Zenehallgatásra, az együtt éneklés örömére és a kórusbarátságokra hangoltan zajlott szombaton a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánia Musica Sacra Kamarakórusának immár hatodik alkalommal megtartott találkozója. Az Aki énekelni akar, mindig talál dalt hozzá mottójú rendezvényen megtanulták és együtt mutatták be az Ave Verum című kórusművet, emléklapot vettek át, majd szeretetvendégségen ápolták a kórustagok az évek folyamán kialakult  barátságokat.
Fellépett a házigazda, a Musica Sacra Kamarakórus, Rózsa Imre vezényletével
A találkozó liturgikus nyitányán, a plébániatemplomban tartott szentmisén a Szent Miklós Schola énekelt, és a felolvasott szentírási szövegeket is a kórustalálkozó üzeneteihez igazítva válogatták.

Mátyás Károly főesperes-plébános egy, a közelmúltban elhunyt paptestvérétől kapott könyvbe ceruzával írt bejegyzésről szólt: „Míg egy népnek titkai vannak, az a nép nincs meghódítva”. „Egy ilyen titok népünk életében az ének. És a svéd közmondás, amit a kórustalálkozó mottójául választottak, nagyon illik magyar népünkre. Hiszen találtunk, pontosabban alkottunk- szereztünk minden alkalomhoz, dicső vagy véres eseményhez dalokat, énekeket. (…) Mi, keresztények kitől tanultuk a dalt, az éneket? Az anyaszentegyháztól: daloskönyvünk a világ legszebb énekeskönyve, a Szentírás – amely a teremtéstörténettől a prófétákon-zsoltárosokon át a világ legszebb daláig, a Miatyánkig tartalmazza a lét és istendicséret dallamait.”

Szentmise után bemutatkoztak az énekegyüttesek: a csíksomlyói kegytemplom kórusa (karvezető: Bíró János), a sepsiszentgyörgyi Laudate Kamarakórus (karvezető: Lőfi Gellért), a székelyudvarhelyi Alla Breve Vegyeskar (karvezető: Kovács László), a Kis Szent Teréz Egyházközség Jubilate Deo Vegyeskara (karvezető: Székely István) és a szombatfalvi Szent György-plébániatemplom Psallie Vegyeskara ( kórusvezető: Simó Zsuzsa).

A Laudate Kamarakórus különlegességgel is szolgált: felcsendült a brassói Fekete templomban talált kották szerzőjének, Rudolf Lasselnek Mint szarvas hűs vizek után című műve. Közreműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceum Fúvóskvartettje, valamint Opra Balázs zongorán. A találkozón egymás meghallgatása által sokat tanultak a kórusok – ami a próbákon elméletben elhangzik, azt mind-mind felfedezhették. Az idei találkozón bonyolultabb hangzásvilágú énekek csendültek fel, és az egyházi kórusok örömmel hallgatták az Alla Brevét. Úgy éreztük, a sok vidám kórusmű mellé simultak a meditatívabb hangzásúak.

Molnár Melinda, Udvarehlyi Híradó, Hit-Vallás rovata, 2013. november 12.
 

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).