézus Barátai Imacsoport, akikkel 2002 óta minden évben táborokat szervezünk, lelki programokat Gyergyószentmiklóson és más plébániákon egyaránt. Minden vasárnap este együtt imádkoztunk a kántoriskola kápolnájában. Nagyon maradandó pillanatok voltak ezek. 2004-ben érettségiztem. A kicsengetési kártyámra mostani papi jelmondatomat írtam: Arra törekszem, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem (Fil 3,12).
Az érettségi után sok kételyem volt, félelmek voltak bennem. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Szerzetesi hivatást is éreztem lelkemben, de egyben biztos voltam: Isten akarata, hogy papja legyek. Egy lelkigyakorlatra mentem Svájcba, ahol egy fokolarina tartott elmélkedést. Ezt mondta: „Ne féljetek belépni a szemináriumba, mert nem egy intézménybe léptek be, hanem Istenbe. S ahol a Szűzanya megjelenik, a sivatag is kivirágzik”. Ezeket a szavakat soha nem fogom elfelejteni. Az elmúlt hét év alatt nagyon sokszor éltettek és eszembe jutottak. Felvételiztem a Teológiára, s amikor 2004. szeptember 28-án átléptem a szeminárium küszöbét, szóltak, hogy menjek be az irodába, mert egy csomagom érkezett a nyár folyamán. Nem tudják, hogy ki küldte, de az én nevemre van címezve. Be is mentem az irodára, a nagy dobozt a kezembe adták, s amikor kibontottam, akkor egy nagy Rosa Mistica-szobrot pillantottam meg, amelyre már nagyon rég vágytam. Mai napig nem tudom, hogy kitől kaptam, de eszembe jutottak a szavak: „Ne féljetek belépni a szemináriumba, mert nem egy intézménybe léptek be, hanem Istenbe. S ahol a Szűzanya megjelenik, a sivatag is kivirágzik”. Így kezdődött el kispapi életem. 2005-ben nagyon közel került hozzám a Szűzanya. A Fokolár Mozgalom által erősödött meg Szűzanya-tiszteletem és irányította életemet egészen Jézusra, de Hajdó István atya kérése is mérföldkő volt, mivel az ő kérésére kezdtem el foglalkozni a rózsafüzér-társulatokkal, máriás lelkületű csoportokkal. Így született meg a Mária-iskola lelki család, amely napjainkban egész egyházmegyénkben él, tevékenykedik, jelen van. Csíksomlyó, Loretto, Medzsugorje, a 2009. május 30-án való Skapuláré-felvételem mind a Szűzanya lelkületének elmélyítésében segítettek, meghatározó élmények voltak.
Első év végén, vakációban nagyszüleimmel kint voltam az erdőn. Este nagymamám, aki akkor még nem gyakorolta vallását, ezt mondta: „Tudod, nekem is köszönheted, hogy ezen az úton vagy!” Elcsodálkoztam és megdöbbentem kijelentésén. Majd folytatta: „Amikor hathetes korodban megkereszteltünk, a Szűzanyának ajánlottalak és ezt mondtam: Szűzanyám, te vigyázz erre a gyermekre…”
Másodéves kispapként volt a második megtérésem úgymond, amikor még jobban magához ragadott az, aki meghívott. 2006 őszén Csíksomlyón volt az OKET (Országos Katolikus Egyetemista Találkozó), amelynek keretében gondviselésszerűen lehetőségem adódott a csíkszeredai börtönbe ellátogatni. Azt az érzést és azt a jézusi jelenlétet soha nem fogom elfelejteni. Megváltozott minden bennem. Éreztem, hogy Jézus valami többet kér tőlem. Ekkor adtam át talán először nagyon tudatosan az életemet neki. Közben a családom élete is teljesen megváltozott. Negyedéves kispap voltam, amikor a szüleim bérmálkozására hazakérezkedtem a szemináriumból. Azóta édesapám az egyháztanács algondnoka lett, rendszeresen járnak imacsoportba édesanyámmal együtt, szívügyük lett a plébánia és papjaink élete. Bartos Karcsi pap bácsi, plébánosunk nagyon közel került családunkhoz. Hálásan köszönöm, amit értem, értünk tett.
A gyakorlati év 2008–2009-ben, a brassó-bolonyai és a csíkszeredai Szent Kereszt plébániákon nagyon sokat adott. Hálával tartozom dr. Nagy-György Attila plébánosnak és Darvas Kozma József esperesnek a családias légkörért, hangulatért, amelyet megtapasztalhattam környezetükben.
A teológiai tanulmányok hét éve kegyelem volt. Valóban Istenbe léptem be, s nem csalódtam. Hálásan köszönöm elöljáróimnak és tanáraimnak, lelki vezetőmnek mindazt, amit értem tettek. Isten áldása legyen életükön. Hajdó István pap bácsi életére is kérem Isten áldását. Sok mindenre tanított, felejthetetlen marad az a példás jelenléte, amelyet Gyergyószentmiklóson tapasztaltam, s amely örökké hiány marad számomra. Portik Hegyi Kelemen főesperes atyának is hálával tartozom, köszönettel, mellém állásáért.
Vágyam, hogy azt a Jézust adjam az embereknek, aki engem is magához ragadott és éltet életem minden napján. Összefoglalva mindezen soraimat, annyit mondhatok: hiszem, hogy akire az életemet rátettem: ÉL! Papi jelmondatom kifejezi életcélomat is: Krisztus lakjék szívetekben! (Ef 3,17). Arra törekszem, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. (Fil 3,12) Hálával szívemben, és vággyal, hogy ismételten megpecsételhessem Istennel való kapcsolatomat, készülök papszentelésemre, amely június 29-én lesz Gyulafehérváron.
Istenem, áldd meg azokat, akik oltárodhoz segítettek!