A vitraille-javítás mesterei munkálkodnak a kolozsvári Főtéren
Régi műemléképületek állapota megőrzésének nem elhanyagolandó része az ablakok eredeti minőségének konzerválása. A kolozsvári Szent Mihály-templom ólomüvegeit, sok évszázados vitraille-ait sem kímélte az idő múlása.

Ezért a főtéri plébánia megbízásából egy erre szakosodott marosvásárhelyi cég, a Vitral Art Kft. két tagja, Antal Domokos és fia, Zoltán jelenleg azok felújításán szorgoskodik. Fémemelvényük a déli oldalon, a Mátyás-szoborcsoport háta mögött támaszkodik a templomfalnak. Az idős cégvezető szerint ez a napjainkban ritkává vált mesterség már vetekszik a képzőművészettel. A templomok ablakainak feladata vizuális és nevelő hatást gyakorolni az emberre, megteremteni azt a felemelő hangulatot, ami nélkül elsekélyesedne ezen épületek hivatása. A mester – aki a Romániai Fotóművészek Szövetségének is a tagja – lapunknak szakmai érdekességekkel szolgált.

Antal Domokos bevallása szerint autodidakta módon sajátította el az ólomüveg-restaurálás tudnivalóit, de a Roth Miska-technikát egy, a Budapest melletti Fóton üzemelő műhelyben tanulta el. Ennek lényege, hogy az üvegen található mintás ólomcsíkot gömbölyűre alakítják, így nagyobb tartósságot nyernek vele. A gitteléstől számított egy-két hónap után tökéletesen megszilárdul a kötőanyag. Ez a módszer ráadásul környezetvédelem szempontjából teljesen megfelel: a bedolgozott anyag 90 százaléka cin és csak 10 százaléka ólom. A Szent Mihály-templom tizennégy ablakát ilyen technológiával újítják fel, most a második van soron. De ezekhez még hozzáadódnak a kisebb méretű méhrácsos középkori ablakok, amelyek a szorgalom jelképeként ismertek.

Egy vitraille-os ablak restaurálásához harminc-negyven napra van szükség. Valójában csak akkor derül ki, mi vele a teendő, amikor leveszik a helyükről. Türelmes pepecsmunkával mindent eredeti állapotában kell visszaállítani, semmilyen eredeti anyagdarabkát nem szabad eldobni, hanem újra fel kell használni – erre kötelezi a szakmát a Velencei Könyv előírása. Télen vagy nagyon esős időben nem lehet dolgozni, ezért Antalék télen inkább természetes művészmunkát vállalnak magánszemélyeknek. Antal Domokos büszkén mutatja fényképeit eddigi szakmai sikereikről: ők javították a székelyudvarhelyi Ferencesek-templomának, a marosvásárhelyi Kultúrpalotának, a Petru Maior Tudományegyetemnek az ablakait stb. A mester ugyanakkor őriz egy miniszterelnöki köszönőlevelet 2000-ből, amikor a budapesti Országháznak millenniumi asztali lámpát készített és adományozott.

Apja és fia ft. Kovács Sándor főesperes felkérésére kezdtek neki kolozsvári munkájuknak: törekvő, lelkes embernek tartják, akitől eddig minden támogatást megkaptak. Ez a munka feltehetően évekig elhúzódik.

Ö. I. B., Szabadság, 2011. június 02.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!