A hit évének befejezése után pasztorális tervünk a kommunió évében a plébániát célozza meg. A plébániát, de nem mint egy épületet, ahol a pap és esetleg a fizetett munkatársai laknak és dolgoznak, hanem azt a közösséget, amelyhez tartoznak azok, akik ott, azon a területen élnek.

Mindannyiunknak van valamilyen fogalma a plébániáról. Minden megkeresztelt személynek volt, van valamilyen kapcsolata a plébániával. Vallásos életünk nagy része a plébániához kapcsolódik. Ennek kellene építő tagjai legyünk, szem előtt tartva azt a tényt, hogy amilyen a plébánián élő személyek lelki élete, olyan lesz a plébánia élete is.

Biztatok mindenkit, lelkipásztorokat és világi krisztus hívőket, hogy ebben az évben igyekezzenek elmélyíteni az ismereteiket a plébániáról, a Pasztorális Tervben közölt ismeretek alapján is, és különösen törekedjenek még élőbb, aktívabb tagokként élni a plébánián. Akkor érzünk magunkénak egy plébániát, amikor teszünk is érte valamit. Akkor lesz szebb, vonzóbb és missziós lelkületű a plébániánk, amikor a hívek és lelkipásztorok megélik a krisztusi életet, ami nem más, mint a kölcsönös szeretetben való élet. Azt kívánom a lelkipásztoroknak és a híveimnek, hogy ez az év a hit évének folytatásaként, a hit konkrét megélésében a plébániák megújulását eredményezze.

Azzal a kívánsággal bocsátom útjára az új pasztorális tervet, hogy segítséget nyújtson sokaknak a plébánia évében, hogy a plébániák megújulása által főegyházmegyénk zsinatának célját, a lelki megújulást mozdítsa elő. Ehhez adom főpásztori áldásomat.

Jakubinyi György érsek

A pasztorális terv tartalomjegyzéke

A plébániai közösség, klerikusok és laikusok (Portik H. Kelemen)

A plébániai közösség, klerikusok és laikusok (Portik H. Kelemen) - See more at: http://www.romkat.ro/?q=hu/content/pasztoralis-terv#sthash.UTZvEiuH.dpuf
Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).