Adventi lelki nappal zárta a karácsonyi felkészülés időszakát és az évet a Gyulafehérvári Érsekség, december 23-án: 45 alkalmazott, négy püspök vett részt a Malakiás könyvéből vett mottóval tartott rendezvényen. A lelki napot dr. Kerekes László segédpüspök moderálta. A nap reggel 9 órakor a Teológia kápolnájában kezdődött közös zsolozsmával, amit elmélkedés követett. “Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is!” (Mal 3,1-4) A bibliai idézetre alapozva Kerekes László arról beszélt, hogy az adventi II. sz. prefációjában a születendő Messiásról elhangzik, hogy kimondhatatlan szeretettel hordozta őt a Szűzanya. “A mi szeretetünk Isten iránt olyan, hogy nem tudjuk kimondani: vagy mert megsebzett minket az első elfordulás Istentől, vagy mert mi, emberek, nem tudjuk kimondani azt a nagy szeretetet, ami megilletné Istent. Ennek ellenére Isten kimondta szeretetét, Igéjével belépett a világunkba.” A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint: “A Szentírás minden szavával Isten egyetlen szót mond: az ő egyszülött Igéjét, akiben teljesen kimondja önmagát.” (102.) Kerekes László segédpüspök így biztatott: “Ezt jelenti a karácsony, a megtestesülés titka számunkra. Isten ma is belép életünkbe, és kimondja irántunk való szeretetét.”

A lelki nap három kisebb csoportban folytatódott: Jakubinyi György ny. érsek  bibliai témájú műhelyt vezetett a születés témájáról az evangéliumban, Kerekes László segédpüspök képmeditációs, Veres Stelian vagyonkezelő pedig Kett-módszeres műhelymunkát tartott. Délben szentségimádás következett, majd szentmise, a nap közös ebéddel zárult. Az érsekség alkalmazottainak, munkatársainak adományaiból karácsonyi csomag készült a Szent Ferenc Alapítvány gyulafehérvári házában élő gyermekeknek.

Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség | Facebook

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).