Kezdő sajtképzés Gyergyószentmiklóson

 

A gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési programjának keretében sajtkészítő képzést, „sajtképzést” tartanak Gyergyószentmiklóson november 19-én. Az egynapos képzés reggel 8 órától délután 4 óráig tart, ami alatt a résztvevők végigkövethetik a tejvizsgálás, sajtkészítés, -tárolás folyamatát. Megismerhetik a svájci technológiával készült, kézműves sajtok készítési folyamatát, betekintést nyerhetnek a joghurtkészítés fortélyaiba is Portik Hegyi Loránd sajtkészítő mester segítségével.

Kémenes László képzésszervező elmondta: a gazdákat ezzel szeretnék tudatosságra nevelni, mivel ennek a sajtkészítési módnak előfeltétele a teljesen tiszta, siló- és baktériummentes tej. Ezért különleges az általuk készített sajt. Egyfajta szemléletváltást szeretnének elérni, ami azt feltételezi, hogy a székely gazdák ne a mennyiségre, sokkal inkább a minőségre koncentráljanak. A program több éve működik, minden érdeklődő előtt nyitott (Gyergyó-, Udvarhely és  Háromszéken tartanak képzéseket). Nagy az érdeklődés, a szombaton sorra kerülő képzésre is húsz résztvevő jelentkezett – tudtuk meg a szervezőtől.

Tanulóik tevékenységét azzal is segítik, hogy akik már elvégezték a képzést, a közeljövőben egy svájci sajtkészítő mesterrel konzultálhatnak munkáikról.

 

G. K. /Romkat.ro

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).