Tordatúron tartotta háromnapos, évente megszervezett lelkigyakorlatát a nagyenyedi és a kolozsvári Máltai Segélyszolgálatának szenior csoportja. Erre hatodik alkalommal került sor.

Talentumaink nem évülnek el, „Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását” (Róm 11,29). Talentumaink is változnak az idők során, jó a régieket elgyászolni, az újakat felfedezni. Érvényes ez az önkéntes szociális munkát végz idősek közösségében, különösen ott, ahol már az életkor szab medreket, új feladatokkal bíz meg Isten, hiszen olyanok önkéntesek is vannak, akik a nyolcvanadik életévüket is betöltötték. A rászoruló gyerekeket, szegényeket, sérülteket és időseket szolgáló önkéntes csoportok tagjainkak is szüksége van a feltöltődésre, de arra is, hogy szembenézzenek a valóságos ténnyel: az utánpótlás késik, ők maguk pedig fizikailag egyre kevesebb feladatot tudnak ellátni. De az életkor újabb talentumokkal áldja meg az idősödő embert, ezeket kamatoztatják, akár életünk történetét is összefoglalhatják a talentumok tükrében. Hiszen állandó küldtésben vagyunk. A felismerések útján kísérte végig a résztvevőket Farmati Anna szociális testvér, a lelkigyakorlat vezetője.

A háromnapos együttléten elhangzott elmélkedéseket a személyes imaidő, a szilencium és a kreatív meditáció együttese tette teljessé.

Márkus Etelka, Vasárnap 2013/46

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).