„A családok alkotják Isten népének túlnyomó többségét. Milyen képet mutatna az Egyház nélkülük? Szobrokból álló Egyház, egyedülálló emberekből álló Egyház lenne. A szeretet öröméről szóló Amoris laetitia buzdítás azért íródott, hogy segítse a család szépségének és fontosságának felismerését, annak fényeivel és árnyaival együtt, hisz »a család evangéliuma, öröm a világnak«. Isten arra vágyik, hogy minden család világítótorony legyen” – ezek Ferenc pápa szavai, melyek 2018. augusztus 25-én hangoztak el Dublinban a családok világtalálkozóján.

A romániai katolikus püspökök őszi ülésén – szeptember 20-án – mi is aláhúztuk ennek fontosságát, hangsúlyozva, hogy keresztényként nem mondhatunk le a házasság bemutatásáról, csak azért, hogy ne sértsük a jelenkori érzékenységet, vagy hogy divatosak legyünk. Főegyházmegyénkben a családiroda köré szerveződő család-munkacsoport nagy erőfeszítéseket tesz  annak érdekében, hogy a házasság és a család mellett szóló érveket úgy mutassuk be, hogy az emberek nagyobb készséggel tudjanak válaszolni arra a kegyelemre, melyet Isten kínál fel nekik.

A hivatás évében teret akarunk nyitni a segítségnyújtásnak a szeretet növekedésé-vel. Továbbra is összehangoljuk a számos családcsoport működését, szervezzük a jegyeskurzusokat, a házaspárokat és családokat megszólító hétvégéket. Képzés és lelkigyakorlatok keretében képviseljük az életvédelem, a természetes születésszabályozás fontosságát. Négy megyében, önkéntesek részvételével iskolai keretek közé visszük a családi életre nevelés programunkat, melynek során, 2018-ban, hat új munkatárs képzésére fordítottunk nagyobb figyelmet. Családpasztorációs honlapunk is, a www.csalad.ro internetes oldal beszámol ezekről.

Ezúttal mondok köszönetet a lelkipásztoroknak és plébániai közösségeknek, hogy támogatták Főegyházmegyénk családpasztorációját. A 2017-es évben meghirdetett Szent Család ünnepi gyűjtésből 44.958 RON jött be. Ez a 2018-as év költségeinek 21%-át fedezte. Köszönet az adományokért!

A főegyházmegyei családpasztoráció újbóli támogatására tartunk gyűjtést 2018. december 30-án, Szent Család Vasárnapján. A begyűlt adományokat a Főegyházmegyei Családpasztorációs Központban vagy a főesperesi központokban szeretnénk összesíteni 2019. február 10-ig:

OFICIUL PASTORAL ARHIDIECEZAN PENTRU FAMILII

540053–Târgu-Mureş, P-ţa, Trandafirilor, Nr.61.

Tel: 0742-139.380, Fax: 0365–414–187;

Cod fiscal: 27225935

COD IBAN: R048 RNCB 0193 1174 7099 0001

Web: www.csalad.ro – Email: iroda@csalad.ro

 

***

Mindannyiuk adományát ezúton is köszönjük.

Jutalmazza a betlehemi Gyermek kegyelme és áldja meg családjaikat az újesztendőben is!

 

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).